Felnőtt Nők/Férfiak, akiket vertek: milyen hatással volt az életetekre? Most hogyan éltek? Mivel sikerült túltenni magatokon?
én 23 éves nő vagyok.
7-14 éves koromig mindennapos verés (véresre, durván, kékre lilára) ért. Erről részletesen most nem mesélnék, inkább rátok vagyok kíváncsi.
Ki, hogyan dolgozta fel? milyen kapcsolatotok van azzal, aki fizikailag bántalmazott titeket? vagy ismertek ilyen embereket? mi a véleményetek róluk? együtt éreztek velük, vagy rájuk hagyjátok? minden érdekel ezzel kapcsolatban
Akiket nem vertek azoknak is érdekel a véleménye. Hogyha baráti körötökben tudtok ilyen embert mondani, ő hogy viselkedik? szoktatok segíteni neki? milyen módon?
szerintetek teljes értékű, mentálisan egészséges életet tudnak élni ezek az emberek valaha?
ui.: fogalmam sincs, melyik kategória a jó.
De többnyire a szüleink azok, akiket támaszkodhatunk, és gyerekkorban ők tudják a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk mind fizikailag, mind mentálisan.
Ezért került ebbe a kategóriába.
még annyi: szüleitekkel sikerült erről beszélni? miért tette ezt veletek? édesanyátok megért titeket? van akihez tudtatok fordulni segítségét? hogy menekültetek ki ebből a helyzetből?
hű, mennyi kérdés :)
válasza:Aha, valakit minden kékre vernek, és senki sem veszi észre, sem iskola, sem rokon, sem szomszéd?
Nehezen hihető.
válasza: válasza:nem mindennap volt véres a lábam/karom, csak néha, de foltok voltak rajtam néhány helyen. Többnyire trikó volt rajtam kisebb koromban mikor testnevelésen öltöztünk, és anyukám mindig eltusolta a dolgot, hogy minden rendben van otthon.
Az iskolában csak sejtették, a tanárok sokszor velem voltak, nem iskolástársaimmal lógtam, hanem inkább velük. Illetve szerettem rajzolni, és ezzel nyugtattam magam.
édesanyám mindig átjárt szomszédolni, vagy vásárolt míg engem vert édesapám.
mindig szóltam neki... de csak annyit mondott: értem, hát ez van. Én szeretem apádat.
Azóta apukámmal eltávolodtunk, én nem haragszom rá... a saját traumáit rajtam töltötte ki, neki is kijárt a rosszból.
amikor anyukámnak felhozom a témát, akkor mindig azt mondja: fejezzem be, nem érdekli.
válasza:Apukád bántalmazott, vagy nevelőapa? Anyukád inkább eltusolta, mint, hogy megvédett volna, és tett volna ellene?
Én is azt gondolom, hogy a lelki bántalmazás is hasonló nyomokat hagy, de megtanuljuk kezelni, túllépni rajt. Ha nem megy egyedül, segítséget kell kérni. Bár nem egyszerű, az biztos.
válasza:Kedves 3-as!
Volt egy osztálytársnőm gimiben, akiről 4.-ben derült ki, hogy rendszeresen verik otthon. Sosem vettük észre, és nem azért, mert annyira szar emberek voltunk, hanem mert nem voltak egyértelmű jelek. Sosem volt látható helyen ütésnyom, vagy kék-zöld folt. Tesin elvonult a wc-be öltözni, merthogy ő szégyenlős. Kicsit visszahúzódóbb, konfliktuskerülőbb volt, mint az átlag, de lehetett vele normálisan beszélgetni, fiúkról is, ruhákról is, szóval nem gyanakodtunk. Még a kéztörésre is simán elhittük, hogy bénázott otthon kosarazás közben, és pont a csuklójára esett rá. Miért ne hittük volna? Az én kezem is volt törve, sőt az orrom is, pedig a büdös életben soha nem emelt rám kezet egyik szülőm sem.
Akkor derült ki az egész, amikor öngyilkosságot kísérelt meg 17 évesen. Ő akkor elköltözött a nagyszüleihez, amennyire tudom most normális életet él.
szegény lány :(
én 3x kíséreltem meg. amikor megtudta anyu, kiröhögött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!