Ti jol kijottok a szuleitekkel? (ugy ertem, hogy sokat veszekedtek? )

Nem hisztizek ilyenen, hogy meg sem köszönik ha kitakarítok. Ez természetes, itt élek én is velük. Észreveszik persze, és örülnek, de nem mondogatják mindenre, hogy köszönöm, köszönöm.. Nem is várom el. Ha valami 'nagy' dolgot viszek véghez, akkor azt azért megszokták, vagy megjegyzik egy sütimre, hogy nagyon finom.

Volt már, hogy nem volt jó a viszony, de csak 1-2 napig. Nem vagyunk veszekedősek, inkább csak nem beszéltünk sokat. Volt olyan is, hogy legszívesebben elköltöztem volna, de az csak hirtelen jött érzés, mérges voltam.

Amikor a "függetlenségi harcaimat" vívtam anyámmal szemben, akkor igen, sokat veszekedtünk, és igen, többször kerestem konkrét lehetőséget, hogy hova mehetnék lakni (leginkább kollégiumokat). Aztán anyám egyszer csak észrevette, hogy felnőttem, és azóta jól kijövünk.

Egyébként nem, nem köszönte meg, ha megcsináltam valamit, de egy családban ennek nincs is jelentősége, szerintem. (Miért, te megköszönöd, ha kisúrolja a wc-t? Vagy ha bevásárol?) Én is csak azt köszöntem meg, ha odahozott valamit, amit kértem vagy ebéd végén az ételt, a többit nem.