Kedves Szülők! Ugyanúgy szeretitek a gyermeketeket annak ellenére, hogy problémás?

Pedig nem feltétlenül hülye kérdés. Én egyszer kisgyerekként megkérdeztem anyámat, hogy szeret-e, persze csak megerősítést akartam hallani, nem kételkedtem. A válasz az volt, hogy persze, szeret, de még jobban szeretne, ha ilyen és ilyen lennék. Nem esett jól.

Egyébként igen, normális esetben a szülők feltétel nélkül szeretik a gyereküket, legyen bármilyen.

Ugyanúgy szeretem, ez nem kérdés. De néha elgondolkodom, mit csináltam rosszul, hogy ilyen nehezen veszi az akadályokat.

Egészségügyi gondok miatt is felmerül a kérdés bennem, hogy túl keveset vittem orvoshoz gyerekként, vagy inkább túl sokat? Már megkaptam, azért allergiás, mert nem szokta meg gyerekként a bacilusokat, túl steril környezetben tartottam, mert ugye meg kell enni a gyereknek pár kg piszkot, hogy védett legyen az immunrendszere. Párkapcsolati kérdésekben: elég jó, vagy elrettentő példát mutattunk?

Ülj le velük beszélgetni, a kommunikáció csodákra képes!

De ne izgulj, szeretnek!!! :)

Szerencsére kórházba nem nagyon kell járnom, de pl. "Fogorvoshoz sajnos rendszeresen, bármit teszek, nőgyógyászati bajaim is vannak, Ibs,sokszor érnek balesetek, sérülések. Na meg az átlagos bajok, felfázás, megfazas stb.

Párkapcsolatról szerintem nem ők tehetnek, egyszerűen nem jön össze,aki nekem tetszik neki én nem és fordítva :) "

Te csak ne mentegesd a szüleidet. Van egy rossz hírem: a fogorvos kivételével szinte minden felsorolt bajodért a szüleid - leginkább anyád - a hibás. Hallottál már a pszichés problémák testi kivetülése kifejezésről? No ez pl. az. A nőgyógyászati gondok majdnem mindig a NŐISÉG problémásságára utalnak, aminek az alapja az anya-lány kapcsolat. A párkapcsolat gondja 100%-ban a szüleid hibája.

Tudod, mi a helyzet? Nem akarsz felnőni, pedálozol két önző embernek és nem akarod látni, hogy hiába. Ha eddig nem szerettek, ezután sem fognak.

Kosztolányi Dezső: Pacsirta. Könyvben és filmen is. Épp neked való.

Én igazán problémás gyerek voltam és úgy gondolom, hogy jobban szerettek volna, ha normális leszek és nem kell fejlesztésekre hordani meg igazodni a speciális igényeimhez. Sohasem dicsértek meg úgy, hogy ne lett volna benne egy 'de sokkal jobb lenne, ha még ezt is és ezt is tudnád/elérnéd, nézd XY-ka is milyen ügyes, te meg nem'. Más gyerekekre mindig mondogatták, hogy milyen szép, milyen ügyes, aztán rám néztek és legyintettek, mondván minek a magas IQ, ha álló helyből el tudok esni. Biztos vagyok benne, hogy szerettek, csak jobban örültek volna egy egyszerűbb gyereknek.

Sok szülő illúziókat teremet magának, amikor gyereket vállal, hogy minden rózsaszín, a gyerek szép lesz, okos, kedves, egészséges, teljesít mindent, ami a szülőknek nem sikerült. Aztán megkapják a gyereket, annak jó és rossz tulajdonságaival, személyiségével, saját génállományával együtt, ami olykor nem illik az elképzelt jövőbe. A szülő feladata ilyenkor az, hogy félretegye az elvárásait és a meglévő gyerekét szeresse úgy ahogy van, nem pedig azt az elképzeltet, akihez folyton hasonlítja a meglévőt.