Féltékeny rám az anyám és a nővérem?

Vagyis nem kérdés. Féltékenyek, és ennyi. 20 éves vagyok, még itthon élek, de szeptembertől kollégium, ha minden jól megy. A nővéremmel valójában féltestvérek vagyunk, és én "szebb" lettem. Igazából az alakomra féltékeny, mert nekem van mellem, fenekem, szép csípőm, lapos has...megvan minden, és jó. Kiskoromba is utált, olyanokon nyavalygott, hogy nekem mér kék a szemem?!.. Meglát, mikor jön haza,vagy összefutunk, állandóan végignéz rajtam, végigmér.Nem szólok semmit, de mindig észre veszem. Nagy szájú kis kerti törpe. Vendéglátózik amúgy. Az évek során felvett egy elég hülye stílust, elég idegesítő.. Anyám is féltékeny. Ő azért, mert fiatalon szült minket. Tönkretettük a gyerekkorát, ahogy Ő mondaná. Főleg én, mert engem már nem akart. Állítólag miattam mint utolsó gyereknél, nem tudott már visszafogyni 50kg-ra, de a két testvéremnél mind vissza tudott fogyni. Múlt héten kérdeztem a születésemről, meséljen valamit. Nem éreztem semmi kedveset a szavaiban. Ha igen, az Saját magáról szólt..(Elég önző,és gonosz.) Közölte a végén, hogy ja, és igen haza akart jönni, de 2 hétig benn kellett maradni miattam a kórházban, mert besárgultam. Emlékszem rengetegszer megvert, nagyon durván, főzőkanalakat kettétörte rajtam, beleverte a falba a fejemet stb.... Traumákat okozott. Az évek során nagyjából sikerült megváltoztatnom. Jobb ember lett talán. Bár úgy látom fél tőlem, mert megnőttem, és már csak azér nem mer megütni, vagy beszólni + mer okosabb lettem, és mindent alátámasztok érvekkel és akkor rájön, hogy igazam van /vagy nem. Néha rájön az ordítás, az kezelhetetlen. Akkor megyek a szobámba, vagy sétálni... Röviden a lényeg, hogy mikor itt van a nővérem akkor ketten savaznak engem közösen. Butának is tartanak, lekezelnek, csicskáztatnak mint egy cselédet, mert még anyagilag kicsit rá vagyok szorulva anyámra. Függök tőle, így megteheti.. Van pénzem, dolgoztam. Az ügyeim abból intézem, de akkor is függőnek érzem magam.. Elég nehéz ez a leszakadás. Már egyszer voltam fősulin nem tetszett a kar, hatalmas veszekedés árán passziváltathattam, és most belekezdek egy másikba. A legnagyobb fájó dolog a kiszolgáltatottság. És hogy hagynom kell, hogy savazzanak, röhögjenek rajtam, a 2 rosszindulat.. Ettől függetlenül amúgy megbocsátottam nekik....és elfogadtam olyannak amilyenek. Nem volt könnyű. Nem szoros a kapcsolat. De valami "álkapcsolatot" ami szeretet?! mégis fenntartok.. Néha én magam is belebonyolódok, mivel nem fűz hozzájuk mély érzelem. Egyik családtagom iránt sem sajnos. A többiekhez sem. Tanácsok a leváláshoz, nehézségek túljutásához? Meg ami eszetekbe jut.