Már nagyon nem bírom tovább! Úgy érzem, anya utál engem, és az öcsémet is. Miért csinálhatja ezt? Bennünk van a hiba?

Én vagyok 14/L, az öcsém pedig 10/F.

Mindkettőnknek elege van anyából. Anya mindig is idegbeteg volt, de mostanában még a szokottnál is jobban idegbajos.

A történetünk röviden: A nagybátyám és a felesége vendégségbe jöttek hozzánk. Én pont aznap, pár órával, hogy megérkeztek volna, kifestettem a körmeimet. Édesanyám pedig elkezdett siettetni, hogy 10 perc és ideérnek, siessek már, még gyorsan pakoljak valamit a fürdőszobába, porszívózzak itt,porszívozzak ott. Mondtam neki, hogy a körmeim még száradnak, és ha most csinálnék valamit, akkor a festék is lejönne, na meg kék lenne az egész lakás. De ő elkezdett velem kiabálni, hogy 10 perc, és megérkeznek, siessek már (mint kiderült, az a 10 perc valójában egy óra vot, és ő ezt pontosan tudta). Mikor már két perce vágott a fejemhez mindenfélét, nekem teljesen elegem lett, és elindultam a helyére tenni a lakkokat. De nem tudtam elég jól rácsavarni a kupakot, ezért a lakk egy rövid, vékony csíkban a padlóra ment. Nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy ha ezt anya meglátja, akkor nagy baj lesz. Természetesen anyám elsőre kiszúrta, és feltakaríttatta velem. Ezzelmég nem volna baj, de amíg a vendégek meg nem érkeztek, addig kiabált velem, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok, miért engem kapott meg gyerekül, haszontalan vagyok, nem is végzek semmi házimunkát (persze hogy nem...csak vasalok, mosogatok és porszívózok, de ezt leszámítva házimunkát tényleg nem végzek...). Mondtam neki, hogy ez egy igazán helyrehozható kár, meg nem ő, hanem én takarítottam fel, tehát végképp nem értem, hogy miért ordít olyan hangosan, hogy azt kb az egész társasház hallhatta. A válasz még több ordítás. Mondanom sem kell, hogy amint beléptek a nagybátyámék, az első mondata köszönés helyett is az volt, hogy csak engem szidott (a nagybátyám felesége csak mosolygott, hogy előfordul az ilyesmi, de anyám csak folytatta a szidalmazásomat előttük).

Másik történet, hogy anyám elvitt minket sétálni a környéken. Sok dologról szó esett a séta során, én pedig óvatosan megemlítettem, hogy esetleg később vehetnénk egy-két pólót, hiszen már kezd hiányom lenni ezekből a ruhadarabokból. Anyám meg úgy elkezdett ordítani velem az utca közepén, hogy esküszöm, mindenki minket nézett. Hogy mit képzelek magamról,hogy már megint pólót kérek, ő nem költ rám pénzt, nagyon sokba kerülök neki (ruhadarabot utoljára talán tavasszal, nyár elején kaphattam, pedig az anyagi helyzetünk egyébként bőven engedné).

Máskor pedig az öcsém nem ette meg az ebédjét, és azért is én lettem a hibás. Mondtam neki, hogy ne kiabáljon az öcsémmel, mire közölte, hogy az én hibám, és többet nem hajlandó főzni nekünk. Majd valamiből elleszünk.

Azért is engem szid, ha a testvérem nem pakol be a mosogatógépbe, vagy ha nyitvahagyja a mosogatógép ajtaját. Ő, és nem én!

Ennek tetejébe pedig vett egy nagy tábla csokit, és szépen, kényelmesen, élvezkedve megette előttünk, és közölze, hogy mi nem kapunk. Azt hittem, megőrülök.

Folyamatosan kiábál, és már ha egy kis dolog is történik, rögtön ordibál. Néha azt sem tudja, miről van szó, de már azonnal ordít. Ennek tetejébe még gyerekként is kezel, annak ellenére, hogy sokat vár tőlem...:(

Mit tegyek? Bennem van a hiba?