A szüleim el akarnak válni, én apánál szeretnék maradni, de anya biztos haragudna rám miatta?

Az édesapáddal beszéltél erről már?

Előfordulhat, hogy édesapád nem vállalja, nem tudja vállalni a nevelésedet.

Az anya jellemzeset én azért nem venném készpénznek. Igen ritka, hogy az egyik fél tökéletes, a másik meg csak úgy egy hiszti gép. Egy 11 éves gyerek nem lát bele mélyebben a házasságban.

A lelepo apák igen minimál %-a hajlandó vinni a gyereket, mert elég sok mindent be kell áldoznia.

Nekem ez a történet sántít. Ha mindez igaz, akkor persze egyetértek az előttem szólókkal, de felmerül pár kérdés.

Miért vette feleségül, ha nem szerette? Mert sokan fenyegetőznek öngyilkossággal, van aki meg is teszi, de nagyon kevés embert lehet ténylegesen sakkban tartani vele. Utána körülbelül 7 évig eljátszotta, hogy szeret valakit? Azt írtad, négy évvel ezelőttig még tűrte. Most akkor mi van? Talált valaki mást és az anyukád a megcsalástól és a hét év hazugságtól tényleg idegbetegül és nem felnőtthöz méltóan viselkedik? Nem kimondottan védeni akarom, de érdekelne a másik oldal véleménye is.

1, ne hidd el feltétlen amit az emberek mondanak

2, mindig a saját vágyaid szerint dönts, a te életed, te alakítsd.

3, attól, mert még elválnak a szüleid, és te egy valaki mellett maradsz - és azért a másik szülőd se veszít el, mert nála is leszel - még nem kell kettéválnod, és attól mert még "két helyre mész haza", még ugyanúgy a szüleid maradnak, és ugyanúgy szeretnek téged és te őket!

elmondom neked, hogy én is 11 voltam, mikor a szüleim elváltak. nehéz volt, de én már akkor is erős csajszi voltam, elfogadtam a helyzetet, éltem a saját világomat - ebben a korban annyi más fontos van, a barátok, az előttünk álló élet, a kihívások, a sok változás és az a sokmindennek megfelelés!

szóval nálunk az egy nap itt, egy nap ott, de ahogy mi döntöttünk, ha nem akartuk volna, lehettünk volna csak egy helyen.

mire 15 lettem, tudtam, apukámmal szeretnék inkább lenni - anyától több odaadást és törődést kaptam, csak sajnos elég labilis volt, mert ivott, apa elég laza volt és felszínes, de mellette nyugodtabb volt az élet, mellette megmaradhattam gyereknek - mert hát egy bonyolúlt szülő (egy alkoholista anya) elveszi a gyerekkort.

nem bántam meg a döntésem.

ott, apu mellett boldogan éltem, és gyerek maradhattam, és felnőhettem egészséges mentalitásban. sajnáltam anyut, de azért ő is kapott belőlem. és tudta anyu, ha rendes lesz (nem iszik) többet kaphat belőlem. persze nem bírt nem inni, de ez egy másik történet.

én nem bántam meg, hogy konok voltam, mert az én életemről szólt.

azért azt had' tegyem hozzá, hogy minden felnőtt a saját szemszögéből dumál, és ha apukád nem akart volna egy szuicid mellett maradni, nem vállalta volna be az áldozat szerepét, akkor elmehetett volna. ez csak duma. lehet, hogy nem is úgy volt, ahogy mondta.

egy biztos. egy fiatal lány érzelmi életének a stabilitásához kell egy szerető anya közelsége, de ha mérgező a hatása egy anyának, akkor az egész életre rányomja a bélyegét a lánygyerekre.

ahogy érzem a szavaidból, én azt mondom - legyél apukáddal - főleg, ha apukáddal ezt megbeszéled, és ő is ebben támogat, és mond meg anyukádnak, hogy őt is szereted, és nem veszít el, és vele is leszel sokat, ahogy lehet - de neked így a jó.

hátha anyukádnak is segít ez abban, hogy felnőljön!

figyelj, ha te tudod, hogy neked mi a jó, akkor 11 évesen is ki kell állnod az életedért!

kitartást kívánok neked, remélem, apukád támogat a döntésedben, és anyukád is belátja, hogy neked mi a jó.

aztán ki tudja... talán egyszer rájössz, nem is anyukád a rossz arc :)

sose szégyelj kiállni magadért! ha már most megküzdesz magadért, akkor már sokkal előrébb vagy mint más sok ember, aki huszon-harmincévesen se tud magáért kiállni!

de mindenképpen apukáddal is beszéld meg, mielőtt előállsz a dologgal!