Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szülők elváltak, én felnőttem,...

Szülők elváltak, én felnőttem, és mégis ingerlékeny és indulatos vagyok velük szemben. Mit lehetne tenni?

Figyelt kérdés
Sziasztok. 22 éves leszek hamarosan, 18 éves voltam, mikor a szüleim szétmentek, én azóta is hangoztatom, hogy megváltás volt ez számomra, mert otthon folyamatos csatározások zajlottak. Mindkét szülőm sokat ordítozott velem, az alaptermészetük mindkettejüknek agresszív volt. Az is igaz másik oldalról, hogy sok dolgot megengedtek, kitanítottak, támogattak, csak a viszályok keserítették meg az életünket. Mióta elváltak útjaik azóta mindketten nyugodtabbak, kiegyensúlyozottak, bár a heves vérmérséklet maradt. A problémám az lenne, hogy belőlem a "védekező jellegű agresszív fellépés" nem kopott ki. Egy ártatlan kérdésre is azonnal ugrok, ha valami sértést, támadást képzelek bele. Már sokszor akkor megsajnálom édesanyám és édesapám, miközben felemelem a hangom velük szemben és elmében teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez rossz, de nem tudom fékezni magamat. Már egy "Hogy állsz a szakdolgozattal?" kérdést is támadó jellegűnek veszek, mintha csak azt mondanák nekem, hogy "Te lusta disznó, turi, hogy el vagy maradva a dolgaiddal". Iszonyatos bunkó tudok lenni, pedig nem akarok. A dolog "pikantériája" az, hogy másokkal szembeni dühszabályozásom nagyon jó, mindig sikerül lecsillapítani magamat egy-egy nyomás alatti helyzetben. Otthon, négy fal között kivetkőzök önmagamból.
2017. okt. 6. 09:20
 1/8 A kérdező kommentje:
Nagyon gyakori például az az eset, hogy anyukám valamit kétszer elmond nekem. Ilyenkor mindig elborul az agyam, mert úgy érzem, hogy hülyének néz. Viszont, ha rajtuk kívül valaki más ismétli meg magát, akkor általában hálás szoktam lenni, mert nagyon rossz a memóriám és nem árt, ha valami sokszor elhangzik, jobban megragad.
2017. okt. 6. 09:24
 2/8 anonim ***** válasza:
Én a pszichológust javaslom vagy esetleg valami sportot amiben letudod vezetni az agressziódat.
2017. okt. 6. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Futni járok, de sajnos a probléma továbbra is fennáll.
2017. okt. 6. 09:35
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Bocsássatok meg a szülőknek, met csak úgy fogjátok tudni helyesen felnevelni a gyemekeiteket.

(kínai mondás)

2017. okt. 6. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
YTB - pszichofitness
2017. okt. 6. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Én a világ legbékésebb embere vagyok mindenkivel. Kivéve ez anyámat. Gyerekkorombam terrorizált és most is nagyon idegesítő tud lenni.Engem is zavar néha.de lefogadtam magam hogy ez van. Tudom, hogy miért és nem tudok változtatni rajta. Ha úgy érzem túlzásba estem vagy nem volt igazam elnézést kérek tőle igyekszem kompenzálni a viselkedésem. Vagy elmagyarázom miért van így. Ez van.......próbáld megbeszélni velük és elmondani, hogy bánt a dolog. Hátha közösen könyebb lesz megoldani.
2017. okt. 6. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Mindenki csendes, türelmes, kedves lánynak ismer - aki nem hallott még apámmal veszekedni.

Nekem a távolság használt (évente talán háromszor ha látom, mióta elköltöztem), egyre tovább tudom visszafogni magam előtte, de néha még mindig skerül túllépnie ezt a bizonyos határt.

Arra tippelek, kérdező, hogy te még otthon élsz, ez viszont ahelyett, hogy segítene a megoldásban, éppen hogy hátráltat benne. Neked is, nekik is szükségetek van egy bizonyos távolságra, főleg neked, hogy feldolgozd a történteket, elfogadd, hogy már nem tudsz rajtuk változtatni. A távolság és az idő lehetőséget ad átgondolni, hogy is reagálhatnál egy adott helyzetben megfelelően.

2017. okt. 6. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:

Az a helyzet, hogy én is így vagyok evvel.

18 voltam mikor váltak sok vita, veszekedés, de volt mikor mi is részesei voltunk, bár nem mindig. Viszont én is hamar rájuk förmedek. Én ezt úgy könyveltem el, hogy tudnám elfogadni mikor úgy nőttem fel hogy mindig számíthattam rájuk frankó család voltunk(vagyunk) de mikor haza megyek semmi sem ugyan az... hál isten én akkor leléptem otthonról (19 évesen) azóta külön életem van. Így talán könyebb. Most vagyok 24.

2017. okt. 7. 05:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2022, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!