Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A családom az ellenségemmé vált?

A családom az ellenségemmé vált?

Figyelt kérdés
16 éves fiú vagyok. Nagyon érzékeny, művészlélek. Erre nem vagyok nagyon büszke, ugyanis mindíg én kapom a rosszat másoktól, és mindíg engem bántanak. De nem ez a lényeg, ezt csak fontos tudni. Anyám és apám már 12 éve elváltak. Van két kissebb testvérem, akikkel mindíg is együtt éltem. Anyámmal éltünk, ami azt jelentette, hogy én voltam felelős az epsegukert. 3 évet külföldön éltünk, ezért hozzá kellett szoknunk az egyedüli utazashoz. Azóta minden megváltozott. A családunk ketté van szakadva. Jelen pillanatban apámmal, és az új feleségével elek. A véleményemet nem szeretném kifejteni, van róla fogalmatok. Anyám is haza költözött Magyarországra , de 120 kilometerre tőlem lakik a két testvéremmel. Apám és anyám gyűlölik egymást, és rajtam töltik ki az általuk produkált vitaknak köszönhetően felgyülemlett stresszt. Kétoldalúnak kell lennem ahhoz, hogy mind két félnek (anya,apa) megfeleljen a mondókám. Egész nap emésztem magam, és már rég óta depressziós vagyok. Remegek, nyugtatózok. És nem értik meg, hogy kikészítenek. Vannak olyan dolgok, amit 16 évesen nem érthetek, ezt elismerem, de túl sok az eddigi tapasztalatom, nagyon sok dolgon és szenvedésen mentem keresztül, aminek köszönhetően jobban átlátom a dolgokat, mint más korombeliek. Komoly zenét hallgatok, verseket írok. Az osztályban pedig szépen fogalmazva, nem vagyok egy közkedvelt szmélyiség. Na mindegy. Mind két szülőm tanult, intelligens és civilizált ember, és ennek ellenére sem értik meg, hogy a lelki világomat és a gyerekkkoromat elpúsztították. MIndkettőjüket szeretem nagyon, de nem tudok mit csinálni. Szegény édesanyám, annyira sajnálom szegényt, rengeteg probléma éri, és ő is kikészült már idegileg. Apám már ott tart, hogy a sötét szobában ül órákig és zokog. És bizony, mind ezt a családon belüli harcok produkálják. Nagyon sokszor akartam öngyilkos lenni, de aztán mindíg anyámra gondoltam, nem akartam neki fájdalmat okzni. Mindíg mindent megadott nekünk. Inkább járt szakadt ruhákban, csak hogy nekünk meglegyen mindenünk. Remélem, hogy eljön az az időszak, amikor az álmaim megvalósulnak, amiért már most hajtok, és a százszorosát visszaadhassam a neki, amit mi kaptunk. Egész nap, egész héten és hónapban és mindíg depressziós vagyok. Nem tudok kimászni belőle. Nem tudom mit tegyek. Biztos ebben a szövegben is érződik a zavartság. Kérlek segítsetek! Mit tegyek? Nagyon kevés lelki erőm van...

2017. okt. 22. 22:06
 1/3 anonim ***** válasza:
Annak aki ilyen érzékeny lélekkel van megáldva-megverve nincs könnyű dolga. A szüleid is ilyenek, a leírásodból ezt olvasom.Én is ilyen vagyok.Jól teszed hogy előre nézel,ez az egyetlen járható út.Előre! Addig pedig minden apró dolgot próbálj észrevenni ami örömet okoz,hidd el ez fenn tud tartani a víz felett!Te egy értékes ember vagy.
2017. okt. 22. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Anyudhoz nem tudsz költözni,ha a nevelőanyukádat annyira nem bírod?Vagy neki is van új hapsija?Vagy nincs valami koli ott,ahol te laksz?
2017. okt. 23. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Én a helyedben mindkettővel leülnék beszélni EGYSZERRE, és mgmondanám nekik, ha nem fejezik be ezt az ütközőzónának vló felhasználásomat, akkor egyikükkel SEM beszélek többé.


Legyél velük kemény, határozott, mert nem pálya, hogy a saját ÖNZŐSÉGÜK miatt téged tesznek tönkre.


Engem mostohaanyám nyírt éveken át, még ott éltem velük, de már nem beszélgettem vele, és amióta elköltöztem (lassan 6 éve) nem is mentem hozzájuk.

Apával találkozok (bár őbenne is csalódtam), de a mostohámat nem vagyok hajlandó látni.

2017. okt. 23. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!