Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Úgy érzem depressziós leszek/v...

Úgy érzem depressziós leszek/vagyok, főként anyám miatt. Mit tehetnék? Jártatok már igy?

Figyelt kérdés

Picit hosszú, de remélem lesz olyan, aki elolvassa és adna valamilyen tanácsot, mert nagyon egyedül érzem magam és fogalmam sincs hogy lépjek ki ebből.


Röviden magamról annyit, hogy elmúlt éveimben egy vidám, életerős lány voltam. Mindenki ilyennek is látott, persze már akkoriban is nagy harcokat vivtam meg anyámmal, de valamiért jobban kezeltem, mint most. A párom is imád, és mindvégig úgy voltam vele, hogy mennyire szerencsés vagyok egy ilyen fiúval, mert ugyanazt akarjuk a jövőben is, lesz majd egy szép családunk, boldog voltam.


Az utóbbi időben pedig teljesen magam alatt vagyok. Már annyira, hogy ok nélkül sirni kezdek. A legfőbb okot nem tudom, csak sejtem...és anyám lehet az.

Ha le kellene irnom, hogy miért, az kb a kétszinüség lenne. Úgy kell elképzelni, hogy egyik percben ölel, puszil, mondja mennyire szeret... majd egy másikban leüvölti a fejem, egy szerencsétlen lusta dög vagyok, aki nem jó semmire. Egy ideig próbáltam nem felvenni ezeket, de egyre jobban bántanak a szavak és már annyit hallottam őket, hogy kezdek olyanná is válni,olyannak érezni magam. A jó pillanataiban lerendezi annyival, hogy "csak ideges voltam" a másikban meg egy semmirekellő szófogadatlan 'gyerek' vagyok.

Idáig szép terveim voltak, vidám és életerős voltam, szerettem csinálni a hobbim, a párommal jól elvoltam. Mostanában nincs kedvem semmihez, még enni is csak ha muszáj, fáradékony, aluszékony vagyok, közben rémálmaim vannak, párommal való viszonyom átcsapott abba, hogy magamban filozófálok, hogy mit miért és hogyan mondott nekem, túlagyalom a dolgokat, nem veszem a vicceket, ha valamiért kicsit komolyabban szól hozzám már rögtön durvaságnak veszem és folyton agyalok azon, hogy szeret-e még annyira, tényleg én lennék-e a legfontosabb neki, ő is lenéz-e, vagy lát-e annyit érő embernek, mint másat stb stb....

Ezekből következtettem arra, hogy talán a depresszió jelei lehetnek...ám azt nem tudom mitévő legyek.

Mintha valami folyton elszivná az energiám és a jókedvem, elvenné az önibizalmam.

A másik, hogy a napjaim nagyrészét itthon töltöm, mivel áttértem levelezőre az egyetemen, mert nagyon drága volt fent lennem a városban, illetve nehezen birtam a városi életet, a párom is itt dolgozik, hiányzott minden. A gyakorlatok miatt még rendes munkát nem találtam, csak alkalmi munkákból van egy kis pénzem. Emiatt az egyetem legtöbb anyagi része anyukámra hárul(persze benne van az én részem is, hiszen apukám után örököltem) de ezért is bánt jobban, hogy ilyen a viszonyunk. Főleg, mikor fenyegetőzik ezzel...például egyik este a páromnál szerettem volna aludni(általában itt vagyunk) és azzal fenyegetett, hogy ha elmegyek, akkor többet ne kérjek egy árva forintot se tőle.(Indok: egy hétig van itthon, maradjak én is vele)* 'Szerencsémre' egy hétig itthon van következőn az udvarlójánál.


Fogalmam sincs mit tegyek, sajnos még külön albérletbe sem tudunk menni a párommal...de már olyan gondolatok járnak a fejemben, hogy én egy ilyen vesztes vagyok, aki ezt érdemli és a párommal se fog összejönni, mert megunja hogy folyton ilyen szomorú vagyok és agyaló. Másrészt arra vágyom, hogy elmenjünk innen messzire, és anyám megérdemli, hogy egyedül savanyodjon meg, unokáit se lássa majd, viszont rettenetesen fáj, hogy a saját anyukámmal ilyen a viszonyom, mert amúgy szeretem.

Aki járt már hasonló helyzetben, esetleg a párja volt igy, mit tud tanácsolni? Hogyan legyek a régi vidám lány, aki nem veszi magára a negativ dolgokat?20L


2017. nov. 3. 14:30
 1/2 anonim ***** válasza:
Esetleg elmondhatnád ezt így anyukádnak. Hátha megérti és változtat. A kapcsolatodnak valóban nem tesz jót a túlkombinálás. Kéne találnod valami munkát, hogy ne anyukád fizesse a sulit vagy átjelentkezni államilag finamszírozottra 12 félév imgyen jár. Ha dolgozol és beleadsz a rezsibe talán kevésbé szól bele anyukád mit mikor csinálsz meg hova mész. 20 évesen már nagykorú vagy! Egyébként ha nappalin maradsz könnyebben találsz diákmunkát. Ha nem megy a megbeszélés akkor valahogy ki kéne kapcsolnod mit mond az anyád és elfogadni, hogy ő ilyen. Nehéz de nincs más megoldás.
2017. nov. 3. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Azt elfelektettem írni, hogy lehet nem anyukád a probléma hanem most kezdesz a gyerek életből a felnőttbe váltani annak minden problémájával. A gimibe csak tanulnod kellett a problémákat a szüleid kezelték te még gyerek voltál, normális volt, hogy ők mondták meg mit csinálj. Most még fejben nem vagy felnőtt de korban igen és már felelősséget kell vállalnod sokmindenért, döntéseket hoznod. Ez a váltás nehéz mert can ahol már elvárják, hogy felnőtt légy de anyukád még pl mindig gyereknek kezel. Ez egy nehéz váltás.....lehet ez a gond. Adj időt magadnak és ne ess pánikba. Azért ez még nem depresszió.
2017. nov. 3. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!