Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Amennyiben én már nem bírom...

Amennyiben én már nem bírom megoldani egyedül, "gáz" lenne szólni a szüleimnek? 15/l

Figyelt kérdés

Idén kezdtem el a középiskolát és már év eleje óta folyamatosan szekál az egyik srác. Kezdjük azzal, hogy mindennel felvág, hogy ilyen mobilja van, meg olyan cucca ami ennyibe meg annyiba került, meg hogy mennyi helyen járt már külföldön. Alapjában véve én eléggé csendes vagyok, ha olyanokkal vagyok körülvéve akiket nem ismerek,nehezen ismerkedem,de azért sikerült összebarátkoznom pár emberrel.

A srác pl valamelyik nap odajött hozzám és mondta, hogy látja milyen ósdi ruháim vannak, vehetnék már újakat, amik divatban is vannak. Vagy lett egy olyan dolgozatom, amiben csak 2-3 hiba volt és jött hozzám szünetben, hogy biztos puskáztam, mire mondtam neki hogy megesik, hogy én nem vagyok olyan hülye mint egyesek, erre fogta és széttörte a szemüvegemet és valami olyat mondott hogy legalább nem kell látnom az ocsmány fejemet. Igen, az is a baja, hogy ő csúnyának talál. Az egyik lány, akivel jóban vagyok megkérte, hogy had fonja be a hajam és elkezdte csinálni, aztán amikor a srác bejött leült mellém és vagy fél percig bámult mire mondta, hogy szebb már úgysem leszek.

Az egyik órán, amikor másik teremben vagyunk, mögöttem ül és volt, hogy elkezdett firkálni a hátamra, húzogatta a hajamat stb.

Szintén belekötött, hogy látja hogy nem nagyon megyek sehova, ő pedig 7 éve focizik, és az egyik legjobbnak számít, míg én arra sem vagyok képes, hogy a seggemet megemeljem.

Aztán facebookon a barátnője rám írt hogy nem tudja mit képzelek magamról de szálljak le a srácról, hallotta, hogy nagyon bejön nekem és próbálkozom nála, mire mondtam neki, hogy ebből semmi nem igaz, mert ő szekál, elmeséltem neki mindent. Erre azt kaptam hogy biztos csak kitalálom, ilyeneket ő nem csinál. Másnap mentem suliba, a srácot elkísérte a csaj, pont mellettük mentem el, erre a csaj meglökött,én pedig visszalöktem, errea csaj csak simán leköpött... A srác pedig elkezdett röhögni rajta. Ezután szóltam az osztályfőnökömnek, aki beszélt a sráccal, de nem történt semmi változás, ugyanúgy szekál. A szüleimnek nem mondtam el, mert azt hittem tudok rá megoldást találni, de az ofőm sincs rá hatással..


2017. dec. 3. 03:48
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
92%

Nem lenne gáz. Szólj a szüleidnek, mert ez így tarthatatlan állapot.

Nem lehet, hogy szerelmes beléd a srác, csak az óvódás, húzzúk meg a haját szinten ragadt?


Nem tudom, milyenek a srác szülei, de én, szülőként, beszélnék velük, hogy tegyék helyre a gyereket. Bár nem törődöm, primitív szülőknél ez nem működik, de ha gyereknek is normálisak a szülei, akkor bejöhet egy beszélgetés.

2017. dec. 3. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%
Szolj nyugodtan ,a szüleidnek ,srác simán csak idiota sporton kivül ezek szerint nem tud mást felmutatni ,nem tanulhat tul jol sem ezért piszkál téged mindenért.
2017. dec. 3. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
100%
Már rég szólnod kellett volna a szüleidnek, ez már nem sima szekálás.
2017. dec. 3. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is szólj nekik. Plusz én a szemüveget és a tönkretett ruhákat biztosan kifizettetném vele. Egyébként pedig próbáld meg őt figyelmen kívűl hagyni, minha nem is létezne. Ne szólj hozzá, ne köszönj neki, ha odajön hozzád akkor menj el pl a mosdóba. Egy idő után, ha látja, hogy te leszarod őt már nem fog piszkálni.
2017. dec. 3. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
100%

Ez már hivatalosan bántalmazás, ami miatt rendőrségi feljelentés jár. Ezt azért írom le, hogy tudd, ennyire komoly az ügy. Először a szüleidnek szólnék, aztán velük együtt az igazgatónak (és azt is elmondanám, hogy erre az osztályfőnököd rosszul reagált, mert pl a gyilkosság miatt sem csak egy sima fejmosást kap az ember), majd a rendőrségen feljelentést tennék. Teljesen higgadtan, mivel ő bűncselekményt követ el, aminek van büntetése.

Nálunk iskolaváltás is történt.

2017. dec. 3. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
100%

A srác zaklat téged.


Szerintem nem szerelmes beléd, egyszerűen irritálod. Az én osztályomban is volt ilyen. Egy figyelemzavaros srác utálta az egyik csajt és minden alkalommal piszkálta.


Normális ember ilyenkor tud uralkodni magán és elkerüli azt, aki irritálja. A srác nyilván nem ilyen. Ne foglalkozz vele és kerüld el.

2017. dec. 3. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
100%

Elöször is szólj a szüleidnek, illetve az igazgatónak - mivel az osztályfönököd már tud a dologról, ezért ö is támogthat. Az, hogy ö nem ért el semmit, annyiban nem gond, hogy az igazgatónak a hatásköre adott esetben a gyereket kizárni az iskolából.


A másik - ami nagyon hatásos -, ha minden egyes incidenst felírsz dátum szerint egy lapra, tételesen felsorolva, mikor mit tett, mert ez úgy objektívnek tünik, és amire van tanud (pl a hajbefonás), azt is említsd meg benne.


Az okozott anyagi károkat meg kell térítenie, a zaklatást meg csak így lehet leállítani.

2017. dec. 3. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
66%

Szólj a szüleidnek.


Egyébként tetszel a srácnak és ez böki a csőrét.. A barátnőjét is ez zavarja... Szerinted ha nem számítanál, akkor emlegetett volna neki?


Rettentő gyerek és nem tud mit kezdeni magával.

Ez nem helyes, és megértem, hogy nem tudsz mit kezdeni vele...

Szüleid segítenek.

2017. dec. 3. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
100%

Zaklatnak.

Szólj a szüleidnek. Ha az anyád lennék odamennék és felképelném a gyereket, de az ofővel is elbeszélgetnék, hogy mégis miért nem képes szólni a kis takony szüleinek?? ....

Fb-ról meg tilts le mindenkit akinek köze van azokhoz a kis bzikhoz! Nyugodtan csapj balhét, minél nagyobbat! Ezeknek a zaklatóknak az a nyerő, ha valaki csendes és nem csinál semmit.

Ja, és nyugodtan borítsd nyakon valamivel ha máskor beszól, valami ragacsos üdítővel, ne hagyd magad!!! Nem vagy te senki kutyája, hogy tétlenül viseld ezeket a dolgokat!

2017. dec. 3. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk azért a szüleit is elővenném ebben a sztoriban elég rendesen, és megkérdezném, hogy mégis ők mit értenek nevelés alatt?

7 éve focizik.... nyilván nagy agytröszt lehet a gyerek, anyuval-apuval együtt.

Remélem anyukádék ellátják a baját, hogy egy életre megemlegeti.

2017. dec. 3. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!