Mit tennél ha a harmadik gyerekedet kiközösítené a másik kettő?

Ha én lennék az anyuka sürgősen elbeszélgetnék az apukával és a kétgyerekemmel.

A fiúk már nem olyan kicsik hogy ne értenék meg hogy a huguk nem tehet rola hogy nem olyan jo eszű mint ők.el kell magyarázni hogy vannak olyan dolgok amikben biztosan ők sem jók.

A kislányt meg sokat biztatni dicsérni!

Leulnek apukaval és elmondanam, anno azért vállaltam vele gyerekeket, mert azt hittem értelmes ember, aki minden gyereket egyforma fogja szeretni és kezelni. Ha ez nem megy neki, akkor innentol max mint barátok éljünk együtt, hiszen ő nem társ, vagy partner. Két lehetősége van, az egyik az, hogy ő változtat a hozzaallasan, a másik az, hogy közösen változtatunk a csaladi allapotunkon és ehhez megteszem én az első lépést a valoper beadásával.

Ezután leultetnem a két nagyobb gyereket és kozolnem velük, hogy ugrott a judo, a zene és a foci, ha nem képesek normálisan viselkedni a hugukkal.

Keresnék valamit, amiben a kicsi kiemelkedően jó, legyen az bármi : rajzolás, kézművesség , tánc, akármi és beiratnam egy azzal kapcsolatos tanfolyamra, különórára.

A két nagyobb eleve nem lenne egy szobában, hiszen különneműek, a két lány lenne egy szobában és máris megoldodna a félelem kérdés.

A két gyerek még gyerek, azt csinálják, amire nevelik őket (pontosabban az apjuk, ahogy lejön), de a legjobb úton vannak, hogy két arrogáns kis görcs legyen belőlük felnőttként is (ami akkor már nem fog változni).

Egyébként több okból is nagyon rossz, amit művelnek. Egyrészt, a hobbisportnak és a hobbizenélésnek SEMMI köze ahhoz, hogy valaki felnőttként milyen sikeres lesz. Valaki hallott már olyanról, hogy jobb egyetemre vették volna fel, vagy előléptették, aki tud hegedülni? Na ugye, hogy ugye... Másrészt azért 9 és 11 évesen "kitűnő tanulónak" lenni marhára nem nagy szám. Ha többször győz a fizikai diákolimpián, mint az a pécsi srác, aki azóta a Cambridge-en van (és ott is zsinórban évfolyamelső), akkor lehet mondani, hogy kivételesen tehetséges a gyerek. Bár az ilyen ember általában ahhoz is elég értelmes, hogy nem bánt másokat, amiért olyannak született, amilyen.

Szerintem itt apuka a probléma fő okozója, aki valószínűleg saját magával nincsen kibékülve, és a gyerekein keresztül akar "lenni valaki". A két idősebben lát erre lehetőséget (bár mint említettem, szerintem teljesen átlagos gyerekek), a legkisebbre meg haragszik, hogy nem lehet vele hencegni (pedig lehet, hogy valamiben nagyon kiemelkedő, és felnőttként sokkal sikeresebb lenne a testvéreinél, már ha nem teszik tönkre a lelkét).

Szóval anyuka helyében apukával próbálnék komolyan beszélni, és ha nem megy, akár szakember tanácsát kérni. A kislánnyal meg kipróbáltatnék különböző dolgokat, hogy találjon valamit, amiben jó, amiben sikeres, és ahol barátokat talál.