Lányom barátait a diplomaosztóján ismertem meg, azelőtt a létezésükről se tudtunk?

18 éves vagyok, mióta nem élek a szüleimmel, max úgy említem meg a barátokat, hogy "ma találkozok egy barátnőmmel". Ez vonatkozik azokra, akiket már akkor ismertem meg, mióta elköltöztem. A gimiseket persze még nagyjából ismerik névről, hisz ott ha átmentünk egymáshoz, akkor elkerülhetetlen volt a találkozás.

Elég fura lenne, ha most minden új barátomról név szerint kéne mesélnem nekik. De ahogy látom a többség válaszadónak is ez a véleménye, csak a kérdezőnek furcsa ez.

Igazából nem értem, hogy most mi a problémád vagy, hogy min lepődtél meg ennyire...azért gondoltad, hogy vannak barátai, nem? Mivel nem egy zárt dobozban élt egészen x éves koráig, hanem járt iskolába (általános, középiskolába, egyetem), kollégista is volt, valamint ezen kívül is biztos eljárt ide-oda szórakozni, kikapcsolódni és ez mind rengeteg lehetőséget kínál a barátkozásra, ismerkedésre, ezért egyértelmű, hogy találkozott emberekkel és velük kialakulhattak kapcsolatai. Én azt hittem, hogy ez mindenki számára egyértelmű, de akkor ezek szerint nem...

Tényleg nem értem, hogy miért ért ez hidegzuhanyként...Jó, az valóban furcsa, hogy még a létezésükről sem tudtál - tényleg nem említette sosem? Nem beszélgettetek soha, hogy "hogy van, mi történt vele, mit csinál"?-, de azzal szerintem nincsen baj, hogy nem ismered őket. Nekem jó a kapcsolatom a szüleimmel, szinte mindent meg tudunk beszélni (nyilván azért minden apróságba nem avatom be őket, mert valami úgy érzem, hogy csak rám tartozik és őket sem érdekli minden részlet), mindenben támogatnak és alapvetően nagyon jófejek. Ugyanakkor ők is max. azokat a barátaimat ismerik, akikkel már óvodás-általános iskolás korom óta ismerjük egymást...ők a környéken laktak, az egész családjukat ismerték és akkor még sokat át is jártunk egymáshoz, szóval gondolom, hogy emiatt ők így megmaradtak és emlékeznek rájuk, ismerik őket. Ugyanakkor gimitől kezdve már nem tudták követni, egyetemen meg már pláne nem...eleve voltak osztály- és szaktársaim mindenhonnan, nem csak a városból és egyre többet jártam el ide-oda, tehát nem csak a néhány méteres környezetemben barátkoztam, mint oviban :) Én elég sokat meséltem nekik, hogy kivel találkoztam, mit csináltunk, hol voltunk stb., mert tökre élveztem, új volt minden és ezt tök szívesen megosztottam velük és ők mindig meghallgatták, de láttam rajtuk, hogy ez nem feltétlenül fontos információ számukra. Azért névről a többség megvolt nekik, de azt már gimiben sem tudták, hogy ki kicsoda, nem ismerték fel őket, nem is nagyon találkoztak velük, tehát semmi releváns dolgot nem tudtak velük kapcsolatban, sőt apukám gimiben már azt sem tudta, hogy melyik osztályba járok, mit tanulok, kik a tanáraim, osztálytársaim...Szerintem ez végülis nem baj, legalábbis engem nem zavart és ők is mindig azt mondták, hogy nekem kell tudni, hogy mi a dolgom és mit akarok, ez nem az ő feladatuk.

Esetleg az nem lehet, hogy azért nem mondta el, mert túl szigorúnak/előítéletesnek tartott és félt, hogy nem néznéd jó szemmel? Vagy mondjuk úgy gondolta, hogy úgysem érdekel. Nem tudom és nem is ismerlek, szóval csak találgatok, de hirtelen nem jut eszembe más...