Rossz ember lennék emiatt?

35 eves no vagyok, aki nagyon sok lelki sérüléssel futott neki az életnek. Apam alkoholista nárcisztikus ember volt, ütött, vert es megalázott minket egesz gyermekkorunkban. Anyam vele volt 22 évig, majd amikor 18 eves lettem, elvált tole, en apámmal maradtam meg 3 evet. 28 eves koromban kezdtem el pszichoterapiara járni, panikrohamaim voltak, totális onbizalomhiany, es en is rá szoktam az alkoholra. Hála, mar 6 eve nem iszom, lett azóta férjem es gyerekem is, rendezetten élünk, szakemberhez persze azóta is járok havonta. Anyam meg el, vele viszont nem tartom a kapcsolatot. Soha nem alakult ki anya lanya kapcsolat, csendes társa volt apámnak (neki se volt türelme, tesommal es velem is állandóan uvoltozott, igazából oda se figyelt ránk), vegigasszisztalta, amit velunk tett, pedig lett volna esélye elválni (sokan meg ugyis elválnak h semmijuk sincsen, de legalabb mentsék a gyereket es magukat is). A valasuk ota neki van ferje, de o is alkoholista lett, egészen érdekes eletfelfogassal, kritikán aluli igénytelenseggel (asztalnál fikazik, a hajával fogselymezi a fogat, etc). Ha beiszik (hetente 2-3szor), akkor tör es zúz, hiszteriazik, es mindenfele őrült dolgot magyaráz. En igazából eljutottam mar par eve arra a pontra, h egyszerűen nem kívánom a társaságát. De ettől meg rossz embernek erzem magamat, m ugye az embernek a sajat anyját elvileg szeretnie kene, legyen az bármilyen. Nekem viszont nem megy. Van igy mas?