Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nem hagynak békén a szüleim....

Nem hagynak békén a szüleim. Mit csináljak velük? A ti szüleitek megértik, hogy nem mindig értek rá velük foglalkozni?

Figyelt kérdés

Egyszerűen elegem van belőle, hogy állandóan a nyakamban lihegnek. Konkrétan egy filmet nem tudok végignézni úgy, hogy ne kelljen fél percenként megállítanom miattuk.... Borzasztó idegesítő. Mindig olyankor találnak meg, ha éppen valamit csinálok pl. olvasok, zenét hallgatok, filmet nézek, tanulok stb., de elképzelni nem tudom, hogy miért. Néha már az is eszembe jut, hogy direkt csinálják. Ha bemegyek a szobámba és becsukom az ajtót (kívülről nem lehet kinyitni), akkor is jönnek, kopácsolnak, dörömbölnek, szólongatnak és addig nem hagyják abba, amíg ki nem nyitom nekik. Inkább szívesebben vagyok a nappaliban, ahol ugyanúgy zavarnak, de ott legalább nem kell ugrálnom, hogy kinyissam az ajtót. Már próbáltam velük beszélni erről, de egyszerűen nem megy.... Direkt mindig szólni szoktam, hogy most éppen valami dolgom van és azzal szeretnék foglalkozni (mert úgy néz ki, hogy az önmagában nem elég jelzésértékű, hogy becsukom az ajtót), de nekik ez sem elég egyértelmű. Már próbáltam velük beszélni erről, hogy ez zavaró, de nem lett semmi eredménye és természetesen én voltam a rossz, hogy "jajj, hát mi csak veled akarunk lenni", "már hozzád sem szólhatunk", "miért kell mindig tanulnod" stb...


Én szívesen beszélgetnék velük vagy szerveznék közös programokat, de a helyzet az, hogy őket nem érdekli semmi és soha nincsen kedvük semmihez. Semmiről sem lehet velük beszélni, pl. ha én megyek oda hozzájuk, mert valamiről beszélgetni szeretnék, akkor kb. olyan mintha a falnak mondanám, mert nem foglalkoznak vele vagy elküldenek. Emiatt inkább egyedül foglalom le magamat. Mikor zargatnak, akkor sem azért teszik, mert pl. beszélni akarnak velem, meg akarnak kérni valamire vagy ilyesmi, hanem teljesen random és szerintem egyáltalán nem fontos dolgokkal találnak meg pl. "meleg van", "kint volt a szomszéd az udvaron", "evett a macska", "ez meg ez ment a tv-ben" stb. és ezt vagy 50x elmondják. Viszont olyan is van sokszor, hogy leülnek mellém és elkezdenek max. hangerőn videókat nézni, képeket mutogatnak, újságcikkeket olvasnak fel, amire én pont nem vagyok kíváncsi, ha éppen koncentrálni szeretnék valami másra. Olyan is van, hogy követnek a házban vagy csak úgy leülnek mellém és bámulják =esetenként kommentálják is), amit csinálok, ami már kevésbé zavaró, de nekem az is kellemetlen, mert egyszerűen nem tudok úgy normálisan csinálni semmit se, ha tudom, hogy ott ül valaki tőlem egy méterre és bámul.


2018. aug. 10. 19:27
1 2
 1/11 anonim válasza:
9%
Nekem az az érzésem,hogy a te szüleid közt van valami titok,amit nem akarnak hogy megtudj valahonnan,vagy valahogy.Szerintem ezért zaklatnak.De nem biztos.Remélem segítettem neked.
2018. aug. 10. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem ahányszor ezt csinálják kérdezd meg tőlük ezt :

Anyu/apu nektek jól esett tízen x évesen hogy mindig zargattak a nagyszülők miközben ti a saját dolgaitokat csináltatok ?

2018. aug. 10. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
76%
Lehet, hogy meg kéne állapodnotok egy időszakban, mondjuk este 7 és 8 között, amikor nem csinálsz semmit, hanem leültök együtt, és akkor elmesélhetik, hogy bejött a macska és kiment a szomszéd.
2018. aug. 10. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
95%
Háát figyelj, anyum nekem is dettó ilyen. Folyamatosan benyitogat, nézegeti, hogy mit csinálok, kommentálja, szid, hogy miért nem velük vagyok mindig, pedig 19 vagyok.. Apum még szerencse, ő mindig hagy békében, de anyum nem bírja elviselni, hogy van egy külön életrészem, amit nem szívesen osztok meg velük. Pl hogy miről beszélek a barátommal telefonon( volt, hogy már hallgatózott), meg hogy nem tud belépni a facebookomba, ezt is felrótta, hogy biztos titkain vannak, és egyszerűen nem fogja fel, hogy ez csak rám tartozik. Ez egy valamilyen szinten természetes folyamat, a leváláshoz van köze, mert zavarja a szüleidet, hogy van életed nélkülük is, nem kellenek mindig ahhoz, hogy te jól érezd magad, nem értik, hogy néha szükséged van magányra. Szerintem ha ők ezt nem értik meg, mert nem ilyen emberek, akkor csak kicsit tudsz enyhíteni ezen, én is már általában csak nevetek, mikor anyum ilyenekkel jön, hogy nem tudja pl a telóm jelszavát, mit titkolok. Jobbat nem tudsz, szerintem ne vedd fel, próbáld meg figyelmen kívül hagyni őket, amennyire csak lehet. Nem vagyunk egyformák, semmi rossz nincs abban, ha neked magány kell néha, az az ő hibájuk valahol, hogy ezt nem tudják elfogadni. Nem mondom, hogy ettől rossz szülők, de szerintem azért állj ki magadért, mert ha engeded ezt nekik, hogy így figyeljenek mindig, akkor még 20-25-30 éves korodban is ellenőrizgetni akarnak majd. Lassú lépések:)
2018. aug. 10. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
77%
Vannak ilyen szülők, anyám is régebben bejárkált közölni, mi megy a tévében, milyen kaja van a hűtőben, stb., de úgy igazán nem tudtunk beszélni... Mostanában ritkábban vagyok otthon, sok minden történik velem, így legalább van téma, amiről beszélni tudunk.
2018. aug. 11. 04:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
0%
Képzeld el, pár évvel ezelőtt te csináltad ugyanezt velük :) Emlékezz rá, amikor a wc ajtón dörömböltél meg kopácsoltál és nem hagytad abba, amíg ki nem nyitották az ajtót. Vagy már be se csukták a végén. :)
2018. aug. 11. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
88%
Aha, csak ő két éves volt, mikor ilyeneket csinált...
2018. aug. 11. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
17%
Nem kell túlkombinálni. Tudni akarják, mikor csusszan a kéz a gatyába.
2018. aug. 11. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

#1 válaszában lehet valami.


Ha pl egészséges is vagy, simán lehet öröklött hajlamod súlyos betegségekre, pl epilepszia.


Addig bombázd őket ezzel, amíg csak lehet, neked is érdeked, hogy ezzel tud legyél!

2018. okt. 10. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
#9 *tisztában legyél
2018. okt. 10. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!