Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Helyes döntés lenne ez tőlem,...

Helyes döntés lenne ez tőlem, vagy önző vagyok?

Figyelt kérdés

Gyálon élek a családommal. 16 éves lány vagyok, 1 hét múlva leszek 17. 4 kisebb és 3 nálam idősebb testvérem van. A nagyobbak mind fiúk és már elég rég kirepültek a családi fészekből.

Mióta az eszemet tudom én voltam anyukám jobb keze. Segítettem a főzésben, takarításban, a kistesóimra vigyáztam stb.

Apukám portás egy irodaházban másodállásban pedig egy munkáscégnél dolgozik.

Anyukám nővér egy kórházban. Elég sokat dolgozik éjszaka is,úgyhogy sokszor vannak a testvéreim kb csak velem esténként.

Tehát a családomnak szüksége van rám és a segítségemre.

Ez eddig nem zavart túlzottan, megszoktam.

Viszont Budapestre járok egy elég nehéz gimnáziumba, a múlt évet kihúztam 4.6os átlaggal. De idén többet kell majd tanulnom, úgy érzem viszont ha otthon lennék, elég kevés időm is lenne erre.

A másik pedig, hogy egész nyáron a szabadidőmet Pesten töltöttem. Barátom is lett ott, és ő azt mondta lakhatnék náluk évközben hétközben (jajj de rosszul fogalmaztam bocsi). És úgy érzem ez egy nagyon jó lehetőség lenne nekünk kettőnknek es nekem is, tanulás és önállósodás szempontjából is.

A szüleimnek még semmit nem mondtam a tervemről, igaz még nem is tudom kell-e ez nekem.

Van még egy hasonló lehetőség, a kolesz, a gimnáziumomnak van sajátja.

A lényeg a szüleim es a családom reakciója mi lenne szerintetek? Helyes lépés lenne ez tőlem? Vagy egy önző dög vagyok?

Kérlek mondjátok el a helyzetemről meg úgy az egészről a véleményeteket!

Elég rosszul lett megfogalmazva és zavaros is tudom.

Nem mentség, de éppen az öcsémre meg a húgomra vigyázok miközben a kerti csapnál egymást ölik:D

...


2018. aug. 17. 17:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
87%
Tudod te, mi a jó döntés. Nem szabad otthon maradnod, ha van lehetőség kollégiumba (vagy akár a barátodhoz) menni. Nem a te gyerekeid, te megtetted a "kötelességedet", most már a jövődet kell építened.
2018. aug. 17. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
87%

A szülőknek kézenfekvő megoldás, hogy te ott vagy és rád hagyják sokszor a tesóidat, de most már a te érdeked ezt megbeszélni velük. Szeretnek gondolom, tehát nem akarnak hátrányos helyzetbe hozni a tanulmányaid alakulásában és nem a te károdon akarják a kisebbek felügyeletét biztosítani. Ha mégis, akkor elmondhatod, hogy érettségi után már nehezebben kapálózol a továbbtanulás után, ha addig felkészülni se tudsz rá. Ezt szülőként én is elsőnek tartom,szerintem ők is segíteni fognak és keresnek mást a gyerekek mellé.

Legkésőbb jövőre úgy is gondoskodni kellene erről, tehát csak időben előrébb hozod.

2018. aug. 17. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
70%
Milyen önállósodás? Odaköltöznél a barátod szüleinek a nyakára. Ebben mi az önállósodás? Nem a te szüleid tartanának el, hanem az ő szülei. Ez nem önzőség lenne, hanem nagy butaság!
2018. aug. 17. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
87%

Lakhatnál a barátod szüleivel, de szerintem pofátlanság "ingyenben" ott lébecolni. Egy jelképes összeget feltétlen fizetnék.

Egyébként egyértelműen kollégium, ott is fizetni kell, de szerintem még mindig etikusabb mindenkivel szemben.

2018. aug. 17. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
89%

Babám, te csak arra kellesz anyádéknak, hogy a házimunkát meg a tesóidat lepasszolhassák neked.


MErt "lány vagy".


Amúgy meg kicsit pofátlanság a pasid szüleinek a nyakára költözni, és én nem is engedném meg, hogy az aktuális barátnő nálunk hédereljen "ingyé".

2018. aug. 17. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
88%
Mit gondolnak erről a barátod szülei? Milyen az a munkáscég?
2018. aug. 17. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

Barátom 18 éves és van egy saját lakása, amit a szülei tulajdona és tőlük "bérli".

Úgy gondoltam én is, hogy ha meg tudom valahogy oldani, hogy keressek valami pénzt, beszállnék valahogy a kiadásokba... meg takarítanék, főznék, mosogatnék. Csak önszántamból most

A munkáscéget úgy értem, hogy van egy építőcégn, és néha szükség van plusz munkaerőre a házak építésénél. És apukám iskola szünetekben vagy hétvégén tud odajárni. Betont kever stb.

2018. aug. 17. 19:02
 8/12 anonim ***** válasza:
63%

1. Szerezz magadnak helyet a koliban, és eleinte csak egy-egy éjszakát aludj a barátodnál, hiszen még nem tudod, hogy egymással lakva hogyan jönnétek ki. Ha jól működik, akkor költözz csak hozzá, de legyen egy menekülő utad addig.

2.Aki gyereket vállal, az legyen tisztában vele, hogy nem az idősebb testvérnek, nem a nagymamának, nem a rokonoknak szül gyereket, hanem saját magának. A szüleid eddig jól kihasználtak. Nem arról van szó, hogy nem segíthetsz be néha, de a leírásod alapján nagyon erősen támaszkodnak rád a gyerekfelügyelet terén, ez már túlzás, hogy ennyire leterhelnek. A bátyáidnak volt amúgy valaha valamilyen kötelezettségük, feladatuk a családban?

3.Jobb, ha nem tépelődsz és nem finomkodsz, hanem határozottan közlöd a szüleiddel, hogy a tanulmányaid érdekében szeptembertől kollégista leszel, oldják meg valahogy a kicsik felügyeletét, most a jövőd a legfontosabb. A három bátyád pl.haza látogathatna hetente legalább 1-2x, és beoszthatnák a feladatokat.

2018. aug. 17. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

A bátyáim fiúk, így "semmi dolguk a családban" természetesen.

Annyit csináltak, hogy néha segítettek az apámnak szerelni dolgokat...

Mindketten Budapesten élnek a barátnőikkel, és nem igazán érdekli őket a család

2018. aug. 17. 19:54
 10/12 anonim ***** válasza:
93%
Ha gyerekvigyázás helyett munkát vállalsz és az otthoni házimunka helyett a barátod lakását takarítod, mivel leszel előrébb? Semennyivel sem lesz több időd a tanulásra, már ha tényleg a tanulás a cél. Menj inkább kollégiumba.
2018. aug. 17. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!