Anyám lecsúnyáz, mert neki szebb az arca, nem hatalmas szemétség?

Nagyon rosszindulatú, aljas dolog ez a részéről.

Nem tudja elfogadni önmagát, az öregedést, azért lehet ez a viselkedés, persze ez őt nem menti fel.

Nagy szívás lenne anyud számára, ha idővel kiderülne, hogy te "szebb" vagy, elvégre lesz elég ismerősöd, aki már tudja, hogy a "szépség belülről fakad".

Akiből ez a szellemi nívó kéredzkedik elő, ha a lányára néz...hát az őt minősíti.

A szépség mértékegysége a "volt", mivelhogy múlandó. Ha úgy véli anyud, hogy ezért rajtad kell a port elverni? Te legyél ettől több: emelkedj felül az ilyen és hasonló beszólásokon: füled kettő, egyiken be, másikon ki!

Ha pedig neked ez lazán megy, ne keseredj el, ha ezzel következő támadási felületet adsz anyudnak. Akkor az lesz a baja, amiért nem vagy hajlandó kútba ugrani és kisebbségi komplexustól szenvedni az ilyen megnyilvánulásai miatt.

Ha észreveszi, hogy nem te vagy az, akin kiélheti a világfájdalmát, a féltékenységét, lehet, majd előveszi azt a fullánkot, hogy pl. igénytelen vagy a külsődre.

Megmondhatod, hogy akkor lennél az, ha neked sem "tellene" többre, minthogy őt akard másolni! Mellesleg meg pont ő az egyik géndonorod. Most akkor okold őt azért, mert részben ő is tehet arról, hogy nem te vagy a világszépe?

Nem a klónja vagy, hanem a lánya, te így vagy egyéniség és aki téged elfogad, az ne a külsőd miatt szeressen. Még édesanyád se. Jó eséllyel van egyéb "értéked", ami ráadásul a te számodra előrébbvaló, mint a múlandó és erősen relatív "szépség".

Ha most mégis nagyon nyomorultul érzed magad, mert leszrtak, akkor gondolj bele azon lányok helyzetébe, akik valóban nem szépségideálok, mai szemmel nézve tényleg csúnyák, és ennek tudatában is vannak!

Tudod, milyen kín nekik 24órában azt hallani az anyjuktól azt hallani, hogy ők a legszebbek? Pedig ezek a szülők nem is akarnak bántók lenni, sőt!

No én így jártam anyámmal: zsákszámra hordtam haza a kegyelemegyes osztályzatokat, intőket, miközben otthon arról hallgattam az önbizalomfejlesztő támogatást, az elfogult anyai véleményeket, hogy én mennyire okos , jóeszű gyerek vagyok !

Hamar önállósodtam, hogy el ne veszítsem az önkritikát és a viszonyítási alapot, mondtam anyámnak, hogy nem ott kezdődik az okosság, ha azt mondják . Nem is ott, ha ötös bizonyítvány, vagy pl. 3 diploma, azaz 3 papírdarab kuksol a fiókban, de teljesen kihasználatlanul.

Hanem ott, ha bizonyítok, illetve az elért eredményekkel élni is tudok. Teszek az "elméletre",meg arra, hogy milyen baromira okos vagyok, ha a "gyakorlatban" semmit nem tudok kezdeni a rettentő sok okosságommal.

A te szépséged nem a tükörben mutatkozik meg, hanem ott, ha nem kezdesz el szorongani, nem leszel teljesítménykényszeres, aki végül plasztikai sebésztől várjod az élet szebbre fordulását, nem szólsz be anyudnak, nem mész le az ő szintjére.

Nem úgy viszonyulsz, hogy "szemétség", amit tesz, csak éppen az értékrendje kicsit szépségficamos.

Hagyd rá: az ő véleménye egy a sokezer közül és ő sem tévedhetetlen. Téged ne a divat csináljon, te csináld a magad divatját, egyéniség legyél...és ami nehezebb, maradj is meg annak! Senkire nem muszáj hasonlítanod, a gyermeked nagyanyjára meg még kevésbé. Jó példa légy, ne a torz értékítélet által megnyomorítottak egyike.

Bocsásd meg, nézd el neki, ha most így lát téged, ne feledd, hogy jó eséllyel egykor szüksége lesz rád!

Ha mégolyan "csúnya" lennél, akkor is.

Ápolt legyél, tiszta, adj magadra kívül-belül és ne veszítsd el a zsinórmértéket! Ne te legyél az, akinek összesúgnak a háta mögött, hogy "na, ezt sem az eszéért szeretik!"

Olvasd el Charlotte Brontë-tól a Jane Eyre című könyvet!

[link]

Üdv mindenkinek :)