Hogyan tegyem ezen végérvényesen túl magamat?

Mondok egy példát.

Nagymamám mindig azzal fenyegetett, hogy legyek vele sokat, mert ha ő meghal, nagyon meg fogom bánni, hogy keveset voltam vele. De az életem 90%-a azzal telt, hogy a felmenőimmel voltam, ebből nekem ez nagyon, nagyon sok volt. De akár érezhetné azt is, hogy túl keveset voltam, és megbántam, hogy azt a maradék 10%-ot is miért a kortársaimmal töltöttem helyettük.

Ennek logikailag semmi értelme nem lenne, hiszen velük voltam. De nagymamám nem véletlenül mondogatta ezt, mert ő így volt a saját felmenőivel. Ő valóban hátat fordított nekik, hogy szórakozzon, és utólag megbánta. Ezt AZ ÉRZÉST akár örökölhettem volna tőle, és minden ellenkező történés ellenére érezhetnék így.

Az első hozzászóló voltam.

Átérezlek, bár ennyire nem extrém az anyám de sose éreztem a szeretetet.

Én is tudom hogy hagynom kéne es nem foglalkozni vele, szerintem azért fáj Neked mert úgy érzed a szeretete hiánya fáj.

A szülők akármit is követnek el , akkor is emberek és meg van a maguk története. Nem jó a gyűlöletet az embernek magával hordozni, felemészti az embert. Bocsáss meg neki, próbáld elképzelni az ő történetét és tényleg átérezni , az ő szemével látni, hogy mi vezetett ahhoz az emberhez akit ma látsz. Lásd a meg nem oldott / fel nem dolgozott sebeket.

A gyülölet másik részét pedig úgy tudod elengedni ha meggyógyítod a benned lévő gyereket. Az emlékekben szeretettel fordulsz magadhoz és megmondod a gyereknek, hogy nincs egyedül és szeretve van.

nem mondom hogy ne húzd meg a határokat, de ha tényleg megbocsátasz akkor meglátod az embert abban a személyben aki világra hozott. Nem könnyű folyamat, de szeretet jobb út.