Ti ugyanúgy viszonyultok a gyermeketekhez, ha már felnőtt?

25 éves a fiam, még velünk él. Ha beteg, akkor már nem megyek táppénzre vele, de gondoskodom róla. Csinálok egy nagy kancsó citromos teát. Készítek könnyű ebédet. Gyógyszert is elé teszem. Amíg dolgozom addig elvan ezekkel, és többnyire át is alussza a délelőttöt. Délután ha hazaértem, akkor újabb tea, ha kell viszek fel neki vizes borogatást stb.

A másik kérdésedre, hogy ugyanúgy aggódik az ember ha kórházba kerül.. nos igen. Amikor 22 éves volt a fiam , volt egy csúnya motor balesete. A kórházból hívtak fel, épp amikor dolgoztam. Ma sem tudom, hogy jutottam el balesetmentesen a kórházba. Órákig vártam a műtő előtt, és minden nap ott voltam ameddig lehetett. Amikor hazaengedték akkor otthon voltam vele még vagy 2 hetet. Mindegy mennyi idős a gyereked akkor is az a kicsi gyerek marad. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok ősanya aki csüng a fián..

Szeretem támogatom,ha igényli,de nem telepszem rá, mivel felnőtt,nem erőszakoskodom,nem döntök helyette stb,igy nem menekül előlem mint sok szülőtől 200 300 km re aki a 30 éves helyett is megrágná a kaját is mintha óvodás volna..

58N

Nem változik semmi. De már nem kisgyerekként bánsz vele, mert nem az. Az aggódás ezért más, mert muszáj tiszteletben tartani az ő önállóságát. Figyelni, hogy mi az, amire tényleg szüksége van, mi az, ami az én aggódásomból, és tutujgatásvágyamból fakad....

Érdemes önvizsgálatot tartani, és megkérdezni őt, hogy mire van szüksége, miben tudsz segíteni, mit szeretne ő? elmondani, hogy nem akarod túlfélteni, babusgatni, de számíthat rád. És nagyon figyelni, amikor elmondja ezeket? Aztán nem többet tenni... Hálás lesz, hogy felnőttként kezeli őt egy felnőtt. :)