Szerintetek mennyire a szülők hibája az, ha egy felnőtt ember teljesen életképtelen minden téren?

Anyukám nővére idegenvezető, főiskolai végzettséggel. 30 éve Prágába ment férjhez. A Cseh férje Pathológus orvos, két fiuk van. A kisebbik most jár bölcsész karra, kiváló eredménnyel tanul. A nagyobbik a szó szoros értelmében életképtelen. 30 éves lesz ma holnap. 8 általánosa van. Nem ért semmihez. SEMMIHEZ! Elment kutyát sétáltatni időseknek, elszökött a kutya. Hordott ki ételt, kiöntötte. Ment takarítani, betörte az ablakot pucolás közben. Katasztrófa. Nem mondanám, hogy 100%-ban a szülők hibája, mert egy öntörvényű, makacs, lusta és ideggyenge srácról beszélünk. De tény, hogy a kisebbik gyerek nagyobb szeretetet kapott. Megjegyzem, hogy Simon, (így hívják) bár születése óta Prágában él, kiválóan beszél és ért magyarul, perfekt angol és görög nyelven. Nem tudom megérteni, miért nem kezd magával valamit.

Az Én szüleim nem tanult emberek, apám kamionos, anyám bolti eladó, Én viszont egyetemre járok, tény, hogy a legnagyobb sikereket Én érem el az életben.

Te ki vagy a történetben?

Az érintett fiatal, vagy valamelyik szülője, vagy más (testvér, egyéb rokon, szomszéd, barát stb.)?

Elolvasva a konkrét sztorit, a szokásosnál jobban hibáztatnám a szülőket.

Az elhízás, egészségtelen étkezés a rossz családi mintából jön. Legtöbb esetben a dohányzás is. Hogy egy bevásárlástól, egyszerű ügyintézéstől retteg, azt is felrónám a szülőknek. Eszerint nagyon félrecsúszott a nevelése.

És valahogy erős a gyanúm, hogy a szülők keveset dicsérték, keveset biztatták, nem értékelték a sikereit. És ez az egyik legnagyobb hiba, amit a szülő elkövethet!

Hadd idézzek pár sort:

"28 éves, a szüleinél lakik, a végzettsége csak érettségi, nem érdekli semmi, nem tanulna semmit szívesen, gyárakban dolgozott mindig/jelenleg is ott van"

Színtiszta kritizálás ez a pár sor!

Ezért kérdeztem, te ki vagy, kérdező! Ha a szülő, akkor el vagyok szomorodva. Ha az illető maga, akkor magáévá tetted a szüleid kritizálását, sajnos.

Mert ebből a pár sorból én azt látom, hogy van egy fiatalember, aki tisztességesen helyt állt középiskolában, leérettségizett, most pedig tisztességesen helyt áll a munkahelyén. Nem naplopó, nem csavargó!

Ugye mennyire mást láttam meg benne, mint te?

Ha te magad vagy a fiatalember, kérdező, akkor próbálj kitörni ebből. Először találj ki magadnak valami kedvtelést, hobbit. Akár a legegyszerűbbet, legolcsóbbat. Akár azt, hogy eljársz kirándulgatni, akár azt, hogy megtanulsz főzni, akár azt, hogy origamizol. Tökmindegy, a lényeg, hogy olyat csinálj, ami örömet ad neked.

Középtávon meg kéne próbálnod külön költözni a szüleidtől, hogy ne folyton a lehúzásukat, kritizálásukat hallgasd. Mintha mindenkinek egyetemet kéne végeznie! Marhaság! Tisztességes munkát végzel, ez a lényeg!

Önbizalmat kéne szedned valahonnan, de ehhez társas kapcsolatok kellenek.

Pár sorban nem lehet egy elrontott életre mindent megoldó tanácsokat adni. Próbálj önismereti könyveket olvasni, és HIDD EL MAGADRÓL, HOGY ÉRTÉKES ÉS SZERETHETŐ EMBER VAGY!!!

"Okolhatja ezért magát egy szülő?"

Igen. Nem csak saját magát, de magát is.

"Jobban kellett volna rá figyelni gyerekként?"

Igen.

"Például a gyerekkori elhízással jobban foglalkozni?"

Igen.

"Vagy a már iskolában is fennálló beilleszkedési gondok miatt pszichológushoz vinni?"

Igen.

"Megkeresni milyen terület/szakma érdekli, miben tehetséges, és akár szigorral arra terelni?"

Igen.

Vagyis ha már gyerekként látjuk a problémákat akkor felelőtlenség, hogy nem tettünk ez ellen eleget?"

Igen.

Aztán viszont minél felnőttebb az illető, annál inkább saját maga is felelős mindenért. Mondjuk 18 éves korától legkésőbb. De minél intelligensebb, annál hamarabb rájön erre, és remélhetőleg elkezd tenni is magáért.