Anyát nagyon zavarja, hogy magamban beszélek, mit tegyek?

Amióta az eszemet tudom, imádok magamban beszélni. Imádom a dolgokat hangosan megvitatni, vagy imádok eljátszani magamban, eljátszani a gondolatokkal. Húgom is pont ugyanilyen, sőt ő még a közösségben is elkezd magával beszélgetni, mintha a társaságban egy új személy lenne ott. Nem vagyunk skizofrének, se bipoláris zavarosok, egyszerűen jó érzés a magányosságban beszélni. Szüleimet viszont ezt nagyon megrémiszti, mert nagyon durván szoktam magammal veszekedni pl ha ráülök a wc-re még pisilés közben is. Apa magában maximum énekelni szokott, vagy egyszer-kétszer benyögi a wc-n, hogy "de egy marha vagyok", vagy máshogy lehülyézi magát, de nem folytat le hosszas társalgást magával mint én és húgom. Mivel a wc előtt van a tükör így mégjobban rámjön sokszor a magammal vitázás. Szüleim mondják, hogy olyankor olyan hangosan beszélek magamban, mintha valakivel telefonálnék és hallássérült lenne akivel beszélek. El akarnak vinni már orvoshoz ezzel, mert szerintük ez nem normális, amit én csinálok.

Hogyan beszéljem meg a dolgot szüleimmel, legfőképp anyával, ugye aki egyálalán nem beszél magában? Szerintem ez tök normális amit teszek,de Ő van a leginkább megijedve.