Rossz gyermekkor utan kepesek voltatok jo anyava valni?

Nekem más miatt volt rossz gyerekkorom, nem úgy mint neked, de nekem sokszor nem volt jó.

Hogy sikerült-e jó anyává válnom? Néha úgy érzem, hogy igen, de rengeteg hibát is elkövettem/elkövetek. A gyerekeim szerint jó anya vagyok és én örülök, hogy így érzik. Saját ítéletem szerint: sokmindent csinálhattam volna jobban/másképp.

Igen. Édesanyámnak volt szörnyű gyerekkora, semmi hatással nincs arra milyen anya, sőt ami maga a csoda függőségei sincsenek. Nagyon sok szeretet törödést támogatást kapok tőle mai napig. Es fantasztikusan odaadó nagymama is.

7-en vannak testvérek, két másik testvére is ugyanolyan mint édesanyám.

A többi testvér is próbált jo apa lenni, akár mondhatjuk hogy azok is, de ők sajnos full alkoholisták.

Tapasztalataim szerint azokból lesznek a legjobb szülők akiknek hasonló gyerekkoruk volt mint neked. Mindazt amit ők nem kaptak meg a szüleiktől, próbálják annak többszörösét adni a gyermeküknek.

Ne aggódj, remek anyuka leszel! :)

Nekem azért nem igy volt rossz gyerekkorom, de soha nem biztak bennem, mindig turkáltak nálam, nem ereztem szeretetet, kiabáltak folyton, verés 3x volt nagyon nagy.... elég nehég kamasz lettem míg 17 évesen otthagytam őket. Később aztán javult a kapcsolat.

Tudtam, milyen nem akarok lenni.

Aztán ahogy előttem írták azért abba én is beleszaladtam, hogy tudatlanul utánoztam a szülői mintát: ok nélkül kiabáltam velük ha feszült voltam és nem mutattam ki a szeretetemet ahogy igenyeltek volna. Mondhatjuk akkor nem voltam jó anya. Aztán pár éve miutan elváltam lett egy párom, neki igazán borzalmas gyerekkora volt sajnos alkoholista nemtörődöm szülőkkel. Tőle/vele tanultam meg, hogy a szeretetünket mindennap kimutatom a gyerekeknek, kimondjuk minden nap, egymásnak és a gyerekeknek is, hogy szeretjük egymást, vele tanultam meg jobban lemenni a gyerekek szintjére, lazulni, stb. Azóta úgy érzem, hogy sikerült jó anyává válnom, a gyerekek szerint a legjobb anyuka vagyok, teljesen megváltozott velük a kapcsolatom. Soha nem kiabálok, igazsagos vagyok, nem taoadok rájuk, hagyom őket élni mégis érzik hogy mindig számíthatnak rám.

Próbálkozom, az igaz, hogy tudat alatt visszük tovább a rossz mintát, de ezen lehet javítani, ha akarunk és felismerjük. Azért nehéz ez, mert adott szituban ösztönösen úgy reagálunk, mint a szüleink, hiszen nem ismerünk más alternatívát. Aztán meg beugrik, hogy velünk is ugyanezt csinálták. Nem olyan könnyű utólag felkészülni erre, nekem legalábbis. Megérteni a szülőket, megbocsátani nekik, felismerni, hogy ők is így nőttek fel, ők is csak emberek a saját hibáikkal már segít, hogy tisztábban láss.

Azt még nem tudom, hogy jó anya vagyok-e, még csak másfél éves, ha boldog felnőtt lesz belőle, akkor merem majd ezt mondani.