Mi játszódik le azoknak a szülőknek az agyában, akiket abszolút nem érdekel a saját gyereke?

Valóban olyan sokan vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a gyerekük érzelmi vagy szellemi élete csak a szigorúan vett gondozásuk (étel, ital, ruha, egyéb anyagiak)? Én nem hiszem. Szerintem inkább azért tűnik így, mert amikor kicsik a gyerekek, akkor túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a szülők a pénznek, éjjel-nappal dolgoznak, vagy külföldön vannak, és amikor a jó szülő-gyerek kapcsolatot meg kellene alapozni, akkor nem jut erre idő. Később meg már hiába érdekli őket, hogy mi van a gyerekükkel, nem fog megnyílni nekik.

De nyilván vannak mindenféle szülők, általánosítani nem lehet.

Amúgy hány olyan férj/feleség van, akiket nem érdekel, vagy legalábbis soha nem kérdezik meg a házastársuktól, hogy mit éreznek, mit gondolnak dolgokról?

Én is ilyen szülők egyszem, egyke gyereke vagyok. Vagyis már felnőtt, külön élek, de magamra ismertem a kérdésben.

Anyósommal sokkal többet beszélgettem 5 év alatt, mint a saját anyámmal 24 év alatt.

Aztán amíg otthon laktam, gyakran mondogatták, "megvettünk neked mindent nem? Volt ruhád, saját szobád, étel a szádban, nem?" és ennyi.

De mindig egyedül voltam otthon kicsiként, anyám szülés után 2 évvel már dolgozott, hogy legyen pénz. Holott nem éltünk hónapról hónapra.

Úgy érzem, megcsináltak, hogy nehogy az legyen hogy mindenkinek van gyereke csak nekik nincs. Egyet megcsinaltak és kész, el van intézve.

Régen még talán szeretgettek is, de úgy, mint egy kiskutyát; amíg kölyök és cuki, bolyhos, addig aranyos, de nagyobb korában már unalmas, semmi extra nincs benne.

Egyre több ilyen lesz, hála a csodás családpolitikának. Legyen mindenkinek 3 gyereke (még fizet is érte az állam). Ha nem akarsz gyereket, akkor mindenki közli veled, hogy selejtes vagy, önző vagy stb..

Sokan kényszerből vállalnak gyereket, külső nyomàsra.

Ez az eredménye, hogy nem lesz szülőnek való később sem.

Dettó, mint a 2. válaszoló.

Egyke, külső nyomásra, max. addig voltam cuki, amíg picike voltam. Aztán éltünk egymás mellett, amíg a szüleim el nem váltak, én meg a nagyszüleim gondozásában kikötöttem. De ők is ugyanez. Kapok enni, inni, van hol aludnom.

Egyszer olvastam egy idézetet, el is mentettem mert én nem tudnám ilyen jól megfogalmazni:

"Ott él mellettünk egy ember, legyen az férj, feleség, szülő, gyerek vagy testvér, és valójában nem törődünk vele. Szinte semmit sem tudunk róla. Hallgatjuk őt, és alig halljuk. Kedvesen és barátságosan bánunk vele, mintha ekként pótolni lehetne mindazt, amit nem adunk meg neki, ami lehet figyelem, szeretet, gondoskodás. Az esetek többségében nem adódik olyan helyzet, amelyben ezt felismerhetnénk. Elmúlhat így az egész élet is."

En megkerdeztem a ferjem. Mert ot lathatoan nem erdeklik az edesgyerekei. Azt mondta, de hat erdekli. Mondtam de nem latszik. Valasz: ja hat csak figyelek, de mit kellene még csinaljak?

Es nyomkodja tovabb az okostelefont.