Normális, ha apám így viselkedik?

Anyukámmal mindig nagyon jó volt a viszonyom, felnőttként is mindent vele beszélek meg. Sajnos egy ideje már csak telefonon, mivel külföldön élek a férjemmel, és nem tudok olyan gyakran találkozni anyuval, mint szeretnék.

Ma is beszélgettünk, és felmerült, hogy annyira törődhetnékem van, annyira szeretnék gondoskodni valakiről, hogy ha megkapjuk a másik albit kerttel (az alsó szintjét is ennek a kétszintes családiháznak), akkor szeretnék befogadni egy kiskutyát vagy egy kiscicát. Sajnos a lakásba nem lehet, de kertbe nyugodtan.

Mondta anyu, hogy megérti, amikor összeházasodott apuval, már nagyon szeretett volna gyereket, de még korai lett volna, így ő is kiscicát fogadott be. Akkor anyu 23 éves volt, 27 évesen lett gyereke végül.

Mondta, hogy tudja, hogy én is szeretnék, ez az én koromban normális, és valamennyire tudja pótolni ideiglenesen egy kisállat.

Most még nekem se lehet, 2 évem van hátra a tanulmányaimból, illetve legalább 2 évet kell dolgoznom utána, hogy ne csak a minimumot kapjam szülés után.

Erre apum (nem is tudtam, hogy bent van és hallja) elkezdett utálkodni meg kötekedni, hogy inkább elkezdtünk másról beszélni, csak menjen ki.

Miért abszurd, ha egy 25 éves házas nő a gyerekvállalásról beszél?

Nem most szeretnék még gyereket, én is tudom, hogy nem hagyatkozhatok a férjem bevételére, ezért végzem el az iskolát és helyezkedek el arra a minimális időszakra utána.

(2 ledolgozott évem már van korábbról, de ugye a szakmámban fog kelleni még 2, mert munkaviszonyból kell anyaságira menni, ha szeretném, hogy legalább minimális jövedelmem legyen amíg bölcsis nem lesz a pici)