Lehetséges, hogy emiatt a "gyerekkori trauma" miatt nem akarok a (pár) kapcsolataimról beszélni neki?

Abszolút lehetséges. Átérzem a helyzetedet, mert annak idején az anyám folyamatosan porig rombolta az önbizalmamat. Sose felejtem el, amikor mintha tök oké lenne köztünk minden, és mindig kérdezgette, hogy van e barátnőm meg elkezdett engem felvilágosítani. Ezt inkább apámtól vártam volna, mert fiú vagyok.

Nem beszélve arról, hogy gyerekkoromban anyám bejárkált hozzám, miközben fürödtem, mert neki pisilnie kell és az tök oké, hogy a kamasz fiunk a kádban ül, mi meg mellette a wc-n.

Arról nem is beszélve, hogy nemegyszer nyitott rám, önkielégítés közben. Ez természetes dolog, 13-14 éves fiúk simán csinálják már, Én is csináltam...

Szerencsére már nem lakom vele.

De sikeresen elérte, hogy nulla önbizalmam legyen a lányoknál.

19/f

Az ember kb. 21 éves koráig fejlődik, és ha egy aktuális fejlődési fázisban negatív élmény, megrázkódtatás éri, az eltorzíthatja a fejlődését. Például ha egy kisgyerekre, aki most tanul beszélni, folyton ráordítanak, hogy maradjon csendben, vagy kicsúfolják, hogy hogy beszél, jó eséllyel nem lesz nagyon beszédes ember felnőttkorában. A szexuális érésbe is bele lehet így avatkozni, és anyád ügyesen-okosan pont ezt érte el. Egyébként pontosan ezért sokkal súlyosabb bűntett, ha egy gyermeket vagy fiatalkorút ér szexuális erőszak, mint ha felnőttet.

Anyád sikeresen elintézte, hogy egy kellemes dologhoz neked súlyos kudarcélmény és megaláztatás kötődjön. Ezzel az erővel rád ordíthatott volna az első csókodnál, vagy rád rúghatta volna az ajtót az első élményednél. Az ilyen felnőtt két rohadt nagy pofont érdemelne, de sajnos már késő.

Most azonban már elköltöztél otthonról, és semmi köze az életedhez. Azzal és azt csinálsz, amit akarsz, csak a saját lelkiismeretednek tartozol elszámolással. Nem kell azon törnöd magad, hogy nem akarsz nekik beszélni erről: jól teszed, hogy nem teszed, és ha faggatnak, mondd meg nekik, hogy törődjenek a saját dolgukkal.

Sajnos nagyon sok szülő gondolja úgy, hogy a gyermeke a tulajdonát képezi, és teljes irányítást követel az élete fölött. Ne hagyd.

A kedves #2-es kolléga nem tudom melyik lovon és merre ül, de itt azért egy meglehetősen gázul viselkedő anyukáról van szó, aki nem egy asszertív, őszinte szeretetteljes stílusban kommunikál a lányával, hanem arrogáns, öntörvényű, aki:

NINCS TEKINTETTEL A LÁNYÁRA!

A nagybetű itt nem kiabatív, hanem kiemelés.

Totál meg tudom érteni, ha ilyenkor a "gyermek" bizalmatlanná, zárkózottá válik a szülő viselkedése miatt. Valaki felhozta Susan Forward: Mérgező szülők című kötetét. Én olvastam, vannak benne hasonló sztorik, sok szülő ezzel az erőszakos és intoleránsan autoriter viselkedéssel sokkal többet árt a gyereknek, mint az, aki elfogadó, hagyja kicsit tapasztalni stb. Nyilván más lenne, ha a kérdező egy ordas qurva lenne, aki minden nap másik csávóval kufircol, de azért itt messze nem ez van.

Az ilyen erőszakos szülőkből lesznek a szívszorító nagymamák/nagypapák, akik évtizedekig nem látják még karácsonykor sem a gyerekeüket és azok családjait.

A kérdésedre válasz:

Egészen biztos, hogy ezek miatt nem akarsz beszélni a szüleidnek a párkapcsolataidról. Nem hiányzik neked egy sor újabb bunkózás, alaptalan kritika és rosszindulat.

Szerintem jól is teszed, ha a leendő barátodat nem mutatod be nekik, és nem tudnak róla semmit. AZ újabb szemétkedéseket meg kell előzni.