Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Erről tényleg nem a szüleim...

Erről tényleg nem a szüleim tehetnek?

Figyelt kérdés

Amikor gyerek voltam, nem csinálhattam semmit.

Senki nem jöhetett hozzám, senkihez nem mehettem át. Baràtnőkkel talàlkozni is tilos volt, mert hogy elég kell legyen, hogy látjuk egymàst a suliban.

Semmi szakkör, semmi sport, úgy kellett könyörögni, hogy futni elengednek néha.

Anya se jàrt soha sehová.

Könyvet se olvasott, filmet se nézett. Letette a műszakot a munkàban, egyedül (később én is segítettem) a hàztartàst, és aludt. Ennyi volt számára akkor is, most is.

Most màr felnőtt vagyok, és azt veszem észre, nem vagyok boldog.

Ugyanazt az életet élem, mint anyukám, holott még csak gyerekem sincs.

Mindig ezt akartam elkerülni.

Eleinte azért nem volt semmi életem, mert 2 àllásban dolgoztam, aludni jàrtam haza. Most azért nincs, mert azt se tudom, hogy kellene élni.

Látok màsokat, akinek terveik vannak, hobbijaik vannak, én még hazamegyek, nekiállok a háztartàsnak, majd bedőlök az àgyba.

Mert ilyen ez a felnőtt lét.

Baràtnőim nincsenek, annak élek, hogy a férjem tiszta és rendes lakásban éljen. Pont mint anya anno.

Férjjel is melléfogás. Ő éli az életét, eljárkàl, haverokzik, hobbijai vannak. Nekem nem lehet. Pont mint anyának anno.


Csak látom, ahogy mások élnek, és rettentően öregnek és fàsultnak érzem magam. Sokszor gondoltam arra, hogy meddig élek mèg...


25n (aki lélekben 90)


2019. máj. 21. 18:04
1 2 3
 1/30 A kérdező kommentje:

Nem inni, bulizni és pasizni szeretnék, hanem élni.

Sportolni, táncolni, festeni, barátnőmmel kávéra járni, színházba, természetbe...

2019. máj. 21. 18:05
 2/30 A kérdező kommentje:
*barátnőkkel
2019. máj. 21. 18:06
 3/30 anonim ***** válasza:
48%
Nem,nem a szuleid hibasak emiatt.oke ez volt elotted a pelda de mindenki maga iranyitsa az eletet szoval ha nem ezt az eletet akarod magadnak akkor tegyel erte!
2019. máj. 21. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
87%
Ha a motiváció megvan akkor miért nem mész? Vagy a párod visszatart ettől? Mert ebben az esetben már teljesen más helyzetről beszélünk
2019. máj. 21. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
73%
Az én anyám is ilyen volt. A húgom is ilyen. Én nem. Nekem vannak barwwtaim, én eljarok otthonról, nem csak a férjemnek meg a ygerekemnek élek, hanem magamnak is. Rajtad múlik, nem máson. 25 évesen pláne nem a szüleidet kell hibáztatni. 10-12 évesen már meg van ah embernek a magához való esze, latja, hogy neki mi a jó, vágyai vannak, célja.
2019. máj. 21. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
61%
Egyértelműen a szüleid mérgezték meg az életed.
2019. máj. 21. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
88%
Pontosan tudod, hogy mit akarsz! Nem értem a kérdést! Mért nem teszed azt? Valaki kulcsra zárja az ajtót, nem tudsz kimenni? Kinézel programokat és elmész! Hívd a férjedet is, ha soha nem jön, válj el, nem tart össze benneteket semmi. Mi az, hogy neked nem lehet? Nincs cipőd, hogy kimenj? Hívd a szomszédasszonyt, kolléganőt, menj el egyedül is, állj szóba emberekkel ott a programon. Ez már nem a szüleid felelőssége! Elmehetsz pszichológushoz is, hogy támogasson abban, hogy merj élni, elvégre azért vagyunk a világon!
2019. máj. 21. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy kéne nekiállni élni.

Annyi mindent szeretnék, de még csak felhívni se merem a tànciskolát.

Otthon nem lehetett véleményem. Nem voltam gyerek, kisfelnőttnek neveltek, akinek az a dolga, mint az anyjának. Anyának munka után háztartás, lánygyereknek suli utàn.

Nem járhattam sehovà, mert nem qrvát neveltek. Apu szerint csak a qrvák màszkálnak mindenfelé, tisztességes asszony és gyerek otthon van.


Szeretnék pszichológushoz menni, de a férjem nagyon ellenzi.

2019. máj. 21. 18:16
 9/30 anonim ***** válasza:
92%
Neked egy válóper kellene első korben
2019. máj. 21. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
64%

El KELL VÁLNOD!!! KELL!!! Hogy kerültél te ehhez az emberhez feleségül? Szerelmes voltál belé? Nem rabszolga vagy!!!! Ember!!!

Válóperes ügyvéd - lakásról gondoskodni kell - pszichológus - élet!

Írhatsz privátot is.

2019. máj. 21. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!