Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy álljon a már felnőtt,...

Hogy álljon a már felnőtt, önálló gyermek azon szüleihez, akik igazából nem sokat tesznek, illetve tettek hozzá az életben való boldogulásához?

Figyelt kérdés

A szülők, akik igazából anno megkaptak mindent, saját lakás, volt állásuk, szépen éltek.

Jöttek a gyereket aztán, történt, ami történt közöttük, vagyis kisebb nagyon külön, majd együtt töltött időszakok, mindkét oldal megpróbálta mással stb.

Ám végül együtt vannak.

Van még egy húgom, akit kisebb koromban én ajnároztam, megtettem érte mindent.

Felnézett a bátyjára stb.

Sokat nélkülöztem miatta, mert elég kicspongó volt, semmit nem fejezett be és anyagilag lenullázta a családot.

Mára persze lenyugodott, jó férjhez ment. De elfelejtette mit tettem érte.

Szüleim soha nem ügyeskedtek, egyetlen fillért nem raktak félre, elvégzik a kis dolguk a munkahelyen és annyi.

Felélnek mindent.

Igazából a mostani helyzetükről csak maguk tehetnek. Mikor még otthon éltem jelentős összeget adtam haza minden hónapban, elég régóta dolgozok, amióta ezt jogilag megtehettem(pl. anno nyilván csak diákmunka formájában.)

Én már külön boldogulok menyasszonyommal, de nehéz 20 as éveim végén gyűjtögetni, 2 átlag fizetésből.

Igazából mindig én húztam ki a s. arból mindenkit.


Tőlem távol áll a családban mindenki hozzáállása az élethez, az egyik nagybátyám az aki rendszeresen segít, ha tud, vele más a viszony. Ő olyasmi, mint én.


Tehát igazából nem vágyok a szülői társaságra, csak minimálisan, inkább formaiságnak nevezném.

Megbántani nem akarom őket, de gondolom látják rajtam.


Volt már valaki hasonló cipőben, és hogy kezelte ezt az egészet?

Számomra inkább már semleges emberekké váltak, amit én sajnálok a legjobban, de azt érzem ez már nem fog változni.


2019. jún. 22. 12:05
 1/7 szántóvető ***** válasza:

"Szüleim soha nem ügyeskedtek, egyetlen fillért nem raktak félre, elvégzik a kis dolguk a munkahelyen és annyi."-ha jól értem ti is pont így éltek.mennyt kerestek nettóban összesen?

azért egyszer mikor alkalom nyílik rá elbeszélgethetnél velük ezekről a dolgokról,ne tartsd életed végéig magadban.jobb ha tudják hogy mit gondolsz velük kapcsolatban.

2019. jún. 22. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Sokan vannak hozzád hasonló helyzetben. A szülőnek kötelessége felnevelni a gyerekét, de nem köteles alá tenni egy házat stb. Rengeteg szülő nem tudja támogatni a gyerekét ebben az országban. Nem ritka jelenség. Azt tudod csinálni, hogy szépen előre nézel és nem hátra! A pénzre vigyázz és ne költsd fűre fára.


Mi albérletben laktunk egész gyerekkoromban és több testévrem van (nem, nem vagyunk cigányok mielőtt valaki ezt gondolná). A szüleim bevállaltak minket a nagy semmire ez tény, de felnőttem és igyekszem magam boldogulni. Az anyagiak miatt nem lennék képes kerülni a szüleim. Mi haszna lenne? Anyu, Apu..bocs, de inkább csak havi szinten találkozzunk, mivel borzasztóan sérelmezem, amiért nem tudtatok támogatni, hogy könnyebben el tudjak indulni az életbe. Wtf?

2019. jún. 22. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Metionin ***** válasza:
Nálam ilyen abszolút minimum kapcsolattartás van. Évente 3x találkozunk, hetente telefonálunk és annyi. Erre se igazán lenne szükségem csak kevesebb energiát fogyaszt mindez, mint hallgatni a hisztit ha nem tartok kapcsolatot. Az ok hasonló mint nálatok, bár engem nem az zavar hogy anyagilag nem tudtak támogatni és a semmire felelőtlenül csináltak gyereket. Ők egyszerűen nem voltak szülőfigurák, leszartak egész életemben, sohasem beszélgettek velem, nem érdekelte őket a véleményem, a gondolataim, csak a hülye osztályzatok meg oklevelek amikkel mások előtt lehetett villogni. De verésre meg érzelmi zsarolásra mindig volt energiájuk. Na én ezért nem jópofizok velük, nem azért mert nem raktak alám házat.
2019. jún. 22. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

"Anyu, Apu..bocs, de inkább csak havi szinten találkozzunk, mivel borzasztóan sérelmezem, amiért nem tudtatok támogatni, hogy könnyebben el tudjak indulni az életbe. Wtf?"


Szerintem nem ezért gondolja így a kérdező. Inkább azért, nehogy lejmoljanak tőle a szülők (de lehet, hogy csak én gondolom így).

2019. jún. 22. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Amig veluk lakott tenyleg szorult helyzetben volt a kerdezo, mivel ugye a szulei haza, ok diktaljak a szabalyokat. Most, hogy mar elkoltozott nyilvan nem huzhatjak le anyagilag, csak ha engedi.
2019. jún. 22. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Férjem ezért nem jár a szüleihez. Ahányszor megy, lejmolni próbálják. Szépen elmondta már többször, hogy most kezdtük a közös életet, most veszünk lakást, az ő fizetésére ne alapozzanak. Akkor meg elkezdik szarozni őt. Így nem megy, mert kinek hiányzik ez. Azért írtam csak le, mert oké, csak ha engedi, akkor húzzák le. De lehúzási kísérlet az minden személyes találkozásnál van. Tehát nincs találkozás, kinek hiányzik ez.
2019. jún. 23. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Úgy látom sokan nem vannak ebben a helyzetben, tényleg van akinek egyáltalán nem lett volna való gyerek.

És a legszomorúbb az, hogy sok szülő meg el van ájulva magától, holott szinte csak a fikarcnyi alap dolgokat teszi meg a gyerekéért.

Ugye aztán csodálkozunk a sok egyedül maradt házsártos öregen. Akik szidják a fiatal generációt. Szánalom az egész.

Na mindegy, ám a kormány is erre ösztönzi az embereket a programjaival.

Undorító ez az egész ország is már, tényleg, ha normálisan gondolkodik az ember, és fiatal pártként maximálisan megbíznak egymásba, akkor elmennek máshova szerencsét próbálni.

Én nagyon szigorú szabályokhoz kötném a gyermek vállalást és remélem ilyen lesz majd a jövő.

2019. jún. 23. 14:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!