Elviselhetetlen huszonéves báty?

3 év van köztünk, mivel én vagyok a fiatalabb ezért minden rajtam van levezetve. Persze kiskorom óta. Apám külön él már régóta, ő az egyetlen ember a családban, akivel szinte soha sem veszekedtem. Anyámmal és bátyámmal napin szinten megy a veszekedés. Sohasem tartottam a családunkat rendes családnak, ha jellemeznem kéne őket, akkor így tenném. Apám az, akivel sohasem volt igazán apa-fia kapcsolatom, bátyám a mindentudó antiszocialista, akinek otthon nagy a szája és mindenért engem támad, ő a mindent tudó, de semmilye sincsen az életben és anyám, aki mindig mindent rajtam vezet le, mai napig csak engem mer megütni kettőnk közül, pedig felnőtt vagyok. Kiskoromban is sokat kaptam, mert akkoriban apám elég iszákos volt és nem bírtam nézni, ahogy anyám ütlegeli. Már nagyon sok éve, mióta anyám megismert egy férfit, azóta teljesen megváltozott. Olyan ocsmányul beszél, fontosabb neki az az ember, mint én. Figyelni sem szokott rám a legtöbbször, ha beszélni akarok hozzá, akkor a legtöbb alkalommal valami miatt éppen nem jó vagy fáradt és bealszik. Egyszer kedves és minden jó, aztán máskor meg teljesen idegbajos. Bátyám ő idegbeteg, panelban képes velem azért ordibálni, mert a 2.5 literes kólából megittam a maradék 2 decit és elfogyott én meg nem vettem neki másikat. Csapkodja az ajtót és folyamatosan parancsol, lekezelő hangnemben beszél hozzám. 2 évig nem dolgozott, én akkoriban dolgoztam folyamatosan, de tavaly nyár óta nem találok megfelelő munkát. Februárban felvettek másik megyébe, nem volt rossz, de 3 műszak és a napo 2.5 óra buszozás zavart. Aztán márciusban covidos/influenzás lettem, legrosszabb időszakom volt, legrosszabb tünettel. Nehéz légzés/légszomj, köhögés, hányás. Mostanra elmúlt, de hetekig rosszul voltam. Otthagytam a munkahelyet és kb. 2 hete nem dolgozom. Bátyám folyamatosan támad, hogy menjek már el itthonról, nem csinálok semmit.m, tűnjek már el, menjek dolgozni. Amikor ő nem dolgozott 2 évig, akkor sokszor mondtam neki védekezésből, hogy munkanélküli menjél és keressél magadnak munkát. Anyagilag sem álltunk jól. Most meg nekem nincs 2 hete munkám és konkrétan engem támad folyamatosan, gondolom azért, mert ő neki dolgoznia kell és nem bírja elviselni, hogy nekem meg nem. Sajnos olyan helyen élünk, ahol borzasztó a helyzet, nyilván kell a munka és a pénz, de itt nincsen sok választék. Környező megyékben lenne, de az csak albérlet esetén lenne kivitelezhető. Szóval nagyon megvert engem az élet. Nyilván ezt nem lehet átadni, hogy a húszon évem alatt mennyi minden atrocitás ért engem. Magamat törött embernek jellemezném, általános iskola 7. osztályától fogva valahogy nem találom a közös hangot az emberekkel, valamiért azt érzem, hogy mindenki utál. Sok barátom volt, évek óta egy sincsen. Barátnőm sincsen, pedig másra sem vágyok, de ilyen élethelyzetben ilyen körülmények közt esélytelen. Pénzem sincsen, semmi… Egy nincstelen senki pedig kinek kéne? Senkinek. Önbizalomhiányos meggyötört embernek tartom magam, biztos hogy valami lelki betegségem van. Konkrétan ki nem állhatom magam és nem is tudom elfogadni azt, aki vagyok. És a családom sem erősít vagy ad bizalmat, hogy jobb lesz és minden rendbe fog jönni, nem. Csak mindig minden rossz és otthon mivel 3-an élünk (apám nélkül), ezért mindig mindenki ellenem van. Ha bátyám cirkuszol és emiatt veszekedni kell vele, akkor anyám engem csitítgat. Engem támad. Ha anyám barátja felidegesíti őt, akkor engem támad. Ha a munkahelyi feszültséget valakin le kell vezetni, akkor azt én kapom. Mindig mindenért én vagyok a felelős. Annyira unalmas ez és már nagyon belefáradtam ebbe az egészbe. Sokszor az lenne a legjobb, már évek óta ezt érzem, ha csak egyszerűen valahogy megdöglenék oszt kész.