Hogyan szoktátok meg, hogy a testvéreiteknek saját családja van?

Nem tudom, mi is töltünk hármasban nyaralásokat: vőlegényem az öccse meg én - és nem rekesztjük ki a tesót egyáltalán. Nem éreztetjük vele, hogy harmadik kerék, bár mi nem is gyógyulunk össze a vőlegényemmel.

A tesódéknak ezt még tanulnia kellene...

1x voltam így nyaralni 1x , de soha többet.

Egyébként meg részemről a jó nyaralás az amikor ha van párom/társam, akkor vele megyünk kettesben kb. 1 hétre.

Szórakozás az megint más.

Én alapvetőleg jól megvagyok a testvéremmel. De amikor gyereket várt, háttérbe szorultam. Ezt úgy értve, hogy amikor telefonáltunk (másik országban lakik) rólam nem esett szó az esetek 98%-ban. Türelmesen vártam.. Megszületett a fia, ideje se volt érthető módon és a babáról beszélt természetesen. Én minden meghallgattam, de rólam nem nagyon esett sok szó akkor sem. Ez így ment egészen majd 4 éven át kb. 1 évig kb tudtunk beszélgetni jobban, de most más jellegű dolgok végett megint ott tartunk, hogy az ő dolgaival foglalkozunk. Én türelmes ember vagyok, de tegnap óta azért elkezdtem sérelmezni magamban, hogy nem tudunk beszélgetni. Amikor haza jönnek, akkor sem. Akkor meg el van varázsolva vagy nem tudom, beszélek hozzá meg se hallja.... Csak ha elrángatom valahova, de akkor sem érzem igazán úgy, hogy érdekli annyira az én dolgaim. :/

Férjem meg úgy járt a testvérével, hogy se hozzám, se hozzá nem szól. Orrol ránk, mert nem vesszük természetesnek, hogy kizárólag ő kedvére kell tenni és ő bármit megtehet, bármit mondhat, ő az alfa és az omega. Felelősségre lett vonva a viselkedéséért, erre úgy tesz mintha nem léteznénk. "Felnőtt" emberről beszélünk. Vele így semmiféle közös program nem fordul elő évek óta.