Szóba állnátok a testvéretekkel?
Ha kiderülne, hogy a gyereked azért került börtönbe, mert a testvéred telefontanún keresztül felnyomta, s ezáltal nyomozás indult, bűncselekmény igazolódott, de a testvér továbbra is eljátssza neked, hogy mennyire sajnálja, hogy a gyerekedet elvitték(miközben az ő jóvoltából van ott), de te vakon vagy, meg vagy vezetve, gyanúd elaltatva.
Nyilván ha bűncselekmény valósul meg, érthető a bejelentés, de a testvéri kapcsolatotokra hogyan hatna egy ilyen?!
A testvér titkolja a börtönbe zárt személy anyja, tehát a saját testvére előtt, hogy ő van a dolgok mögött, mert neki több okból érdeke, hogy ne szakadjon meg a testvérével a kapcsolat(főz rá, a gyerekét hozza-viszi, stb., így fenn kell tartani a látszatot).
Szövevényes, fifikás felvetés, de egy ilyen esetben ti mit tennétek?! (Akármelyik fél szerepében várok válaszokat.)




















Továbbra is ápolnám a jó viszonyt a testvéremmel, nem az ő hibája, hogy a fiam egy bűnöző.
Attól, mert felnyomta, még nagyon is sajnálhatja a fiút is, hogy ilyen rossz útra tért, meg a testvérét is, hogy ezt kellett átélnie, hogy a fia egy börtönbe került bűnöző.
Teljesen jogos, hogy jelent egy bűncselekményt. Aki bűnt követ el, meg kell érte bűnhődnie.
Úgy tennék, mintha nem tudnám, hogy a testvérem van a dolog mögött. Jól tette, hogy felnyomta. Nem haragudnék rá, helyesen cselekedett. Nem szabad, hogy egy bűnöző megússza a dolgot.










A körülmények ismerete nélkül erre nem tudunk jól válaszolni.
Nem tudjuk, miért jelentette fel, pl. a gyerek egészsége (mondjuk drogfogyasztás) vagy, hogy tanuljon belőle az lehet egy olyan cél, ami a gyerek érdeke, de nem biztos, hogy a testvéred teljes mértékben büszke arra, hogy megtette a feljelentést...
...szóval tehette a gyermeked érdekében az egészet, ha nem is annyira nyilvánvaló ez így.
...persze bármi lehet, nem tudjuk a részleteket.















Aki ilyeneket ír, hogy ő nyomná fel s saját gyerekét meg meg is dícsérné a testvérét, annak biztos nimcs gyereke.
Kérdező, te meg nem is fogsz erre reális választ kapni. Valamit mond itt az ember, de amíg nincs abban a helyzetben valójában, nem tudhatja, hogy reagálna.
Ilyenkor jön, hogy persze, hát jár a büntetés, jogos, stb.,a többség meg akkor is tartaná a hátát, ha tudná, hogy a gyereke megölt valakit, mert ettől még szereti a gyerekét és nem akarja elveszíteni, ilyen a szülői lét, az érez.





9
Nekem van gyerekem. Igen, feljelentést is tenném ellene anno. Hidd el, nem oylan fekete fehér az élet, mint ahogy te hiszed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!