Mitől viselkedik ilyen furán?

Lehet simán csak a váltás váltotta ki. Lehet jó lenne egy pszichológus de nem azért mert beteg lenne. A pókos eset egy mondhatni normális testvér civálódás eredménye, nem autizmus jele. Magábazárkózik, mert a barátait elhagyta, új környezetet eröltettek rá, ilyenkor ez normális reakció. Ahogy az is hogy nem barátkozik. Meg is értem.

Pszichológus azért lenne jó, hogy feldolgozza ezt a váltás és nyisson új emberek felé. Nem azért mert beteg lenne.

Mindenki másképp reagál a költözésre. Ez is teljesen rendben van, mert megesik.

Autizmusról gondolom se te, se a környezeted nem tud semmit.

Ettől az egy dologtól nem lesz senki autista!

Javaslom youtube-n keresd fel az "Autista vagyok" csatornát és tájékozodjatok mielőtt hirtelen hoznátok döntést. Van egy 4 részes rövidke összefoglaló a témában náluk.

De még tesztet is tudok linkelni, ha kell.

Roppant összetett dolog az autizmus és egyéb neurodivergens témakör. Csak úgy ne dobálózzunk ezekkel kérlek.

Persze, ha valakinél tényleg jelen van a dolog és korábban megtanulják mi mivel jár és mi hogyan fejleszthető stb, azzal rengeteg traumát el lehet kerülni az életben.

Sokunk 30 éves kora tájt szembesült a dologgal, úgy megértve a múltat és jelent.

Üdv! Egy AuDHD-s. (ADHD és ASD kombinációja ez.)

Az online vagy iskolai bántalmazás jele is lehet a magába zárkózás.

Lassan meg már kamaszodik, úgyhogy alakul a folyamatos ellentét közöttetek, de mivel te vagy az idősebb, fordíts figyelmet rá, lógjatok néha együtt.

Öcsi, jössz velem? Sétáljunk egyet!

Iskolát is váltott? Ő, gondolom, nem akart költözni.

Nyilván nem autista, mert akkor eddig is az lett volna.

Ha autista lenne, akkor eddig is lettek volna ennek jelei. Most költöztetek új helyre, új suli, új emberek és ő ráadásul most kezd kamaszodni. Ebben a helyzetben semmi meglepő nincs a viselkedésében, még nem találja a helyét.

Szerintem csak idő kell hozzá és okés lesz, ha eddig szociálisabb volt. Ha pár hónap múlva nem változik a helyzet, akkor azért nem ártana egy szakember.

A tanárok egyre mélyebbre süllyednek. Furcsának tartom hogy ennyire rá akarnak aggatni ,,betegségeket" egy teljesen egészséges gyerekre, és én szégyellem magam a tanárok helyett, hogy ennyire érzéketlen taplók. Diplomás ember létükre nem olyan okosak, mint amennyire hiszik magukat. Itt is látszik hogyha egy gyerek más mint a többi, akkor már rögtön megvetik és gusztustalankodni kezdenek, arról nem is beszélve, hogy a szülőt riogatják hogy baj van a gyerekkel, de amikor semmi, még akkor is. Hányok már majdnem az összestől. Nem minden tanár ilyen, kivételek mindig vannak, de hogy ennyire ne legyenek határok hogy mit mondhatnak és mit nem, ez katasztrófa. Hol van az empatizálás? Hol van az emberség, hogy megértsék egy kisfiú érzelmi válságát? Diagnosztizálgatások és találgatások helyett, miért nem foglalkoznak a saját dolgukkal, a tanítással? Kíváncsi lennék, mit követnek el annak érdekében, hogy a tesód jobban érezze magát egy idegen közösségben, és mivel támogatják a beilleszkedését? Bevonják-e a közösséget, és mondja-e azt egyikük is az osztályban Okos Istvánnak, Kedves Annának, meg Segítőkész Viviennek, hogy ,,segítsetek neki, vezessétek körbe az iskolában, avassátok be az iskolai szokásokba, és segítsetek neki megismerni a többi gyereket. Anna drágám, ülj mellé kérlek, és órán mondd neki halkan hogy miket hogy szoktunk csinálni, de én is fogok mondani mindent."

Ilyen mondatokra gondolok tűpontosan. Utálom ha egy közösség így működik, hogy sehogy, erőlködés nulla, és ezek ráadásul tanárok. Agyamat eldobom. Miért várnak el tőle azonnali órai aktivitást, miközben most csöppent bele egy teljesen új életbe? Miért nem támogatják jobban, vagy veszik figyelembe, hogy ez nem egy improvizálási verseny, amiben csak jöhetnek a szituk, ő meg csak alkalmazkodjon mindenben? Lelkileg viselte meg az egész szegény gyereket, lehet hogy nem is tud az órán figyelni. Ez egy gyászfolyamat, meg kéne érteni, hogy a régi élete és a mostani között nagy a kontraszt. A pszichológus jó ötlet, és őszintén szólva én is elvinném, de semmiképp nem húznám az időt, inkább pont hogy időben elcsípném a negatív gondolatokat, hogy a pszichológussal dolgozzák ki ha van benne rossz érzés vagy rossz gondolat, mielőtt sémává nem alakul, mert onnantól kezdve egy egész életen át kihathat rá. Otthon meg hagynék neki időt hogy meg tudja szokni. Most pont olyan korban van amiben amúgy is minden megviseli az embert. A közösség befogadná egyébként? Nem piszkálják? Ti otthon miket szoktatok csinálni? Ti is próbáljátok meg kihúzni a szarból, és nem ráhagyni hogy begubózott. Menjetek el kirándulni, csináljatok programokat hogy kicsit viduljon fel.

Ez nem autizmus tümet, hogy költözés után furcsa. Nem találja a helyét, bekell szoknia egy új közegbe, ahol az átlag eleinte "lapít", felméri a helyzetet és fokozatosan nyit. Na, meg nem mindenki a társaság középpontja.

A pókos dolog meg átlagos gyerek csíny a testvérrel szemben. Nekem bátyám van, rendszeresen hozott be csigát, amikor talált, mert tudta, hogy undorodok tőle... Kellemetlen, idegesítő, de gyerekcsíny.

Lehet, hogy szerelmes és a régi iskolájából gondol egy lányra.

Nyilván nem fog erről beszélni senkinek, mert otthon csak legyintenének rá, a társai meg kiröhögnék és onnantól csúfolnák, gúnyolnák vele.