Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Megtennétek ezt akár a testvér...

Megtennétek ezt akár a testvéretekkel, akár más emberrel?

Figyelt kérdés

Van egy ember, aki 4 éve nem találkozott az öccsével, mert a nőjére ráment. Mindezt azután, hogy ő volt a családból (6 testvér, két szülö) aki elment az érettségi ünnepségére.


Amikor egy éves németországi tartózkodás, nyelvtanulás után az idősebb hazajött, hogy folytassa az egyetemet amit csak ötösökkel végez, ahova OKTV első helyezéssel nyert felvételt, hazalátogatott a totál csóró családi környezetbe, az apját meglátogatni. Ott volt az öccse is, aki évek óta, semmit nem csinál. Már gimnáziumban is kettesekkel épphogy nem bukott, felvételt sehova nem nyert, pedig évek óta próbálkozik, de nem jut be a kinézett szakjára. Emellett napi szintű vedelés és dohànyzàssal és semmittevéssel tölti az idejét, amikor nem a legalja építőipari gettó munkákat csinálja, amellett hogy a szüleitől lejmolja a pénzt amit tud


Ha ez így megy, 20 éven belül halott lesz.


Az idősebbik testvér annyira elborzad ezen a látványon, hogy felajánlja azt, hogy egy évre összeköltöznek a muterjuk budapesti lakásába, ahol egy ablak nélküli szobában laktak évekig gyerekként, hogy felkészítse felvételire.


Egyből ugrott az alkalomra, szóval a dolgokat leszervezte az idősebb testvér, két hét múlva pedig elkezdték a dolgot.


Ez úgy nézett ki, hogy a köztársasági ösztöndíjából fogadott egy matek és német tanárt, akikkel minden délelőtt volt óra,amíg az idősebb az egyetemen volt. A négy alapművelet ment, onnan indult a dolog.


Délután amikor hazaért, akkor leültek, és az aznapi anyagot addig gyakorolták és csinálták, amíg nem volt megtanulva, emellett a korábbi dolgokat átismételték.


Ez olyan napi 2-4 óra meló volt.


A gimnáziumi tanároktól kért segítséget hogyan valósítható ez meg, és az apjukkal ehyütt, mind azt mondták, hogy sose fogja tudni ezt megvalósítani, akkora a szellemi hiány.


3 hónapig, a napi szintű tanulás, és sírások ellenére, nulla haladás volt. Itt majdnem feladta már az idősebbik, de valami megmozdult, és elkezdett látszani, hogy kezd értelme lenni a dolognak, és sziszifosz megmozdította a követ a gödörben


Az egésznek a feltétele az volt, hogy mosdóba is akkor mehet a fiatalabbik, amikor az meg van engedve, és voltak olyan összeomlások, hogy bezárta magát a fürdőbe hogy ez nem megy. De nem hagyta az idősebb.


Haladtak és eljött a felvételi napja.


A német és matek felvételi is max pontos lett, szóbelin pedig a német után mondták neki, hogy matekból nem kell, fel van véve.



Mindezt úgy, hogy éhezve nőttek fel négyen öten, egy ablak nélküli szobában, és az abszolút szegénységben jött egy elnöki ösztöndíj, ami brutál pénz volt, emellett az egyik legnehezebb egyetemet csak ötösökkel végezte utána meg ahelyett, hogy ment volna szórakozni, vagy jól érezné magát, visszament a nyomorba ahol felnőttek, és naponta, órákon keresztül kérdezte ki az aznapi anyagot amíg szórul szóra nem tudta, az ösztöndíjat az eltartására és oktatására költve.



Ezután sikerült, a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolára bejutnia, ahova évek óta a figura képtelen volt felvételt nyerni.


Szerintetek az idősebb testvér, hogy ezt megcsinálta, egy balek, vagy helyes döntés volt?


Nem vagyok a történet szereplője, csak ismerem az embereket akik érintettek.


Tudom jönni fognak a dumák hogy pistike mindjárt itt a suli, kezdj arra készülni inkább, ezeket tartsátok meg és görgessetek tovább, teljesen felesleges ezekkel jönni. Bizonyítani a történet igazságát nem fogom tudni úgyse, szóval felesleges pazarolni az időt, ahogy nekem is felesleges időpazarlás lenne kitalálgatni ilyeneket.


Szóval ha valaki képes félretenni a kételyeit a sztori kapcsán és úgy reagálni, hogy elhiszi hogy amit írtam igaz, nagyon érdekelne hogy mi a véleménye erről.


Eszembe jutott még egy kérdés.



Ha megnézzük, hogy ezután milyen karriert futott be ez a személy, (amit amúgy ugyanez a bátyja tett lehetővé, hogy a kapcsolatai segítségével betolta azokra a munkahelyekre ahova, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a corporate létrát már saját magától mászta később), akkor ez az egy év, ami lehetővé tette, hogy segédmunkánál bármi többet tudjon csinálni az életben, mennyit ér?


Milliárdot eléri a figura, sok gazemberséggel együtt azt hozzá kell tenni, de az érdemi munkával is rengeteg pénzt keresve (2 milliós havi nettó a 2000es évek elején), akkor ebből mennyit ér a testvér áldozata és munkája?


Semmit? Mindent? Vagy felét? Vagy csak jelenértéken a magántanárok meg a saját órabére plusz a lakhatás és hogy el volt tartva egy évig és ennek minden költsége?



Egyáltalán megfordulna a fejetekben, hogy ilyen módon, a béka feneke alól a segédmunkás, tulajdonképpen alkesz léhűtőt felemeljétek a teljes pusztulásból?

aug. 31. 12:23
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha olyan lenne a viszonyunk, simán segítenék a tanulásban én is neki. Azok viszont szánalmas kérdések, hogy utólag ez a munka mennyit ér,meg mennyit lehetne érte elkérni. Semennyit! Ha ő akarja max meghálálja, de kérni érte meg felhánytorgatni, az gusztustalan. Amúgy elég zavaros az írás...
aug. 31. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Ez az idösebb testvér részéröl emberileg igen nagy teljesítmény volt, ez mindenképpen dicséretes.

Az, hogy a fiatalabb testvér utána milyen karriert futott be, az a sajátja

Azt meg, hogy az idösebb segítsége pénzben mennyit érne, az ostobaság és a primitívség magasfoka.

Ha valaki másnak segít, azt normális esetben nem anyagi érdekböl teszi, illetve egyáltalán nem is lehetne pénzre átszámolni. Aki adda számít, hogy a fiatalabb majd kifizeti a segítséget, az nagyon alja valaki

aug. 31. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
75%

Szép mese habbal arról, hogy mekkora szent a naaaagy csodálatos bátyó, aki kitört a putriból, de azért nagy kegyesen hajlandó volt visszadugni az orrát a családjához. Ő mekkora szent és boruljon le előtte mindenki.


Mellesleg persze, öcsike huszonévesen már a lezüllött 40-es melósok életét élte, de csak úgy meggyőzte a csodabátyó, hogy ez így nem lesz jó és tanulni kezdett, sőt még azt is megengedte, hogy beledumáljon abba, mikor mehet ki wc-re. Hogyne.

Valóban menj inkább kivasalni az ingedet holnapra vagy szólj anyunak. Mellesleg azt ír mindenki, amit akar, pláne egy ilyen ordítóan provokatív kitalált “kérdésre”. Jó, hogy nem már majd te szabod meg.

aug. 31. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
55%
Nocsak, a dupla sorközös visszatért. Új mese, a vakáció utolsó napjára, remek!
aug. 31. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
56%
Sok idióta kamu történetet olvastam már, de ez viszi a pálmát vita nélkül
aug. 31. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
55%

Engem az erdekelne h miert pont a semmirekello ocsit valasztotta a batyus?

Miert nem azt aki mar dolgozott azon h kitorjon?

Volt meg masik 4 tesver ...

aug. 31. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
35%
Én most izgulok, vajon hányadik folytatásban fogja elnyerni a kisöcsi a királylány kezét.
aug. 31. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
43%

Nem érdekel igaz vagy sem, te tudod miért írtad ki. Természetesen nem írok olyan primitív kommenteket, hogy nincs suli (és jól gondoltad, ide is beírták) vagy kamu. Az ilyen komemntek értelmetlenek és trollok írják, mert ha valaki nem tud érdemben válaszolni, inkább ne írjon. A muter és hasonló szavak viszont lekezelőek, ahogyan a fogalmazásod is. Valamiért nem úgy tűnik te vagy a segítőkész testvér, mivel túldicséred mindenben. Ha így van ha nem, nem kell olyan segítség senkitől, amely megmentésre irányul, ugyanakkor teher a segítőnek. Tehát ha nekem teher segíteni valakin, nem tenném.


A vége pedig lemaradt, habár hosszan írtál, nem tudjuk mennyiben hálálta meg a másik. Ettől függne a válasz.

szept. 1. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Ezt kijavítom: alamiért nem úgy tűnik helyett úgy tűnik
szept. 1. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

1 Senki nem írt olyat, hogy fel lenne hánytorgatva, 15 éve nincsen kapcsolat a két testvér között.


2 Nem egészen, mivel saját erőből egy hotelben szerzett melót. A pénzintézetbe az idősebb testvér juttatta be, a saját kapcsolatain keresztül, amikor meg ott ügyvezető igazgató helyettes lett, azt is meg kellett olajozni.


3 Nem hagyta el a családját, a család elcseszett volt kisgyerekkoruk óta. Kint tanult külföldön és jött haza a faterjához amikor annak vége lett, meglátogatni. "Jaj istenem, miért kell ennek így lennie". Ez hangott el a fiatalabbik részéről amikor látta az apját, meg a bátyját hogy milyen dolgokról, hogyan kommunikálnak. Ennek hatására találta ki a projektet. Leültek egy asztalhoz, és elmondta hogy gondolkodjon pár napot, nem kell azonnal válaszolni, de amennyiben úgy dönt hogy igen, akkor összeköltöznek és egy éven keresztül az lesz amit ő mond, de fel fogják venni a főiskolára. Azonnal rávágta, hogy csináljuk. Az hogy úgy fingik ahogy mondja, nem volt komolyan véve, amíg a csaja át nem ment hozzájuk egy délután amíg nem végeztek, és közölve volt vele, hogy vagy hazaküldi, vagy ő megy el, és vége a projektnek.


De oké írjatok és pazaroljátok az időt akkor az ordítóan kamu kérdésre, nekem mindegy.


4 kíváncsi lennék, hogy szerinted ki vagyok


5 jogod van a véleményedhez


6 a legkisebb testvér még ginnazista volt és nem volt ilyenre szüksége, külföldi egyetemre eljutott magától. Később mecénásként vásárolt a szobraiból, szóval segítette. A legidősebb testvér a négy közül szintén egyetemista volt és csinálta a maga dolgát, de később karrierben neki is segített, bár az is megérne egy misét hogy miket művelt a figura. A maradék két testvér féltesó volt a muterjuk szeretőjétől, akiket gyűlölt az első 4 a saját anyjukkal együtt amiért csinálta amit csinált, de ez más történet.


De ez csak egy dolog amit leírtam, sok mást is kapott az az öcsi, annak ellenére, hogy egy bűnöző lett. Próbáltam a miértre választ szerezni, de az idösebb aki ezt csinálta, sem tud magyarázatot adni, azon kìvül, hogy egy "idióta barom voltam", csak kicsit csúnyábban megfogalmazva. Későbbi döntéseket még kevésbé értenél.


7 ezt nem tudom értelmezni.



Természetesen a saját családja és gyerekei előtt az, hogy honnan jött, kitől miket kapott meg lejmolt össze mindig le voltak tagadva, és az van előadva, hogy ő a Marx Károly egyetemen tanult. Mondjuk azt nem tudja megmondani, hogy melyik szakon. A kérdésre, hogy MK-n belül mit és hol, annyi a válasz zavarban hogy "hát a közgáz szakra", a téma pedig gyorsan el van terelve, mert a erre általában senki nem kérdez rá.



Igen én is sokat agyaltam vajon lehet e pénzben mérni ezeket, nem tudom megmondani. Azt tudom hogy a kárt, amiket mindezek után bűncselekményekkel okozott, lehet mérni. A legdurvább az egészben, hogy olyan irigység és gyűlölet van/volt a részéről, az idősebb testvére felé, hogy ahelyett, hogy saját magának is hatalmas hasznot hozott volna, erről inkább lemondott, hogy a bátyja egyrészt későn kapja meg a tutitippet, másrészt még csak azt se tudja majd, hogy mikor kellene ugrani a süllyedő hajóról, amit ő tudott.

szept. 1. 01:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:

Mit szólnátok ahhoz ha a testvéretek megkeresne felnőttként? (25-35, lényeg lent)

Nem együtt nőttünk fel. Kiskoromban talán pár közös emlékem van, nem sok. Volt már hogy felakarta venni velem a kapcsolatot (akkor még gyerek voltam) otthon azt mondták mindig hogy biztosan hátsó szándék vezérli. Később kivásárolt, akkor is írta /nem találkoztunk...

Szóba állnátok a testvéretekkel?

Ha kiderülne, hogy a gyereked azért került börtönbe, mert a testvéred telefontanún keresztül felnyomta, s ezáltal nyomozás indult, bűncselekmény igazolódott, de a testvér továbbra is eljátssza neked, hogy mennyire sajnálja, hogy a gyerekedet elvitték(miközben az ő...

A kérdés két ágú! Mit szólnátok ha a testvéretek akikkel teljesen külön nevelkedtetek év tizedek után megkeresne? Milyen hasznos tanácsotok van...

Egyéb okok miatt elkezdtem kíváncsi lenni arra hogy honnan jövök, kik az ősök. Az egyik szülőm családjáról csak csak tudok dolgokat, a másikéról konkrétan semmit. Még gyűjtöm az erőt és talán a bátorságot hogy ezeket a beszélgetéseket meglépjem, de addig is szívesen fogadok tanácsokat.

A testvéretekkel már megromlott a kapcsolatotok?

Miért? Már nem segítitek ha megtehetitek sem?

Hogyan kezelitek, ha a testvéretek nem fogadja el, hogy a pároddal, akivel komoly a kapcsolat, vele is szeretnél időt tölteni?

Majdnem egy év eltelt úgy, hogy nem beszéltünk, nem vette fel a telefont, stb., utólag elmondta, mert úgy érezte, hogy eltávolodtam tőle és az anyukánktól. Mivel lett egy komoly kapcsolatom, érezhetett ilyet, de ez szerintem normális, hogy ha valakinek lesz egy társa,...




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!