Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » A húgom szerintem depressziós...

A húgom szerintem depressziós lett, mióta elköltöztem otthonról. Vigyem el pszichológushoz?

Figyelt kérdés
Hárman vagyunk testvérek, én a középső, 24 éves lány vagyok. A húgom 15, a bátyám 27. A bátyámmal nagyon jó a kapcsolatom, mindig is az volt, és mivel viszonylag nagy a korkülönbség a húgommal, kiskorától fogva őt is mindig babusgattuk, vigyáztunk rá, vittük magunkkal szinte mindenhova, együtt tanultunk vele, ha bármi gondja volt a suliban. Így kicsit talán túlságosan is hozzánk, de főleg hozzám nőtt. A bátyám már 2 éve elköltözött, családot alapított, de amíg ketten voltunk otthon, szinte naponta mentünk hozzá. Mióta én is elköltöztem otthonról néhány hónapja, azóta anyuéknak egyre nehezebb a húgommal. Úgy tűnik, mintha depressziós lenne. Nem igazán érdekli semmi, pedig régebben olyan lelkes volt. Tavaly kezdte a középsulit és nagyon tetszett neki, most meg az utóbbi hónapokban néha alig lehetett elrángatni is oda, a tanulmányi eredménye is romlott év végére. Nem igazán barátkozik senkivel, leginkább otthon van egyedül és bezárkózik a szobájába. Nem mond semmit, hogy mitől van rossz kedve vagy mitől fáradt. Gyerekkora óta jár balettozni, eddig imádta, most néha már oda sem akar menni. Minden nap kérdezi, hogy eljöhet-e hozzám, vagy elmegyek-e én, és még így is együtt vagyunk hetente 3-4-szer minimum, amikor tudom és ráérek, mindig hozom-viszem, de sajnos napi szinten ez már nekem nem megy minden igyekezetem ellenére sem. Hiszen azért költöztem el, mert befejeztem az egyetemet, elkezdtem dolgozni, innen sokkal közelebb van a munkahelyem is, és sokszor esténként már csak arra van erőm, hogy bedőljek az ágyba. A húgomat pedig nagyon nem szeretném megbántani, mert nyilván nagyon szívesen vagyok vele, de mindennapi szinten ez sajnos már nem megy, és nagyon úgy tűnik, hogy neki erre lenne szüksége, mivel rajtam kívül nem igazán beszéli meg a dolgait senkivel. Segítene rajta, ha elvinném egy pszichológushoz, aki átbeszéli vele ezeket? Bár valószínűleg ezt az ötletet sem igazán díjazná. Vagy van valami más ötletetek?
2015. júl. 10. 23:32
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
segíteni segítene. de a húgod pubertás korban van, nem feltétlenül rossz ez.
2015. júl. 11. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
40%
Ezért még nem kell pszichológus vinni szerintem. Ideje önállósódnia (szocializálódás terén),vele egykorú barátok szereznie.Hogy otthon ne unatkozzon szerezhetnél neki kiskutyát vagy cicát :)
2015. júl. 11. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Ez nem is rossz ötlet, köszi! Majd megkérdezem anyuékat, mennyire díjaznák. :)
2015. júl. 11. 10:59
 4/7 anonim ***** válasza:
40%
Nem pszichológusra van szüksége hanem barátokra.
2015. júl. 15. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 zahara válasza:
100%
Az állat sem rossz ötlet, de mi van ha nem jön be? Akkor kirakjátok az utcára? Mármint a kutyát. Ez szerintem nem így működik. Barátok meg nem lesznek csak úgy, főleg ha ennyire maga alatt van. Nekem idejekorán meghalt az apám. Baromira befordultam. Kb. mint tesód, vagy jobban. Nekem pszichológus segített újra kinyílni, és akkor lettek barátaim is. Attól még hogy szar passzban akartam hogy legyenek barátaim, nem voltak. Ehhez kellett egy kívülálló segítség.
2015. júl. 25. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Mi lett a húgoddal? Amúgy szerintem túlságosan is hozzád nőtt.
2016. nov. 10. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Egy kicsit jobb lett a helyzet, bár még mindig szokatlan neki otthon "egyedül". Anyuék próbálnak minél többet foglalkozni vele (persze kamasz és nem mindig lelkesedik ezért), illetve most nagy nehézségek árán elkezdett újra zenét tanulni. Próbáljuk megoldani a bátyámmal, hogy szinte minden nap legalább az egyikünk vele legyen egy kicsit és ezt nagyon igényli is, néha csak úgy felhív, hogy elém jöhet-e a munkahelyemre. Előbb-utóbb most már helyrerázódik szerintem, pszichológusról hallani sem akart és nem is akartam erőltetni.
2016. dec. 12. 23:15

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!