Hogy éltétek meg, hogy egykék vagytok?

mindent együtt csinálnak* bocsi

ja és még annyi ha mondok vmit nem figyelnek, kiröhögnek stb :D

Szomorú, hogy ilyen a kapcsolatod a szüleiddel, de ez nem amiatt van, hogy nincs testvéred.

Személy szerint imádom, hogy egyke vagyok.

Bár nem lettem végletekig elkényeztetve mikor kicsi voltam, megvoltak a határok, de az biztos, hogy fele annyi lehetõségem sem lett volna, ha lett volna még egy gyerek, akit a szüleimnek el kell tartani.

Nem ūzhettem volna olyan drága sportot, mint a lovaglás, nem mehettem volna el olyan sūrūn Pestre találkozni a barátaimmal, valószínūleg saját szoba sem adatott volna meg.

És ezek csak az anyagiak....emelett meg kellett volna osztoznom a szüleim figyelmén, idején. Ha lenne testvérem ezt biztos megszoktam volna és ez lenne a normális, de így nagyon örülök, hogy sosem kellett ezt megtapasztalnom.

Emelett sosem lehettem volna egyedül kicsit, mégha hamar haza is értem volna az iskolából, mikor a szülõk még dolgoznak, valószínūleg a testvér is ott lett volna. Rosszabb esetben a tanulás, házimunka elvégzése után nekem kellett volna foglalkozni vele néha.

Ez mind olyasmi, ami természetes azoknak, akiknek van testvérük, de én nagyon hálás vagyok, hogy sosem kellett ezt kipróbálnom.

Emelett nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, mindig felszabadult lehettem otthon a társaságukban és mindig támogattak mindenben, nem féltettek agyon.

Egykének lenni sokkal jobb ,mint egy családban lévő ellenséggel akit testvérnek kell szólítani. Szóval örülj neki, hogy nincs.

Lehet a rosszat is egyedül kapod de a jót is. Örökléskor nincs marakodás, felezés negyedelés, minden a tiéd lesz. Hidd el jó az ,még ha nem is aktuális még.

6-os vagyok, egy példa ami mégjobban igazolja, hogy jobb az egykeség.

Páromnak 2 testvére van. A szülei a báttyát istenítették mindenben, annak ellenére, hogy minõsíthetetlenül buta életet él. (Amit persze a szülõk elõtt titkol. ) Mégis õ a kedvenc, akivel kivételeznek, párom sosem kapott tõlük kellõ figyelmet.

A nõvére pedig megkeserítette a gyerekkorát, ott tolt ki vele, ahol tudott, ez mára nagykorukra annyit változott, hogy ugyan kitolni nem tol ki vele, de semmi apróságban nem hajlandó neki segiteni, holott azt elvárja, hogy párom ugorjon minden kérésére.

Mennivel jobban jártam én egykeként.

Egyke vagyok. Semmi bajom nincs vele. Néha egy-egy ködös gondolat formájában persze felmerült bennem, milyen lenne, ha lenne egy testvérem (lehetőleg fiatalabb:)), de sosem bánkódtam miatta, hogy nincs. A szüleimmel is jó a kapcsolatom, bár az igaz, hogy néha nem bántam volna, ha anyámnak nem lett volna annyi ideje mindig csak engem félteni:S

Felnőtt fejjel már úgy gondolok a testvérre, mint egy "kockázati tényezőre": lehet, hogy jól sült volna el, de ha mégsem (amire elég sok a példa a környezetemben), akkor rengeteg probléma és veszekedés forrása lehet, ráadásul örök tüske, ha az ember a testvérével rossz viszonyban van valamiért.