Ti jól kijöttök a testvéretekkel? 21/N

4en vagyunk.25(nő)-31(nő)-33(férfi)-35(nő)évesek.

Vannak viták,de összetartunk és segítünk ha megkér.

Öcsém nálam két évvel fiatalabb. Ő a legnagyobb támaszom. Már mindketten külön életet élünk, de heti szinten találkozunk és csinálunk valamilyen közös programot. Mozi, ebéd..esetleg várásolgatunk. Körülbelül minden másnap beszélünk telefonon. Nincs olyan dolog amit ne tudnék elmondani neki és forditva. Bármi gáz van, akkor ő tudja meg elsőnek és mindig mellettem van. Ez forditva is működik. Ha valami hülyeséget csinálok, akkor sosem támad le, hogy mekkora ostoba vagyok, hanem próbál segiteni és tanácsod ad úgy, hogy jobban érezzem magam.

Ahogy a párjával, úgy velem is udvarias (de mindenkivel ilyen általában)és figyelmes. Értem ez alatt, hogy pl. nőnapra mindig nekem is ad virágot és minden alkalomra felköszönt.

Egyszer vizsgáztam az egyetemen már nem is tudom hanyadszorra egy tárgyból. Nagyon ki voltam, mert nem nagyon volt már lehetőségem és attól függött a diplomám. Ő meg fogta magát és eljött az egyetemre és kint várt és ahogy beléptem a tanárhoz és csukódott be az ajtó ő csak nézett be és mutatta, hogy minden rendben lesz! Úgy is lett, mert a lehető legjobb osztályzattal jöttem ki.

Számomra elképzelhetetlen lenne, hogy a testvéremmel rossz legyen a kapcsolatom. Mindig mondom magamban, hogy lehet, hogy nincs meg ez, vagy az az életemben..de van egy ilyen testévrem, és ez tényleg mindennél többet jelent nekem.

27N

Irigylem az előttem szólókat. Nekem csak 3 évvel idősebb a nővérem, de ahogy megszülettem, már utált. Én szőke voltam, és jó tanuló, ő barna, és közepes átlagú. Innentől kezdve folyamatosan vert, bántott. Lelökött a nagyszüleim padlásáról, betörte hintával a fejem. Felnőtt korban sem volt más, sose bírta elfogadni, hogy előbb mentem férjhez, lett egy cuki lányom. Szinte azonnal ő is férjhez ment, gyereket szült. Ha én beirattam lovagolni a lányom, ő is. Ha úszni kezdett, az övé is. Aikidozott, 2 het múlva az övé is. Amikor úszóedzéseket kezdett diákmunkában tartani a lányom, ő is beiratkozott úszóedző tanfolyamra. Külföldre mentem dolgozni, rá pár évvel ő is. Vettem egy terepjárót, mert itt muszáj, rá két hétre ő is vett egyet (természetesen fehér bőrülésest) Budapestre, mert ott nagyon kell... Valamiért egész életében csak ez mozgatta, hogy nálam jobb lehessen. Ez engem nem zavar, én nem akarok az ő házánál nagyobbat, jobbat, nekem elég a saját pici lakásom is. Amíg éltek a szüleink, a családi ünnepeken találkoztunk, de amióta anyu meghalt, azóta nem is láttam. Utóljára a hagyatékin találkoztunk. Én többször kerestem telefonon, de sose ért rá. Segítséget kértem tőle, életem első lakásának megvételéhez, nem ért rá. Tanácsot kértem - "ügyes vagy te, megoldod egyedül is" volt a válasz. A barátaim, meg idegen emberek segítettek. Meghívtuk őket családi grillezésre a lányom 18. szülinapján, csak ők nem jöttek el, mert későn szóltam (2 héttel előtte), és addigra nekik már más programjuk volt. A huszadik ilyen alkalom után feladtam, már nem keresem telefonon én sem, az új lakcímét pedig nem tudom, mert nem adta meg.

Számomra a testvér egy nem pozitív szó sajnos.

Hárman vagyunk testvérek, 74/F, 70/N, 63/F.

Nagyon jó kapcsolatban vagyunk (a házastársakkal is!), mindenben számíthatunk egymásra, gyakran csinálunk közös programokat.

Hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem lettem egyke és ilyen jó testvéreim vannak-

Relatív jól kijövünk.

Igazából fiatalon voltunk "ellenségek". Mindig öcsém volt a tökéletes gyerek én meg mindenki szemében a család selejtes fekete báránya aki nem tud mit kezdeni az életével.

Akkor fordult a kocka, mikor öcsém is egyetemre került és 1 év után abba is hagyta, mert rájött, hogy tényleg baromi nehéz. Ott változott sokat a gondolkodásmódja.

Azóta úgy elvagyunk. Messze élünk de beszélünk, nagyjából látjuk egymás életét. Nem az az őrülten szoros kapcsolat, de elvagyunk. Vannak néha közös programok, nincs különösebb vita.

Sajnos nem. Jó volt olvasni a 78% válaszát, hogy van ilyen is.

Az én öcsém egy önző, elkényeztetett ember, akit nem nagyon érdekel mások érzései. Már egész korán megmutatkozott, de akkor még jóban voltunk én nagyon szerettem. Aztán kamaszként hülyült meg, nagyon rossz társaságba keveredett. Tipikusan olyan fiúk közé, akik lenézik a nőket, az anyjukat, dolgozó kisembereket, flegma, nagyképű bagázs. Huligánkodtak, belekötöttek például egy őrbe is, aki csak a dolgát végezte, ebből durva balhé is lett. Apám ekkor kapott észbe, hogy lehet nem kellett volna elkapatni. Egyáltalán nem tiszteli más magántulajdonát, egy másik kérdésnél már írtam erre példát. Hazudozik folyamatosan. Próbáltam felé nyitni, de semmibe veszi a másikat, eleinte kedves, aztán kibukik a dolog, belefárad. Nem tudom mi lesz később én őszinte leszek már én is belefáradtam a folyamatos tűrésbe, meg hogy nézzek el neki mindent. Sajnos amellett döntöttem, hogy egyáltalán nem akarom vele tartani a kapcsolatot. Nem akarok sérülni, nem akarom hogy a későbbiekben anyagilag lehúzzon.

35/N