Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Ismer valaki olyan idős...

Leving kérdése:

Ismer valaki olyan idős embert, aki évek óta hálóruhában ágyban éli az életét?

Figyelt kérdés
Édesanyámról van szó, pár évvel ezelőtt huzamosabb ideig kórházba került, 2011 nov. óta nálam van, én ápolom. Folyamatosan ágyban fekszik, már lassan semmi sem működik nála. 86 éves, várja a halált. Már mondtam neki, hogy nem biztos, hogy az ágyban fogja keresni. Már nem tudom, mit találjak ki neki, ebből az állapotából nem tudom kirángatni.

2014. márc. 17. 18:15
 1/3 anonim ***** válasza:

Az én nagymamám 90 éves. Ő is hálóruhában van egész nap, általában az ágyban fekszik, 24 órás ellátást igényel. A vécéig még nagy nehezen ki tud menni segítséggel, de utána rögtön vissza kell feküdnie, mert pár percnél tovább állni nem bír, önmagát nem tudja ellátni. Egy éve van ilyen állapotban, előtte teljesen jól volt, folyton ment mindenfelé, aztán egyik napról a másikra hirtelen leesett a lábáról. Azt hittük ideiglenes a dolog, de azóta is egyre csak romlik az állapota, úgyhogy lassan már a vécére sem fog tudni kimenni.


Nem arról van szó, hogy nem akar menni, hanem hogy nem tud (fizikailag). Sőt épp az a baj, hogy menni akar mindenáron, de hát nem képes rá. Hiába mondja neki bárki, hogy fogja fel, hogy a házat sem tudja már elhagyni egyedül, mert a bejárai ajtóig nem tud elcsoszogni, ő mégis folyton ki akar menni az utcára. Egyszer aztán úgy döntöttünk, hogy kivisszük az utcára, hogy lássa maga is, hogy nem tud járni. Kiraktuk, mondtuk neki, hogy tessék menni amerre csak akar. Tett kb. 3-4 lépést, utána mondta, hogy vigyük vissza, mert ő nem tud tovább menni. Amikor visszavittük, akkor meg sopánkodott, hogy ő ki akar menni. Nem fogja fel ésszel, hogy nem tud járni. Ezt eljátssza minden egyes nap legalább 10x. Már kiidegelte a teljes családot az elmúlt egy évben.

2014. márc. 27. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Köszi a választ. Nm lehet könnyű ez sem. De anyám két és fél éve nálam várja a halált, közben állandóan attól retteg, hogy ne hagyjam egyedül, mert mi lesz ha ki kell mennie pisilni, vagy rosszul lesz. Ezért ezóta rabként élem az életem, pedig még csak 60 vagyok. Az őrületbe kerget. Van az a pont, ahol az ember bedobja a törülközőt.
2014. márc. 28. 10:47
 3/3 A kérdező kommentje:
az állandó ágyban fekvés miatt már semmi sem működik nála, nem részletezem. Szóval egy őrület.
2014. márc. 28. 10:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!