Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal Belépés/Regisztráció Egy véletlen kérdés Facebook






Kategória: Egészség » Általános közérzet

A kérdés

Mi lehet ez? Már nagyon nem tudom?

Régi dolog, már majdnem egy éve egyszer érdeklődtem itt is, de sajnos azóta sem javult, sőt.

Először felsorolom a dolgokat. Szóval ami folyamatosan fenn áll, hogy remegve mozognak az izmaim, mindegy, hogy a kezem engedem le, vagy épp ülő helyzetben előredőlök, a hasizmom is remegve mozog. Akkor főleg pihenés közben érzem a szívdobogásom, valamikor üldögélve is. Főleg a jobb karomon, illetve a kéz és lábfejemen erőteljesen kéken átlátszanak az erek, felől és a tenyeremen is. Illetve érzem őket, hogy úgymond lüktetnek, főleg ha leteszem valahova, ahhoz hasonló mikor például az ember elszorítja és akkor érzi ahogy lüktet, ezt még néha a fülemben is érzem, mármint a dobogást. Illetve testszerte bárhol ilyen remegés jelentkezik, mármint mintha egy ideg nekiállna vibrálni, érzem illetve ha olyan helyen van, látható is, gondolom erek nem képesek remegni,v agy nem tudom.

Emellett most elmúlt hónapokban jött elő egy olyan is, hogy ülök és térdhajlatban főleg bal oldalt, ilyen fura érzés, nem tudom ott is az ereket érzem vagy más, de érzem ahogy " mocorog ", illetve hónaljban, vagyis hónalj mellett az oldalamon, ahol elvileg nyirokcsomók vannak ilyen dagadásérzet van jelen de ez ilyen szakaszosan, 6-7 naponta felerősödik és utána lemegy majd újra. Illetve nagyon gyorsan képes nekiállni bizseregni például a lábam, ülésnél elég ha egymásra teszem őket, fél percen belül a lábfejem bizsereg. Nem válik érzéketlenné csak bizsereg, illetve nem egyszer ébredek arra, hogy főleg általában a kézfejem vagy a karom elzsibbad úgy hogy ki kell mozgatnom, de akkor sem válik érzéketlenné.

Julius 10-én lesz egy éve hogy tart, voltam már többször ügyeleten, voltam neurológián, kardiológián, laborban, természetesen semmi eredménye a dolognak, és már azt sem tudom, hogy hova mehetnék.


Én is gondoltam már mindenre, először azon gondolkoztam, hogy valami a gerincemnél van mert ritkán a jobb lapockámnál vagy balra a gerincem mellett szokott kicsit fájni, de akkor az erekkel mi van. Gondoltam arra, hogy esetleg valamiért nem megy visszafele a vér a vénákban rendesen, de akkor meg elvileg ödémásodnának a lábaim, kezeim, illetve gyorsan kifáradnék, de ez sem áll fenn, ugyanúgy van teherbírásom, egy 30km-es biciklitúra minden probléma nélkül megy.

De valami mégis, és egyszerűen nem tudok rájönni, és egyre inkább kétségbeejtő a helyzet, főleg, hogy minden este úgy fekszem, hogy előre félek mit hoz a holnap.

Valakinek esetleg van ötlete, hogy mégis mi lehet ez?



Keress kérdéseket hasonló témákban: betegség, furcsa, okozó, orvos, kórház

  máj. 23. 21:18  Privát üzenet  

A válaszok
paranoia

A válasz 56%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 89%-ban hasznos válaszokat ad.
# 1/5Időpont máj. 23. 22:04 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
A kérdező kommentje:

Köszi szépen, de ha viccesnek szántad, hát nem volt az.

# 2/5Időpont máj. 23. 22:07 Privát üzenet
Nem szántam viccesenek, simán lehet pszichoszomatikus.

A válaszíró 89%-ban hasznos válaszokat ad.
# 3/5Időpont máj. 24. 07:23 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?
A kérdező kommentje:

Jó, elnézést, csak azt hittem. De lassan egy teljes éve, ráadásul úgy, hogy még azt sem mondhatnám, hogy a kedvem rossz lenne úgy alapból? Illetve mikor alvás közben ébredek például zsibbadásra?

# 4/5Időpont máj. 24. 07:39 Privát üzenet
Én elmennék akkor egy másik neurológushoz is, másodvéleményt kérni.

A válaszíró 89%-ban hasznos válaszokat ad.
# 5/5Időpont máj. 24. 09:26 Privát üzenet
Hasznos számodra ez a válasz?

Értesítsünk róla, ha új válasz érkezik? Válasz küldése










Minden jog fenntartva © 2019, www.gyakorikerdesek.hu | GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Kapcsolat: info (kukac) gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!