Normális, hogy több, mint 10 éve nem tudom elfogadni, hogy epilepsziás vagyok?

Azt mondják, hogy lehet vele teljes életet élni, de ez nem igaz, mielőtt előjöttek a tünetek, úgy 17-8 éves koromban, előtte nagyon extrovertált személy voltam, sűrűn jártam bulizni, rengeteget mozogtam az éjszakai életben -ahogy az egy tini sráchoz illik-, de a betegségem miatt egyre kevesebbet buliztam, a huszas éveim elején már jó, ha évi 1-2 buliba elmentem, manapság pedig már egyáltalán nem is megyek rendes buliba, csak kisebb baráti összejövetelekre. Én próbálom elfogadni, hogy ezzel kell élnem, rengeteget változtattam az életmódomon, minden nap gyógyszereket kell ennem, oda kell figyelnem, hogy mindig kipihent legyek és az idő elteltével ahelyett, hogy megbékélnék vele, egyre jobban csak bosszant, hogy emiatt nem élhettem ki magam igazán. Normális ez így? Mikor leszek túl rajta? Ha van itt olyan ember, aki hasonló cipőben járt, de már sikerült feldolgoznia, neked hogyan sikerült?