Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Meniere betegség vagy inkább...

Meniere betegség vagy inkább pszichés?

Figyelt kérdés

Pánikrohamsorozataim odáig fajultak, hogy amikor próbáltam visszafogni a rosszullétet, fújtattam mert rosszul voltam, emiatt elkezdtem szédülni. Ez csökkent, de azóta olyan ugrálós minden. Rengeteg magánvizsgálatot megjártam magánban, mindenféle orvosokat, de minden leletem negatív, az egyensúlyom is rendben van, hibáa mondom, hogy furcsán szédelgek. Mostanában megfigyeltem, hogy estére jobban érzem magam, illetve mikor fekszem, nemigen érzem a dolgot. 10 hete tart az egész, és leszívja az életerőmet. Pánikrohamjaim már ritkábbak, tudok vezetni, biciklizni, motorozni, olyankor nagyon minimálisan érzem. Ha sétálok, fordulok, mozgatom a szemem, akkor érzem az érzést. Érzetre olyan, mintha alacsony lenne a vérnyomásom, miközben 122/72-74-et mértem legutóbb is. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor nagyon sűrűn egymás után nagy levegőket vettem kisgyerekként, majd émelyegtem utána. Egyensúlyközpontomat kivizsgálta az otoneurológus Nyíregyházán, aminek az eredménye szintén negatív (minden irányban jó indulatú az egyensúlyközpontom) Azt mondta, BPPV, de hát ennyi idő után már rendben kellene legyek szerintem. Furcsa, hogy ma reggel még álmodtam valamit, és ott éreztem, hogy jön a "lökés" és szédülök. Felktelem és szinte nem volt semmi bajom. Bejöttem dolgozni, és felerősödtek a tünetek. Amúgy van egy minimális halláscsökkenésem, de az egy sérülés, amit jövőre műtenek majd, és a fülspecialista szerint nem okozhat szédülést, hiszen régóta megvan már.

Valakinek tapasztalata? 27/F



2020. nov. 27. 09:29
 1/7 Angel3000 ***** válasza:
Szia! A pánikbetegsèg pszihès zavarok kôze tartozik, de kezelhetô! Sok esetben más pszihés betegsèggel párosul, mint pèldaul a Depresszió. Gyakorolnod kellene, hogy a fèlelmedet kordában tudjad tartani, ugy átèlni egy pánikrohamot, hogy kôzben nincs fèlelmed! Èrdemes megfigyelned, hogy milyen az, amikor irtó gyorsan dobog a szived futás utan, vagy forogj egy percig egy forgószèkben! Ezen tapasztalatok segitenek, hogy tudatositsad magadban, hogy ezek a tûnetek nem veszèlyesek ès ha kisèri ôket fèlelemèrzet, akkor nem is annyira elviselhetetlenek. Tudatosulnia kell benned, hogy hiába kelt olyan èrzetet a pánikrohamod mindha mindjárt megbolondulnál, ha nèhányszor átèlted rá kell jônnôd, hogy csupán fèlelmet èltèl meg. Ez tudom, hogy nem kônnyû tudatositani, amikor èppen rohamod van, de èrdemes ismètelgetni magadban, hogy ez csupán fèlelem, nem reális problèma! Javasolom, hogy forduljál egy Szakemberhez aki segit Neked kijônni ebbôl a betegsègbôl! Minden jót!
2020. nov. 27. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a kedves választ! Pánikroham közben egyre kevésbé parázom, persze a félelem ott van, hiszen pont az váltja ki. Azt érzem, hogy valami nagyon rossz történik, és egy erős félelem kap el. Hangosan mondtam ma reggel is, hogy lesz ami lesz, a francot parázok! Persze hiába...a szédelgést szintén cisnáltam a forgószékkel, de ez egészen más. Nem érzek közben félelmet, csak leszívja az életerőmet. Ugrál minden, fura és olyan mintha részeg lennék és nem tudnék egyenesen menni, hanem erőlködve, mint amikor nem akarod, hogy valaki lássa, hogy az alkohol miatt részeg vagy...
2020. nov. 27. 11:59
 3/7 anonim ***** válasza:
Pont ugyan ebben a cipőben járok, már sajnos pár éve. Hol jobb hol rosszabb, mikor milyen lelki állapotban vagyok. Bppv nálam is volt ami sokszor panikrohamot idézett elő, az elmúlt a pánik maradt. Sokszor szédülök, orvostól orvosig eredménytelenül. Néha a járás is nehezemre esik, pont ahogy írtad nálad is. Ilyenkor van, hogy marad egy fél frontin megoldásként az segít de nyilván nem ez a megoldás.
2020. nov. 29. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ja és hidegfrontkor sokkal rosszabb, mint pl tegnap. Egész nap szédülés fejfájás levertség,ami a szorongást erősíti. Legalább is nálam... 😔
2020. nov. 29. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
"Ha sétálok, fordulok, mozgatom a szemem, akkor érzem az érzést. Érzetre olyan, mintha alacsony lenne a vérnyomásom, miközben 122/72-74-et mértem legutóbb is." de amiket írtál mintha én írtam volna...
2020. nov. 29. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Látom, régi a kérdés, de egy próbát megér :(

Történt azóta változás? Eléggé kétségbeestem, mostantól így kell élnem? Kezembe nyomtak egy gyógyszert szédülés ellen ami semmit nem ér, szerintem még autót vezetni is veszélyes így.

Nem tudom mit tehetnék, senki nem mond semmit.

2023. szept. 23. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Gyógyszert szedek szédülésre, így valamivel jobb, de nem múlt el.
2023. szept. 28. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!