Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Sötétbarna színű hányás mitől...

Sötétbarna színű hányás mitől lehet?

Figyelt kérdés

Nem volt egész éjszaka semmi bajom (ilyenkor dolgozom otthonról).


Tegnap este 9 óra körül ettem gyrostálat, igaz, azt telibe öntöttem olyan pirított hagymával, amiről kiderült, hogy napok óta ott áll a szekrényben.


A szám íze savanyú és keserű lett utána, meg kis savasságot éreztem. Mióta hánytam, többet böfögök.


Nem voltam rosszul, nem fájt semmim, picit fájt a fejem, mert nagyon álmos voltam már. Végeztem kb. hajnali 5 körül. Megkívántam a chilis csokit, maradt kb. 2 kocka. Erre véletlen a 85%-os csokiból ettem egy kockát, keserű volt, nem is esett jól, de mivel kívántam a chiliset, ezért abból is ettem egy kockát (azaz 2 kocka csoki, nagyobb fajta kocka, a Lindt márkájú). Ittam pár korty kólát, lefeküdtem, maximum 5 perc telt el, mintha valami folyadék akart volna feljönni bennem erős hányingerrel. Felültem, de éreztem, hogy ebből hányás lesz. Mentem ki a fürdőbe és hánytam. Sötétebb volt, mint máskor, amikor bármikor máskor hánytam. Sötét barna... Egyébként hányás előtt vettem be nem sokkal egy Ferulant kapszulát. Ezt már 2 hete szedem kb., eddig nem volt ilyen a kapszula miatt, pl. hányás...


Hányás után egyből jobban is éreztem magam. Viszont rákerestem a neten a színe miatt, azóta kicsit bepánikoltam. Nagyon álmos vagyok, de nem merek elaludni. Most kijöttem a WC-re, mert picit a hasam is ment. A széklet színe normális volt.


Lehet a csoki miatt, hogy nem esett jól, 85%-os volt, a színe is azért volt sötétebb? Vagy a piritott hagyma miatt?


Az utóbbi 1-2 hónapban voltam pont kivizsgálásokon. Júliusban 2 vérvétel, meg 1 vizelet vizsgálat, háziorvos szerint rendben van minden. Voltam kardiológián, pulmonológián, ott is minden oké volt.


A gyomrom egyébként a hányás óta picit "kortyog" (hangja van) meg picit ég.


Nagyon álmos vagyok, de azon gondolkodom, menjek-e orvoshoz. Szerintetek?


26/F



2021. szept. 20. 06:59
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Nyilván a csoki meg a kóla színezte meg.

Figyeld magad a kövi pár napban!

2021. szept. 20. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Így van, a csoki és a kóla miatt barna. Ilyenkor azért érdemes használni kicsit azt a bizonyos józan paraszti észt, a google, mikor kidobja a találatokat a barnás színű hányás okaira nem veszi figyelembe, hogy mit ehettél.

Valószínű emellé elcsaptad a gyomrod. Diétázz most kicsit

2021. szept. 20. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

2 kocka elég volt, meg kb. 4-5 korty kóla, hogy sötétbarna legyen? Remélem, hogy igazatok van. Eléggé megijedtem...


Ha vér miatt lenne sötétebb, annak van valami előjele? Nem fájt a hasam előtte, nem volt rossz közérzetem sem, nemrég voltam több kivizsgáláson is...

2021. szept. 20. 12:22
 4/11 anonim ***** válasza:
35%

Nem tudom, etcsokinak magasabb a kakaotartalma, meg a kolaban meg ki tudja mi van.

Azert irtam, h figyeld magad, van/lesz-e masik tunet. Esetleg majd ha meg mesz vizsgalatra, megemlitheted a dokinak, biztos, ami biztos.

2021. szept. 20. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
Az emésztett vér kávézaccszerű, nem homogén. Illetve ha vér kerül a gyomrodba, az emésztőrendszereden végighaladva feketére színezi a székleted. Ha ilyeneket nem észlelsz, nincs gáz.
2021. szept. 20. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Nem vagyok az a hányós típus, szóval tényleg csak akkor hányok, hogy ha már nagyon kell, inkább próbálom visszatartani. Ez nagyon hirtelen jött. Lefeküdtem, elkapott egy inger a semmiből és éreztem, hogy mennem kell...


Legutóbb (kb. másfél éve) akkor hánytam, amikor elkaptam valami betegséget, de előtte már borzasztó volt a közérzetem is, meg akkor az egész család úgy volt, hasmenés meg hányás. Viszont akkor olyan durván, hogy amikor egyszer felkeltem egy délutáni szundi után, egyszerűen nem tudtam visszatartani egy kicsit sem, még pont tudtam szólni, hogy hozzanak be gyorsan valamit, de sajnos kijött minden a parkettára...


Azelőtt meg maximum ha másnapos voltam, akkor hánytam.


Nem érzem magamat rosszul, a hasam még csikar, ad ki hangokat, meg néha picit hányingerem van, de utána böfögnöm kell és azzal el is múlik.


Fájdalom nincs, a székletem színe normális, és most már az állaga is inkább a normálishoz volt közelebb.


Viszont nem tudom, hogy a Ferulantot szedjem-e tovább. Elszedtem eddig kb. vagy 45 darabot (60 darabos) és kutya bajom sem volt tőle, szóval nem hisze, hogy az lett volna a baj.

2021. szept. 20. 17:38
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg az állott hagymától fájt a gyomrod, attól volt érzékeny. S a csoki és kóla sem jött jól neki.


Én nem tudtam mi ez a kapszula, most gugliztam rá. Szerintem nem attól volt, az már hamarabb jelentkzett volna. Szedd tovább, s ha továbbra is gyomorpanaszaid vannak, akkor meg keresd meg a dokit.

Mert bocsesz, de en csak egy laikus vagyok🤷🏼‍♀️, de en ezt csinalnam.

2021. szept. 20. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Rendben, köszönöm! :)
2021. szept. 20. 18:12
 9/11 anonim ***** válasza:
Ezt a tortúrát így megismerve inkább akkor lett volna jogos a kérdés kiírás, ha az ilyen éjszakázós- végig dolgozós- mindent összeevős kaland után sem lett volna a hányás.
2021. szept. 20. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Azért nem ettem össze mindent...


Dél körül volt 2 vagy 3 tükörtojás. Délután gyros kifliben (búcsúban voltam, itt kívántam meg a gyros tálat, csak nem volt, ezért vettem nagyon pici sült krumplit máshol, meg a kifliből kiettem a cuccot). Mivel még kívántam a gyros tálat, otthon este rendeltem egyet. Itt pirított hagymát is tesznek rá, de kevéa volt, gondoltam teszek rá. Asszonyt megkérdeztem, hogy miért volt ételhordóban, de mire megírta, hogy az a régi már késő volt. Na meg hajnalban 2 kocka csoki (1 volt tervezve).


Szóval 2-3 tükörtojás délben, aztán délután kicsi gyros, de kifli nélkül, este gyors tál, hajnalban 2 kocka csoki. Azért ez nem vészes. Ettem 3x, abból 2x gyros volt, 1x volt nagyobb adag (a tál), a nasi meg 2 kocka csoki volt. Ettem már sokkal durvábban és nem volt gondom...


Itt a pirított hagyma volt a baj vagy a 85%-os csoki...

2021. szept. 20. 20:50
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!