Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Röviden megpróbálom leírni a...

Röviden megpróbálom leírni a kis történetem, reménykedve abba, hogy valaki tud segíteni, mert orvosról orvosra járva sajnos sikertelenül jártam. Mit tehetek a gyógyszerfüggőség ellen, a leszokást illetően?

Figyelt kérdés

3 éve kezdtem el szedni, előszőr a 2mg-os rivotrilt, amit nem sokáig szedtem (kb 1 hónap), majd át tértem a xanaxra, melyből előszőr esténként szedtem csak,hogy aludni tudjak, és akkor eleinte még nagyon jó volt, nyugodtan aludtam, de egyre több gyógyszer kellett,hogy érezzem azt amit a legelején. Én egy kapcsolatom miatt kezdtem el, nagyon sokat bántott a párom ok nélkül, de nem is fogom rá teljesen a dolgot, együtt éltünk és jó volt nyugodtan lefeküdni aludni, amit akkor a gyógyszernek köszönhettem. És most ott tartok, hogy össze vissza szedtem az utóbbi időben, volt hogy az 1mg-os xanaxból megettem már 20db-ot is, és volt,hogy csak egésznap bevettem 4 dbot és elvoltam. Le szerettem volna tenni a gyógyszert, és jöttek a kibirhatatlan elvonási tünetek. Szédülés, ájulás, szívverés mintha maratont futnék éppen fekvő helyzetbe, hát/láb/mellkas fájdalom, rossz látás, és arról nem is beszélve,hogy memóriazavar is jelentkezett erős mértékben ezalatt a 3 év alatt. Most nemrég vittek be mentővel a toxikológiára,elájultam, kaptam infúziót, és saját felelősségre haza jöttem. Most elvagyok napi 4 mg-al amit Édesanyám oszt be nekem időre pontosan, de az csak arra jó,hogy az elvonási tüneteket ne olyan vészesen éljem meg, viszont érzem magamban az erőt,hogy ezt a napi 4 mg-ot (1mg-os xanax) letudnám csökkenteni.

Szeretném a hasonló helyzetű, magában empátiát érző társaimtól a segítséget kérni. Negatív kommenteket elfogadom, mivel ez az Én hibám,hogy elkezdtem aláírom, viszont inkább segítséget szeretnék kérni tőletek.

21/L


2016. jún. 5. 15:00
 1/5 anonim ***** válasza:
Szerintem keresd fel dr Zacher Gabort, vagy mindenképpen valami jó orvost aki ebben képben van, és segít leszokni.
2016. jún. 5. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

És, ha szerinted érzek magamban annyi erőt, hogy itthon letegyem felezgessem 2 hetente , vagy 3 mondjuk ???

orvossal mindenképp fogok beszélni, beszéltem már párral, meg voltam egy magánklinikán is, azt mondták feküdjek be, de nem érzem szükségét, engem azért nem vitt el annyira a gyógyszer még ennyi idő alatt sem, mint másokat elvitt volna már rég, főleg ekkora adag. Azt mondták nem értik hogy nem állt le a szívem ekkora adagoktól, igazából engem az elvonási tünet sem zavarna, ha nem érezném,hogy a pulzusom 150 felé halad

2016. jún. 5. 15:25
 3/5 A kérdező kommentje:
nem találok sehol elérhetőséget :(
2016. jún. 5. 15:36
 4/5 anonim ***** válasza:

De miért jöttél haza a toxikológiáról? Ott szakértő kezekben sokkal könnyebben ki tudtál volna jönni ebből a pokolból.


Igen, sajnos ez olyan, mint a drog elvonási tünet. Én ugyan soha nem drogoztam, viszont szedtem és szedek xanaxot. Pánikroham miatt kezdtem el, a kibírhatatlan tünetei miatt. Ahogy egyre inkább megnyugodott az életem, elkezdtem leépíteni a xanaxot. Naponta összesen 2 mg-ot szedtem, egyet este, egyet reggel. Én szinte morzsánként hagytam el, máskülönben eszméletlen rosszul voltam. Úgy képzeld el, hogy körömreszelővel szedtem le az 1 mg-osból hetekig, utána megint hetekig egy kicsit többet. Több hónapig tartott, mire reggel eljutottam a 0,5 mg-ig és este is.

A reggelit fél évig tartott elhagyni, sajnos az estit nem tudtam. Ahogy csökkentem, jön a pánikroham, jelenleg szünetet tartok, de szándékomban áll teljesen elhagyni. Szóval nagyon nagy türelem kell hozzá és kitartás.

2016. jún. 5. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ugyanígy vagyok Én is sajnos :( Azért jöttem haza, mert nem volt hely, és mentő vitt be mint "sürgős" esetet, ez egy nagyon hosszú történet, hogy miért jött ki mentő, egyébként semmi bajom nem lett volna, és a toxikológián vettek vért , ott 1,47 ezrelék volt az alkohol szint, 270,4 ng/ml a BZD ami nagyon magas sajnos, mert ott tényleg túl adagoltam, de mivel annyira hozzá van szokva a szervezetem így nekem ez megsem kottyant. Én is most le szeretnék szokni . :((((
2016. jún. 5. 16:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!