Ti, hogy szoktatok le a dohányzásról?

1. Rágó, dezodor, és nem érzik (tapasztalat)

2. Van aki napi 2 dobozzal sziv, és 50-60 évesen lesz rákos, vagy akkor se. Ha tudod tartani hogy csak alkalmanként szívod, akkor nem érdemes szerintem leszoknod.

Amúgy én valahogy nemdohányzóként is imádtam a szagát

Szia. Elmesélem a történetem.

Azért szoktam rá a dohányzásra, mert érdekelt, hogy milyen a cigi. Képzeld el, először egyáltalán nem is akartam cigizni. De minél többször gondoltam rá, annál nagyobb kényszert éreztem, hogy kipróbáljam. Itt követtem el az első hibám. Tudod, egy embernek kell lennie annyi erejének, hogy ellentmond annak, amiről tudja, hogy káros. De kipróbáltam. És pocséknak éreztem. De volt benne valami, az hogy megfogom a cigit, az, hogy olyan dolgot tehetek, amit máskor nem... talán nem is szoktam volna rá, ha nem láttam volna másokat cigizni. Úgy éreztem, mintha én most keményebb lennék, mintha jobban is tisztelnének miatta. Nem is volt konkrét oka a dohányzásnak, mert nem lettem jobban tőle, nem éreztem kellemes érzést, nem éreztem jobban magam. Inkább csak lelkierőt adott. A végén észre sem vettem, hogyan alakult ki a függőségem. És azt hittem, hogy ez még normális, és hogy nem szoktam rá. Fél év után hirtelen valami oknál fogva egy pillanat alatt felismertem a helyzetet, hogy amiben most vagyok, valójában az a függőség! Nem, nem így képzeltem el, éppen ezért nem is vettem, észre, amikor azzá váltam. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem normális dolog 16 évesen napi 10-15 szálat elszívni. Úgy alakult ki bennem, hogy észre se vettem. Gondoltam, hogy le kéne szoknom, mert nem oszt nem szoroz, hogy szívom-e vagy sem. De olyan jó volt szívni, olyan különlegesnek éreztem magam vagy mi... és már rossznak sem éreztem az ízét.

Volt néhány osztálytársam, akik nagyon rosszak voltak. Érdekes módon a legtöbb dohányzó osztálytársam leghátul ült, és még viszonylag ők voltak a legrendesebbek. Akik elöl ültek, azok közül senki sem dohányzott valami oknál fogva, de olyan pszichopata agresszív szemét viselkedésük volt, hogy az nemigaz. És nem dohányoztak! Én dohányoztam, de jó gyerek voltam, sosem volt rám panasz. Egyik szilveszteren megkérdezte valaki tőlem, hogy milyen alkoholt ittam, mondtam neki, hogy nem iszok alkoholt. Erre kiröhögtek, hogy milyen csicska vagyok, meg dohányzok, de nem iszok alkoholt, pedig többen isznak mint dohányoznak. Nemsokra rá megkérdezték az egyik pszichopata agresszív gonosz másik srácot az osztályból, hogy mit ivott szilveszteren, mire azt mondta, hogy nem iszik alkoholt. Nem is dohányzott, nem is ivott alkoholt! A srác, aki leginkább kiröhögött, meg se mert mukkanni. Elfordult és elment szó nélkül! Nem merték kiröhögni. Tehát se nem dohányzott, se nem ivott alkoholt. Tudni kell, hogy ez a srác vadászkéseket vitt magával suliba, meg ilyen nagyon hülye gyerek volt, kb egy toll volt nála meg egy papírlap, ez volt az egész felszerelése, de minden tanár átengedte, mert annyira utálták és meg akartak tőle szabadulni. Én is utáltam, engem és még sok más ember is sokszor bántott.

Ekkor, mikor nem röhögték ki őt, iszonyat mérges lettem. A srác gonosz, mindenki fél tőle, felnéznek rá, vagy éppen talán még tisztelik is a szemétségei ellenére, volt barátnője, nekem még egy sem volt addig... És miért? Miért cigizek, amikor őneki mindene megvan, és sokkal keményebbnek tartják mint engem? Miért cseszem tönkre a szervezetem, amikor mások gáznak tartják, és én akármennyit szívom, akkor is csicska leszek a szemükben? Rájöttem, hogy nem a dohányzás teszi az embert, ez csak egy indok. Dohányosok és alkoholizálók között bandavezér lehet az, aki egy grammot sem iszik és nem is szív. Akkor kinek is csinálom ezt? Magamnak? De pont most szembesültem vele, hogy nem érek vele semmit... Ekkor kiábrándultam a cigiből, abból a szarból, ami eddig abban az álomban ringatott, hogy a cigi miatt vagyok valaki, amikor semmivel sem lettem több. Sőt, még kevesebb voltam, mert még szégyellem is az akkori időszakom. Valójában sem az erőt, sem az agresszivitást nem a cigitől kapjuk, márpedig pont ez a kettő kell, hogy igazán hírhedt lehess (sajnos). Ezek után szinte lelkibeteg lettem, de csak ezért, mert akkorát csalódtam a dohányzásban. Megtéveszett, azt hittem én irányítok, de soha nem is irányítottam, csak egy hülye voltam. Ezek után soha többet nem szívtam cigit, nem is akarok, mert nem akarok 60 évesen haláltusát vívni, és levegőért kapkodni, amikor más nem dohányzik, és boldogabb életet él mint én! Nem akarok milliókat rákölteni, amikor lehet alig fogok pénzt keresni a munkahelyemen. És legfőképp nem akarom abban a tudatban ringatni magam, hogy én kemény vagyok a cigitől, mert kb. mindenki lenézett, akár cigiztem, akár nem. A legtöbb dohányos amúgy is hátramenekült, külön társaságuk is volt, egyáltalán nem ők voltak az osztály középpontja. Gáz volt, az ellenségem lett a cigaretta, megundorodtam a szagától is. És nem próbálni kell leszokni róla, hanem megutálni. Vedd észre, hogy csapdában vagy, és a stresszhelyzeteket pont, hogy a cigaretta okozza, és nem azért szívsz, mert stresszelsz, hanem azért stresszelsz, mert szívod a cigit, és félóránként csak rá gondolsz. Rájöttem, hogy olyan, mint egy drog, ami nem ad örömöt, csak fájdalmat, csak rászokik az ember, mert mindenki kezében cigit lát. Mindenkinek ajánlom, hogy soha ki se próbálja a cigarettát, mert annál gázabb dolgot nem tudok elképzelni, hogy valaki attól tartja keménynek magát, mert dohányzik és mérgezi magát.

"Nem a nikotin hiányzik"

Hát persze, hogy nem. Soha senkinek nem a nikotin az, ami hiányzik (még akkor sem, ha ő ezt állítja). Ami hiányzik... az az élmény... A dohányzás élménye, az, ahogy az emlékezetedben él.