Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Az normális, hogy a pszichiáte...

Az normális, hogy a pszichiáterem minden kis lelki bajomra előkap a fiókból egy másik gyógyszert vagy megemeli az előzőt?

Figyelt kérdés

Nem gondolom, hogy az lenne a megoldás, ha leszedál.

Nem vagyok sem ön, de végképp közveszélyes.


júl. 6. 17:57
 1/6 anonim válasza:
40%

Miért szeded??? Én sem vagyok ennek a híve. Némelyik csak ezt tudja.

16 éves voltam, amikor a gyerekorvos kitalálta ràm, hogy “anorexiás”, nem vagyok az, azt sem tudta az a nő mi az, csak irigy volt rám, hogy jobb jegyeim voltak, mint az ő lányának.

Elvitt egy ilyenhez, turokban, azt mondta, vásárolni megyünk. Felértünk, kicsapt a balhét, aztán annak meg több sem kellett, mindent rám fogott.

Két gyógyszerrel jöttünk el, nagyon erős epilepszia elleni szer, meg valami antidepresszáns. Hónapokon keresztül a szüleim, apám lefogott és elkábított. Mindenhol bealudtam, az iskolában nem bírtam ébren maradni, hánytam tőle, fàjt a fejem és hiába könyörögtem, hogy fejezzék be. Senkinek nem mertem szólni, nehogy intésetbe kerüljek. Addig balhézt, még valahogy vége lett. De utána is többször bepróbálkozott, hogy belekeverte az italomba.


Anyám ezeken él, altató, Xanax stb., néha azt sem tudja, merre van.

júl. 6. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
Lehet kellene keresni olyan szakembert, aki nem csak leszedál! Nem muszáj visszamenni!
júl. 6. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Mik azok a "minden kis lelki bajok"?
júl. 6. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 MTamas2 ***** válasza:
A pszichiátriai gyógyszerek szedése nem feltétlen egyenlő a leszedálással, ez tévedés.
júl. 6. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Legalábbis nem mindegyik. Ez jogos.

Költözéssel járó problémáim voltak. Szerintem egészséges szorongás és aggodalom.


Sokáig 1 pszichiáterem volt, akivel ezt meg lehetett beszélni, sőt Ő mondott ilyeneket. Szedtem több fajtát is.

De most új van a költözés miatt.

Alváshoz muszáj szednem valamit.

júl. 6. 19:20
 6/6 anonim válasza:

Az új vàros, költözés mindenkinek nehéz először. Viszont tisztelet a kivéteknel a legtöbb pszichiáternek erre futja csak. Neked nem muszáj odamenni, vagy beszedni.

Azzal is számolj, hogy lehet rá is szoktál ezekre, nem lesz könnyű és nem lehet egyszerre letenni.

Rajtad múlik, lehet a terápia, mikor beszélgetsz valakivel, többet érne! Én csak a saját tapasztalataimat írtam le, téged nem kémyszerít senki semmire!

júl. 6. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:

Normalis a gyereket pszichiatriara berakni?

sziasztok! 16 eves vagyok, lany. ugy kb. 1-2 eve vagdostam magam, es a csaladom egyontetuen megszavazta, hogy menjek be a pszichiatriara. ott bent drogosok, gyilkosok, netan abuzalok, egyeb emberek... azota lebeg bennem a kerdes, hogy valoban jo dontes volt-e ez,...

Mennyire normális hogy 4 gyógyszert szedet velem a pszichiáterem?

30 éves vagyok már 12 éve járok pszichiaterhez bulimiaval kezdődött aztán onbizalomhiany, depresszió, kenyszeresseg és kiegyensúlyozatlanság. A mostani az ötödik kezeleoorvosom, már szedtem kb 15 féle gyógyszert, és mégsem vagyok boldog. Pszichológust javasol, viszont...

Normális, hogy az antidepresszánstól még rosszabbul érzem magam?

Amióta szedem csak még depressziósabbnak érzem magam, még kevesebb kedvem és motivációm van. Ráadásul az étvágyam is rosszabb, nincs kedvem se enni. Nagyon félek már, hogy azzal, hogy elkezdtem szedni a gyógyszert csak rosszat csináltam és sose fogom már jól érezni...

Normális a pszichiáter?

Normális hogy egy óra beszélgetés után (amiből az illető meg se szólalt szinte, csak az anyja beszélt aki végig bent volt vele) a pszichiáter erős antidepresszánst ír fel? Tiltja ezt valamilyen törvény?

A pszichiáterem állandóan azzal zaklat hogy találjak munkát, ez normális? Ráadásul a gyógyszerem csökkentését is ehhez köti. Mit lehetne tenni?

Röviden: majd két éve járok pszichiáterhez, mostanság már ritkábban, 2-3 havonta 1x. Pánikbetegség + szorongás miatt kerestem fel, mert már nem volt életem, kimozdulni se bírtam itthonról. Gyógyszerrel egész komoly eredményt értünk el, már simán utazok, kimozdulok, nem...

Normális az, hogyha 16 évesen paranoiás voltam?

Egy évet töltöttem cserediákként külföldön és minden féle fajta módon megaláztak és diszkrimináltak. Akkoriban hiperszenzitív voltam és így pluszba sokkal jobban megviselt minden. Azt hozzá kell tenni, hogy a súlyos intőjeleit mutattam, agresszió meg alváshiány meg...




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!