Szerintetek bennem volt a hiba?

Kitartóan dolgoztam, mindent megcsináltam és kezdtem belejönni a munkába. 2 hónapot dolgoztam egy helyen majd egy súlyos balesetem lett (elcsúsztam a fürdőben és zúzódott a térdem). Kifejezetten fájt, nem tudtam lépcsőzni de mégis kitartóan elmentem dolgozni, rá egy hétre megnézettem, mert éreztem a szalagokat még mindig a lábamban (hála istennek azóta egy hónap eltelt és rendbe jött) erre a főnök rá egy hétre telefonál, hogy kirúg mire nagy nehezen bebotoztam a munkahelyre, hogy miért. Erre közli, hogy baj van a munkához való hozzáállásommal. A vicc az egészben az, hogy éppen a következő napon akartam neki feszíteni a szakmai képzésben elért kimagasló pontszámommal egy 90% feletti dolgozattal. Az elbocsátáskor el se köszöntünk egymástól, mellesleg voltak előjelei, hogy rendkívül utálnak, az egyik kutyája (mert az volt folyton a nyakán lógott a főnökasszonynak) miután meglátta milyen ügyesen EKG-ok és a fülébe jutott, hogy majdnem duplája lett az én százalékom az övénél utána úgy nézett rám, mint valami véres rongyra és nem is beszélt velem többet. Mikor egyszer műszakban voltam vele együtt folyton ment a hasam és éreztem, hogy legszívesebben szétszaggatna. Másik előjelek: facebook-ra felraktam egy szép fotót magamról én bolond (utána napon hívott a főnök) és a másik mind jött sorozatba, nem vontak be a húsvéti készülődésbe csak annyit láttam, hogy kupi van ahol előtte szépen rendet raktam és megkérdeztem, hogy ki túrta szét a szekrényeket persze nem raktak rendet szó nélkül újból mindent helyre tettem. A másik a főnök születésnapja volt nem tudtam róla, hogy lesz erre amazok fő munkaidőben pózoltak papírfecnikkel persze én kissé gyerekesnek nézetem mindet gyermeteg viselkedésük miatt. Persze soha nem facebook-oztam munkaidő alatt míg amazok rendszeresen azt csinálták és telefonálgattak akár félórán át. Másik dolog, hogy nem dohányoztam és nem szeretem a kávét erre soha nem mentem velük a dohányzóba. Lehet még sorolni. Kedves voltam/vagyok a betegekkel néhányuk szerint túl emberséges nem egy mondta már, hogy ritka a figyelmes ápoló, persze már a végén az is baja volt némelyik munkatársnak, hogy az ebédet kihagytam csak azért, hogy megetessek egy szobányi beteget így két kajám volt csak a reggelli és a vacsora (hála istennek szépen visszafogytam lányos alakomra). A csepp a végtelen tengerben az volt, hogy a nagy lábsérülésem után kaptam egy pszichológiai kérdőívet, ami tutira munkahelyi volt egy felmérésbe burkolva, névtelenül kellett kitöltenem és mikor végeztem a stócba akartam tenni, ahová a pszichológus mondta erre a pulikutya ugatni kezdett, hogy mit keresek ott és menjek onnan, Persze az hamarabb még műszak átadás előtt félórával elment míg én kezdőként mindig ottmaradtam és egyszer mikor a wc papírt kellett feltöltenem megfenyegetett, hogy nem mehetek el csak ő teheti meg (eszembe se jutott elmenni csak gurigát raktam a tartóba, ahol öltözött). A másik pasziánszozott a gépen míg kinn voltam nem egyszer azon kaptam mikor visszaértem és nem látta, hogy ott vagyok. Újabb csepp következett, hivatalos leveleket vártam az oktatási minisztériumból erre gépeznem kellett, kinek futja a mobil netre így gyorsan engedélyt kértem a magasabb beosztású nővértől és az egyik doktortól, hogy hagy nézzem meg a leveleimet, na ebből is baj lett nem is akár mekkora a puli megint morgott és beszélt a főnöknek akkor is én meg a felettesekre kellett, hogy hivatkozzak, de igazam is volt mert azon a napon meg is jött a levél, de iszonyatosan nagy szóbeli fenyegetést kaptam akkor is annak ellenére, hogy életemben egyszer neteztem 5 ismétlem 5 percet a munkahelyen és azt is felettesi hozzájárulással.Mikor kirúgtak azon a napon bementem a bögrémé és a cuccomé a szekrényhez és mit láttam, mint kívülálló? Mű körmöztek és szelfiztek, mint máskor ott láttam, ahogy odaértem közben ment a facebook és a főnök is ott vihorászott velük ... velem volt a baj? Soha nem beszéltem az otthoni dolgaimról, de volt nem egy munkatárs, amelyik szinte mindig a kölykökről beszélt (így a Pistike úgy) és hozta mindig az otthoni gondjait (hol temetésre ment hol sirattatta magát, mert rákos volt valami családtagja). Én szépen csendben végighallgattam mindig őket, de mikor megsérültem egyik se akart kisegíteni, mégy szem gyógyszert se adtak vagy vizsgáltak meg azonnal pedig teli volt az osztály orvossal, hanem kunyerálnom kellett és mikor megtörtént az eset másnap bementem a sürgősségire, hogy megnézzék, de azt se voltak képesek megtenni (ezért vártam egy hetet hátha jobban lesz és utána mentem el a röntgenre) magyarán szólva kezdetektől kiközösítettek annak ellenére, hogy a betegek mindig pozitívan látták a munkámat, mert tényleg a lelkemet és szívemet adtam sokuknak oda, viszont az első halottamnál még én magam is meglepődtem, hogy hogy az ördögbe bírtam csomagolni pedig sokan kiborulnak akkor idegileg. Hálapénzt soha nem fogadtam el csak meghívást, de nem egy esetben dugdosták, hogy vegyem el erre én "nekem van fizetésem és köszönöm nem kell a pénz, vegyen valamit az unokának", de mikor nagyon erőszakos volt a beteg, hogy akkor is akkor végül elvettem, de mikor egy egy erőszakoskodáson túlestem iszonyatosan égette a zsebemet az a hálapénz és alig vártam, hogy műszak után végre olyan helyre tegyem, ahol "kihűl" és később talán vehetek rajta valamit, vagy a hobbimra költhetem. Mellesleg ha annyira bajom lenne a munkához való hozzáállással, akkor nem végeztem volna el az első évet, nem diplomáztam volna le (most találtam a diplomámmal egy új állást, viszont az ápolást folytatom mellette) és nem kaptam volna pozitív visszajelzéseket a tanulmányi felügyelőktől se (én voltam az első, aki hiánytalanul leadtam a dolgozatos jegyzőkönyvet). Jelenleg új munkahelyen vagyok és ott elégedett az új főnök már kezdetektől. A régire mikor visszamentem a legutolsó napon tisztára rosszul voltam úgy éreztem, hogy én voltam rossz mindenkivel, tettem gonosz dolgot mikor észrevettem, hogy a beteg haldoklik és kolléga segítségével sikerült megmentenünk az életét, az volt életem legszebb napja "sikerült megmentenünk" gondoltam magamban, de ez is biztos egy csepp volt a tengerbe.