Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ez már drogtúladagolás?

Ez már drogtúladagolás?

Figyelt kérdés

Tegnap este elfogyasztottam 5,5 db zöld heineken tabletátt. Az első 3-mat még csak egyesével dobáltam be. Viszont az utolsó 2,5 tabit valamiért egyszerre támadt kedvem be venni. Mert 3-tól még nem kaptam eléggé. Mikor bevettem, nem sokkal utána már éreztem, hogy a szivem jobban ver még az állapotomhoz képest is. De tudtam ha ráparázok csak rosszabb lesz. Utána jöttek a pozitív hatások, mint pl növekedett a szeretettflash, eufória. nyitott csukott szemes erőteljes látási, hallási halucinálciók. Pl amire emlékszem akkor egy nagy szép sárga színű pókot látok mászni a falon. De 2mp és eltünt. Na meg ott vagyok egy másik épületben és oda megyek az egyik haverommhoz kezet fogni. De utána ott vagyok megint a saját szobámban. És éppen a levegővel rázok kezet. Zene hallgatás közben a diszkó fényre egyszer azt hittem Spongyabob táncol a plafonon. Illetve kettőt láttam mindenből. De ez nem csak ebből a jóból állt. Inkább abból állt, hogy sajnos szinte mindent elfelejtettem amikor a 2,5 db-t bevettem. És amikor még szivódott fel akkor egyszerűen elfáradtam leálítottam a zenét. Közben folyt belőlem a kémiai szagú izzadság. De én hülye meg még a takaró alá is bebújtam. Volt olyan is mikor az érrendszeremen keresztül forró de mégis kelemmes érzést éreztem. Teljes sötétet csináltam a szobában. Amikor is oldaltfekvésben rágoztam még az ágyban is. És néha úgy mond táncoltam is. Utána már jöttek is a csukott szemes nagyon kemény haluk. De sajna csak 1 óra volt. Amiből már sajna negyedére sem emlékszem. Vagy azért mert ébren voltam, csak annyira kivoltam ütve, vagy mert arra emlékszem, hogy láttam magamat a mennyben. Lehet, hogy pár pillanatra leállt a szivem?! Utána kb már akkor tértem magamhoz mikor még adta kb 30 percig az ex a boldogság érzetett. Viszont azok a kemény halucinálciók már múltak elfelé. Ekkor konkrétan 10 percig csak feküdtem, rágozztam. Közben a lábaim nagyon remegttek. Még akkor is mikor felálltam rájuk! Ez nem tudom milyen roham lehetett. Utána mikor jöttem lefelé még mindig érzem, hogy szédülök. Nagyon kelett wc-znem. De kb 1,5 óráig nem ment. Na ekkor ilyedttem meg nagyon, hogy a vesémet. Remélem nem roncsóltam szét nagyon! Mert ez az eki olyan volt, hogy ettől még pisilni sem nagyon tudtam. Volt már ilyen, de azok elérzéstelnítettek annyira, hogy menjen. Vagy előtte kiadhattam magamból jól. De most nem így lett. Na meg azóta is érzek valami fémes ízt a nyelőcsövemen keresztül. A bal mellkasom meg délután 3 óta fáj. Aludni nem tudtam, kivéve ha persze elnem áljúltam. És még ráadásul még mindig szédülök! Depressziós nem vagyok, pedig szombaton is benyomtam 1,5 darabot ebből a heinekenből.


Ezek ellen mit tudok tenni? És mikor múlnak el ezek az uttó hatások?


Miért érzem úgy, hogy ebbe az ekibe nyomtak lsd-t vagy barnát is? Mert igaz, hogy még nem dobtam be soha ennyit. De akkor is az nem ennyire pszihedelikus! És szerintem nem is tudja úgy kiütni az embert. Meg magában a vesét sem tudja annyira elzárni, hogy egyszerűen a csavar végéig kb ne is tudj pisilni. És még annyira erősen érezd szükségét annak, hogy kell. Bár igaz most óránként kb 0,8-1 liter vizeket ittam meg! Mert általában ennyit nem szoktam, de mintha most jobban ki is lettem volna száraddva.


Most gondolkodok rajta, hogy este 9 felé beveszek egy nyugtatót hátha segít..



2020. szept. 7. 18:22
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Gratulálok.
2020. szept. 7. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 savanyújóska ***** válasza:
100%

Igen ez az. Nem a legsúlyosabb, de határozottan több, mint amennyit érdemes bevenni, már a 3 is elég sok egyébként, de amúgy vannak erre szakosodott weboldalak, ahol meg tudod nézni, mi van benne. Egyébként az sem kell, hogy bármivel fel legyen ütve a szokásos spuri + MDMA kombón kívül, gondold végig, hogy volt egy adagod, bevetted szépen elosztva a felét, majd egybe a másik felét, úgy hogy ki se ment az előző.


A mellkasi fájdalom egyébként szívre utal, szóval az sem túl bíztató. Vizet nyugodtan told folyamatosan, bár azért egy óra alatt 0,5-0,8 liter is elég, de gondolom erre nem figyeltél tegnap este, szóval van mit pótolni. Ami még másnapra jó, ha van rá lehetőséged, egy spangli, az egészen kisimít mind testileg, mind lelkileg.

2020. szept. 7. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
82%

Ne csodálkozz hogy ennyire szétcsaptad magadat. Nem ismerem a heinekent, lehet hogy gyengébb az átlagosnál de az 5.5 akkor is túl sok.

Nekem bőven elég egy péntek v szombat este 2x negyed.

2020. szept. 7. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem azzal van baj ha valaki drogozik, hanem azzal ha azt sem tudja mit vesz be!
2020. szept. 7. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Ez bőven tesó. Kezdjük ott, hogy a leggyenébb zőld heineken tabi ami felénk is eljut az olyan 100-130 mg körül van. És abból egyszerre 2,5 tabletta kb 200-350 mg-t is tartalmaz. És az a zőld heineken amit most 200mg-nek írnak. Az mdma-t talán nem is látott. A mefedron egy újabb designerje lehet benne. Ami kitudja milyen!


Senki ne vegyen Heineken, Superman, Mishubbishi, Louis Vuitton, 6ix9ine, Ferrari tabikat mert szinte garantált, hogy rosszul fog járni.


Ebből a tablettából meg szerintem ha 3-nál többet dob valaki. Akkor az ne csodálkozon, hogy kifekszik. Persze ebből minimum 1 egész tolerancia nélkül. Másnap meg rosszul van. A spuri az meg igazából szinte megöli az mdma szerelmes hatását. Az mdma-t. Ketamin, MDA, DXM, Mefi, Meth ezekkel jó keverni. A spuri és a kokain túlságosan ébberen tartanak. Bár ezzel együtt véve legalább a szerotonint sem vágja szét annyira. Szerintem a mellkasi fájdalom azért van mert jössz le róla, mert talán az is volt benne! És most gondold el szerintem ha annak a tablettának. Harmada mefi, harmada spuri a maradék esetleg md. Akkor 5,5 ilyen tablettára, hogyan reagáljon?


A halucinálciók egyrészt a túladagoláshoz köthetőek lehetnek. De ezt vagy a katinon, esetleg az MDMA metambolizálása okozza. Aminek kb 5-15%-a alakul át MDA-va.


Kb 1 hónap múlva próbáld megint. Hamarabb nem érdemes, mert szerintem most jó toleráns lettél kb minden stimura. És 250-280 mg felezésével indits. Ha esetleg hosszú az este mehet dupla annyi is. De pszihedelikus hatást ezzel max nagyon nagy kockázattal érhetsz el! Akkor 2C-B, Varázsgomba, DMT ezekre menj rá. Ezek alapból erősebb pszihedelikus hatást tudnak gyakorolni. Az utolsó bőven. De te most benyomsz egy este alatt 600-800 mg mdma-t. Kb ugyanott leszel mint 1,5gr trüfferel. Ami fele ennyibe kerül és biztonságosabb. Ha meg kicsit pörgősebb, bulizosabb, eufórikus, társasági trippet akartok ott az MDA vagy a 2C család.

2020. szept. 7. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Itt is lehet tanulni. Azt hittem, a heineken az egy sör márka.
2020. szept. 7. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
És még mindig szédülök. És depis vagyok, remélem nem kaptam szerotonin szindrómát!
2020. szept. 9. 23:53
 8/9 anonim ***** válasza:
0%

Idióta!

Csak közérzeted van, majd elmúlik ha aludtál! Amúgy meg fent tartsa az embert eggy darabig!

Én 10-15-öket eszek meg valamikor, nem alszok 2napig nem is eszek semmit csak iszok

2020. szept. 13. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
35%
Olyan jol leirtad azonnal megkivantam ezt a mennyiseget.
2020. szept. 28. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!