Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Aki beoltatta magát az ugyanúg...

Aki beoltatta magát az ugyanúgy hordozhatja a vírust, mint aki nincs beoltva ugye?

Figyelt kérdés

Csak azért kérdezem, mert ugye én nem oltattam be magam, nem is fogom,

Viszont folyamatosan kapom a negativ5, rosszindulatú megjegyzéseket, olyan emberektől, akik beoltatták magukat.

Kaptam olyat, hogy miattam, illetve a magam -fajták miatt lesz 4.hullám,

Meghogy veszélyeztetem mások életét, egészségét..


Én egészen eddig úgy tudtam, gondoltam, hogy az , hogy nem oltattam be magam, egyedül rám lehet veszélyes, és én ezt a kockázatot vállaltam, mert egészségesnek érzem magam , sosem voltam az a beteges fajta, míg az egész családomon átment pl az influenzajárvány, vagy hányásos hasmenéses vírus nekem semmi bajom nem volt.

Én -sokkal jobban bízom a saját immunrendszeremben, mint bármelyik vakcinában.

Ha mégis meg kell halnom, akkor hajrá, a sors így írta meg,

De ne a vakcina, egy idegen dolog okozza,

Majd az én immunrendszerem eldönti, hogy életben akar e tartani vagy sem.

A lényeg, hogy amíg nem fognak fegyvert a fejemhez, addig én az oltást kihagyok.

De miért veszélyeztetnék én ezzel mást????



2021. júl. 22. 15:31
1 2 3 4 5
 31/46 anonim ***** válasza:
48%

30!


5.5 éves a lányom. Ha trombózist kapok az oltástól, ki fogja a lányom felnevelni??


Nem magam miatt nem oltatok. A lányom miatt nem.


Koronás voltam, túléltem. Nem volt kellemes, de nem is volt halálos.

2021. júl. 24. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/46 anonim ***** válasza:
53%

#31


Igen, te túlélted.


De pl. Az a kismama akit hónapokig tartottak lélegeztetőn a fertőzés miatt, szerinted gondolkodni fog, hogy beoltassa-e magát vagy sem?


Jó tudom, itt minden oltásellenesnek nagyon penge az immunrendszere, napi 5x edzenek, heti 7 maratont futnak visszafelé, soha nem ittak alkoholt, születésük óta nem voltak betegek stb. de gondolni kell a többiekre is.

2021. júl. 24. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/46 A kérdező kommentje:

Mindenki elsősorban saját magáért felelős.

És én a saját életemet szeretném élni, ezért jogom van megtagadni az oltást!

Elsősorban magamért élek!

2021. júl. 24. 23:58
 34/46 A kérdező kommentje:

Érdekes csak az tart engem veszelyesnek aki beoltatta magát,

Ha beoltatta magát, akkor ne féljen!

Én még mindig jobban bízom a saját immunrendszeremben.

Hallottam arra is példát, hogy valaki az oltás következtében halt meg.

Én még fiatal vagyok ahhoz hogy meghalljak!

És tudom hogy az én szervezetem erős.

Először magamra kell gondolnom, mert ez a saját életem,

Ettől még nem vagyok gyilkos!

Mindenki nézzen tükörbe aki ilyenekkel vádol!


De bezzeg amikor az én véremre lesz majd ne add isten szükségetek akkor már nem vagyok veszélyes..

Nem én tehetek arról hogy elindult egy járvány.

És én nem vagyok attól rossz ember hogy elem a saját életemet és nem dőlök be mindennek

2021. júl. 25. 00:06
 35/46 anonim ***** válasza:
21%

"Érdekes csak az tart engem veszelyesnek aki beoltatta magát,

Ha beoltatta magát, akkor ne féljen!"

Nem saját magát félti elsősorban (pont azért, mert ő be van oltva), hanem azokat, akiket megfertőzhetsz, és akiket így bajba sodorhatsz önzésből, mert csak saját magaddal törődsz.


"Hallottam arra is példát, hogy valaki az oltás következtében halt meg.

Én még fiatal vagyok ahhoz hogy meghalljak!"

Ha a félelem erősebb benned, mint az önzés, az legalább enyhítő körülmény.

2021. júl. 25. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 anonim ***** válasza:
36%

"bezzeg amikor az én véremre lesz majd ne add isten szükségetek akkor már nem vagyok veszélyes.."

Az orvosok döntik el, hogy ki adhat vért, és azt is, hogy ki kapjon oltást. Akkor tehát szerinted hihetünk nekik vagy nem?...

2021. júl. 25. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/46 A kérdező kommentje:

Köszönöm a feltett kérdésemre a választ!

Szerintem itt pontot is tehetünk a téma végére, mert ahogy elnézem sok emberben gyűlöletet és rosszindulatot vált ki az oltás témája!

Még a végén meggyilkolnak, mert kiállok amellett a döntésem mellett, ami egyébként jogos!

2021. júl. 25. 10:19
 38/46 anonim ***** válasza:
26%
A jog meg az erkölcs között időnként nagyon is nagy a szakadék... Bizonyos országokban mostanában jogosan meggyilkolhatsz egy gyereket egy nappal azelőtt, hogy kibújna az anyja méhéből...
2021. júl. 25. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/46 anonim válasza:
10%
Gyökér
2021. júl. 25. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/46 A kérdező kommentje:

Nagyon remélem, hogy nem igaz amit a cikkben olvashatunk.

Na de pontosan ezért bízom jobban a saját immunrendszeremben! Mert az immunrendszeremet jobban ismerem mint az oltás!


Ha igaz ami a cikkben van, akkor nagyon nem az oltatlanok lesznek a veszélyesek!!!


Úgyhogy szerintem felesleges egymást hibáztatni, és gyilkossággal vádolni.

Nem önzőség az se ha beoltatjuk magunkat az se ha nem.

Egyszerűen mindenki döntse el maga! Mert mindenkinek csak egy élete van, és mindenki saját maga felel érte!



[link]

2021. júl. 25. 23:51
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!