Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Szerintetek ez mennyire durva...

Szerintetek ez mennyire durva szerotonin szindróma?

Figyelt kérdés
Nos az utobbi időkben elég sokszor fogyasztottam extasyt. Azután, hogy végre kiengedtek minket és 8,5 hónapig nem fogyaszthattam. Szinte egyikben sem mdma volt csak valami hasonló ami olyasmi hatást adott be csak nem úgy. Hanem gyengébben vagy befeszülősen. Vagy lehet volt bennük az is, azonban felvoltak ütve valamivel ami elcseszte a hatást. Ugye volt olyan ami adta a szeri fleest de nem áltam be annyira és befeszülős volt. De kivoltam mint a szemét. Meg van ami pont a szeri fleest nem adta viszont az alap exes beállást adta volna. Nos leírom mivolt. Volt Május 29-kén egy fél bogyó amit alig éreztem meg az is ilyen befeszülős volt és még csak kisem voltam tőle. Rózsaszin Punisher. Haverom azt mondta, hogy az 150mg volt. De nem mdma. Viszont a lejövő és utána pár napig nagyon rossz volt. Utána 3 hét múlva ment kb 2/3 sárga 69 ami elvileg 353mg lenne. Igaz ki isvoltam tőle mint a xar. De nagyjából úgy mint a másiktól viszont legalább ez már erősebben hatot. Itt inkább az volt, hogy remegtem. Utána másnap egy 180mg körüli tabinak ettem Kb a negyedét amit nem nagyon éreztem. Azért mert azt mondták, hogy a kevés mdma ami ugye nem nagyon hat annak a szerotoninre sincs nagyon hatása. Egy hét múlva egy 175mg tabit ettem meg. Ami még mindig nem volt az igazi de mivel szivtam melette füvet így legalább halucináltam és nem paráztattot annyira. Utána ment másnap kb 25g szerecsendió. Viszont sajna egy hétre rá egy 250mg tabinak Kb az 1/8-át megettem betépve. Ez viszont jó volt és érdekes módon kicsit be is éreztem. Most pedig szombaton, tehát ezután 3 héttel megint ekiztem ezuttal kicsit többet. A sötétszürke 220-230mg bugattiból ettem meg kb másfelet. Az első adagot egészben, majdnem össze is estem tőle. Majd erre rá dobtam 3 óra múlva még kb egy felet. Egy maradék kb felet odaadtam haveromnak. Ez már nem volt olyan rossz kb 7 óráig voltam rottyon. Szeretettfleest nem nagyon adott, viszont nem volt semmi para. Illetve az első után már durva hallucinációk jöttek. Tehát ez is mdma csak nem a szerelmes hanem az ami nem olyan kedves de a haluzos verzió. Viszont másnap olyan depi rohamok jöttek rám, hogy majdnem összestem és egész nap nyugtatóval kellett adagolnom magam. És ma is depis vagyok, és most is nyugtatóznom kell magamat. És 3 hét múlva lesz még egy buli ahhol még csinálni akarom így karantén előtt. Viszont úgy érzem már nem lesz hozzá elég boldogság hormonom. Illetve nem is igazán éri meg ha már nincs is olyan cucc a piacon amibe az van amire én vágyom már több mint egy éve. De attól félek, hogy ősszel megint jön a kari azt nem jutok hozzá. Azonban nem akarok megint 2 hónapig depis lenni, pláne a korlátozások időszaka alatt mint tavaly nyár után. Akkor talán kicsit többet dobtam mint most. Mert akkor az volt, hogy első nap 150mg 2-szer bevéve. Ez még a jó fajtából. És ez még jól ki is ütött. De sajnos nem egszerre vettem be. Másnap 550-600mg. Tehát 6,5 darab laszti. A gyegébbik fajtából ami már sziontén nem éppen olyan volt. Ez szeptemberben volt. Azért próbálok így matekozni mert volt aki egészet nem érzet meg belőle tolerancia nélkűl vagy kevés toleranciával. olyan 7-8-szor beadagolva. Harmadiknap megint olyan 60mg amit nem éreztem. Rá egy hétre pedig 3-szorra bevéve. És azelőtt 1,5 héttel a piámba is tettek egy picit amit nem éreztem megintcsak. 190mg kb. Na de, tavaly juniusba ettem utóljára normális mdma ekit. És azért vagyok eléggé rá szokva mert a körűlményeim, lakhelyem miatt nem tudok magamnak csajt találni. De még a koronavírus előtti időszakban. Amikor csinálhattam is vártam legalább 1,5 hónapot a dobások között. De csak egyszer volt olyan mikor 1,5 hónap múlva már dobtam is egyébként. Általában 2,5-3 hónap volt köztük. Bár mondjuk 19 nyarán próbáltam ki előszőr. És utána nem sok idő múlva jött az első covid hullám! Mégis mennyire leszek depis, és mennyi ideig. Ugye nem lesz olyan durva mint a múltkori? Ez kb mennyire keményen cseszteszét a boldogsághormont. És mennyi idő kell neki, hogy regenerálódjon?

2021. júl. 27. 23:08
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Amikor ott voltam a fesztiválon. És egyedül hagytak akkor az egyszer éreztem magamat vissza foghatattlanul depisnek. De akkor jogosan mert előtte egy csaj megbántott!
2021. júl. 27. 23:12
 2/11 A kérdező kommentje:
Viszont éreztem, hogy intenzívebb az a depi. Egyébként nem értem vannak olyan ismerőseim akik gyakrabban tolják mint én van mikor heti 2-3x, elég sokat általában amikor tehetik és ritkán érzik azt, hogy utána depisnek lennének a szerotonin miatt ha kihagynak pár hetet akkor is. Bár ők azt mondják, hogy a mostaniak nem olyan jók. De nem is basszák meg legalábbis úgy a boldogsághormont mint a normál mdma. Na de egyébként ezen kívül is ez mégis miben nyilvánodik meg, hogy ki mennyi után mennyire lesz depis?
2021. júl. 27. 23:16
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Szuper, a kémiai lobotómia a cél?

Jó úton haladsz felé ha így folytatod.

2021. júl. 27. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Drogos vagy menj el szakemberhez
2021. júl. 27. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem már most szakember kellene ehhez, de ha így folytatod, akkor elég esélyes valami gyógyszerfüggőség, esetleg keményebb cuccok. Amikor meg már nem lesz pénzed ilyenekre akkor veszed a herbálokat csak hogy üssön. Keresd meg miért akarsz drogozni, beszélj olyanokkal akik abbahagyták. Nem, sosem lesz olyan jó drogok nélkül az életed, de olyan rossz se mint amikor szarul vagy tőle.

https://www.youtube.com/watch?v=bdiMFQk_aW8

2021. júl. 28. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Itt nem csak a függőség a lényeg hanem, hogy az eki szétbassza a boldogsághormont!
2021. júl. 28. 01:36
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Így van, olyan szintre emeli a szerotonint, ami irreális, utána meg hiányzik a szervezetednek és a hétköznap unalmassága lesz a depresszió. Ha egyszer valaki megérti ennek a működését és szerencséjére intelligens is, azonnal befejezi az ilyenek használatát. Van aki gond nélkül csinálja évekig, évtizedekig, mindeninek más a szervezete és a tűrőképessége. Ha neked megéri az életedet kockáztatni úgy, hogy már sok negatív tüneted is van, még akkor is azt mondom hogy fordulj szakemberhez, de nem tudok mit csinálni. Nyomkodhatod tovább a gombot miközben ráz az áram mint a videóban a patkány.
2021. júl. 28. 02:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Még most is depressziós vagyok. Pedig amúgy ennyi ideig nem szoktam. Pl szombaton beekizek már 1 hónapba 2x alkalommal. Ha van is depi akkor is ezt max keddig szoktam érezni. Pl annó a jó kis kék Supreme után eddig tartott a depi. Viszont ez után még most is majdnem annyira depis vagyok mint tegnap. Ez mégis meddig fog még tartani?
2021. júl. 28. 21:37
 9/11 anonim ***** válasza:
Szerezz iboga gyökeret. Az vissza állítja a receptorokat. Márha kibírod :)
2021. júl. 29. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Oksa jó lenne egyébként is kiakarok próbálni egy ilyen jellegűen haluzos, pszihedelikus élményt. Egyszer már a gombábol nyomtam 1g adagot. Viszont ez nem volt elég ahhoz, hogy normálisan feltaláljam magam. Elvileg ez az iboga meg még a függőségről is jobban letud hozni a többi pszihedelikus szernél is. Azonban nem egyszerű beszerezni.
2021. júl. 29. 17:32
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!