Sehogy sem tudnék plazmát adni?
Ma voltam a Plazma pontban, mert mai napra kaptam időpontot egy szűrővizsgálatra, most adtam volna legelőször plazmát.
Elmententem, megmérték a súlyom, kérdeztek az egészségemről...stb.
Ugye mielőtt vették volna tőlem vért, megnézték a vénám vagy 2-3 nővér, és mindegyik azt mondta nagyon vékony és nem tudok ez miatt plazmát adni. Ez után nagyon lehangolt voltam, mert tudtam ebből nem lehet meggazdagodni vagy megélni, de jó lett volna egy kis kisegítésként egy hónapban. Hazafelé menet kicsit sírtam is, mert eszembe jutott, hogy egy plazmaadás sem sikerül, ami nem nagy vasziszdasz, és még eszembe jutott nagymamám halála, amit még most is nagyon nehéz feldolgoznom. Iskolába is magányosnak érzem magam. Ez szomorított el, hogy egy ilyen egyszerű dolog sem sikerül nekem, állandóan a kudarcokat élem, mióta középiskolás lettem.
Szükségem lenne egy kis pénzre, mert gimibe járok (nincs ösztöndíjam), és nem is nagyon szoktam kapni zsebpénz, csak nagyok néha. Szeretnék magamnak is venni jobb ruhákat, ételeleket.
Anyummal élek, ketten vagyunk és nagyon kevés anyukám jövedelme. Suli mellett nem nagyon tudok dolgozni, mert messziről járok be, kolit meg anyum nem tudja kifizetni. Iskola után meg nagyon kimerült leszek, 5-kor kelek, hogy beérjek 8-ra az iskolába.
Gondolkoztam azon is, hogy megpróbálom még a budapesti plazmaközpontba menni.
Hallottam egyik ismerősömtől, hogy neki is mondták vékony a vénája, elment másik helyre, ott pedig elfogadták és tudott adni plazmát.
Szerintetek ez lenne a megoldás?





Régi donorként írom neked :
18 éves kor alatt nem adhatsz plazmát sehol.
Ha elmúltál,akkor próbáld meg több helyen a jelentkezést,ha van módod !
De ha minden okés, akkor is előfordulhat,hogy plazmaadás alatt eldurran a vénád. Láttam már több ilyet évek alatt.
Szóval, gondold át jól !





Szerintem próbáld meg több helyen is, nincs veszítenivalód vele.
Arról, hogy milyen a vénád nem tehetsz, ez nem határoz meg, ezért nem érdemes sírni.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!