Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Nyitott gerinccel lehetek rendőr?

Nyitott gerinccel lehetek rendőr?

Figyelt kérdés
23/l vagyok, teljesen egészséges vagyok, soha nem volt semmiféle műtétem, soha nem voltam krónikusan beteg. Négy éve bejelentett munkahelyem van, de még életemben nem voltam táppénzen, és évek óta még csak náthás sem vagyok. Jó fizikumú vagyok, erős a csontozatom, stb. Véletlenül nekiestem a radiátornak nemrég, és nagyon fájt a derekam, megijedtem, ezért elmentem az orvoshoz, és megröngtenezték, és amikor bevittem a papírt az orvosnak, azt mondta, hogy semmiféle baj nincs a gerincemmel, meg a hátammal, derekammal, viszont az egyik csigolyám nem záródik rendesen (ágyéki csigolya). Én ezen nagyon meglepődtem, mert soha nem mondta nekem senki, hogy akkor magyarul nyitott gerinccel születtem. Soha életemben nem is fájt, ezért is meglepődtem rajt. Utánanéztem ennek, és láttam, hogy ezt rejtett nyitott gerincnek hívják, amikor csak egy véletlen folytán derül ki, hogy valaki ezzel a dologgal született. Mást is láttam, hogy felvettek ilyennel, és csodálkoztam, hogy engem csak azért nem, mert épp most a felvételikor volt rá panaszom...Viszont már nem fáj. mert pár nap alatt meg is gyógyult teljesen, elmúlt a fájdalom, semmiféle gyógyszert nem kellett rá szedni...
2016. okt. 14. 07:58
 1/2 anonim ***** válasza:

Nekem is egy röntgen alkalmával derült ki, de semmiféle panaszt nem okoz. A doki akkor azt mondta, hogy az emberek 80%ának van nyitott csigolyája, amiröl nem is tudnak, mivel panasztnem okoz.


38n

2016. okt. 14. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Lehetsz rendőr, legalábbis tudtommal. Egyes szerepkörökből kizárhatnak.
2016. okt. 14. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!