Mire szamitsak?

Figyelt kérdés
Jovoheten szerdan megyek jobb also felre nott bolcssessegfogam huzzak majd ki. Vagy is mutik ki mert vagni kell az inyemet is. Mas akinek volt mar,mennyire borzalmas? Nem fogom lemondani mindenkepp megyek csak kivancsi vagyok. Esetleg utana valamilyen fajdalomcsillapito?

2018. szept. 13. 19:16
 1/10 anonim ***** válasza:

Nekem tavaly szedték ki. Magán dokihoz mentem, mert olyan hülyén nőtt a fog, hogy kellett a szakértelme. Mondta, hogy vagy egy kis vágás és ki tudja rángatni, vagy vésni kell az állkapcsot és akkor kb. 3hét a gyógyulás.

Vágás után nagyon sokáig próbálkozott a kiszedéssel, eszközöket cserélt, sokat kotorászott,kicsit ijedtnek tűnt ami rám ragadt és kisebb pánikba estem. Le is kellett állniuk, levert a víz, elkezdtem kapkodni a levegőt (ezt vette észre az asszisztens) , vizes ruhával borogattak, nyugtattak (sose volt még nálam ilyen). Aztán amikor megnyugodtam folytatta és kiszedte végül egyben, pedig esküdni mertem volna hogy félbetörte közben olyan hangja volt. Pár öltéssel összefogta az ínyem. Varratszedésig nagyon idegesített a "cérna" ilyen damil szerű anyag volt. Az egy hétig volt benn utána kivétte, onnan már jobb volt.

Fájdalomcsillapításra algoflex forte. Segít :)

2018. szept. 13. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Huha...igen en is maganorvost valasztottam.Most nagy a szam de szerintem en is kepes lennek kisebb panikrohamot kapni a szekbe. Meglatjuk. koszonom az infot :)
2018. szept. 13. 20:39
 3/10 anonim ***** válasza:

Nem tudom egyébként mennyit jársz fogorvoshoz, nekem előtte sosem volt fogászati beavatkozásom, se tömes semmi. Így rögtön mély vízbe dobtak, nem tudtam mire számítsak, szerintem ez vezetett a rosszulléthez. Azóta még kettőt kiszedtek, azokat már lazábban viseltem, mert amúgy fájni nem fájt közben ( most az utolsó növöget, de avval még várnak, lehet elfér).

1#

2018. szept. 13. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Hat volt mar fogtomesem, plusz erzestelenites nelkuli gyokerkezelesem. Tuleltem... de azert itt csak megfogjak az inyem vagni...
2018. szept. 13. 20:56
 5/10 anonim ***** válasza:

Maga a vágás nem fáj, azt észre se vettem. Az érzéstelenítő kiszállta után viszont nekem kellett a fájdalomcsillapító alváshoz... Nagy volt a fog (4 gyökere volt) , egy kráter lett utána.. Sokat lüktetett. Meg én rosszul alvadok.. Mint kiderült.. Mindhárom húzás után 12-18 óráig csordogált a vérem.. Nyilván nyeltem is belőle sokat amitől nagyon felfordult a gyomrom.. De elvileg ez nem jellemző :) remélem nálad nem lesz ilyen.

1#

2018. szept. 13. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Hat kivancsian varom mi lesz vele de remelem nem szenvedtetnek meg. Hallottam van akinek tenyleg nehez kiszedni. Meglatjuk en melyik csapatba tartozom.
2018. szept. 13. 21:11
 7/10 anonim ***** válasza:

Jó orvos elbánik egy ínyig betört rágófoggal is, bölcsesség foggal is, csak végig kell ülnie a procedúrát aki már benne van.

Én két hátsó fogtól vettem búcsút, egyiknél sem úsztam meg vésés nélkül, mindig az egyik gyökér tört bele, de onnantól már kibírható.

Nekem 25mg-os cataflamot írt fel az is jó, az utóbbinál 50mg-t kértem munka miatt.

2018. szept. 14. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Elemetileg jo orvoshoz megyek, sokan ajanlottak igy juttam el en is hozza. Remelem azert a veses meguszom... utana tenyleg feladagad az ember arca??
2018. szept. 14. 20:31
 9/10 A kérdező kommentje:

Megtortent a mutet tegnap,nem kellett vesni de el kell mondjam attol igen csak panikba estem mikor beadta az erzestelenitot. Es mikor mar nem ereztem a fel arcom nekem az borzalmas volt.

A fogam darabokba szedte ki,amikor feszigette az fajt!! Hiaba kaptam 5 helyre injekciot. A mutet utan azt se tudtam hol vagyok,igazabol meg ma se. Kicsit fel van dagadva az arcom pedig hutom tegnap este ota.

Ket helyen varrta az inyem ossze...de meg mindig erzek szivargast de mar hanyingerem van a ver izetol. Soha tobbet nem szeretnek ilyenen tul esni mert ez borzalmas volt.

2018. szept. 20. 09:24
 10/10 anonim ***** válasza:
Sajnálom , hogy ilyen rossz volt. Ma már kicsit jobban vagy?
2018. szept. 21. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!