Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Mi baja lehet a fogamnak?...

Mi baja lehet a fogamnak? Részletesen lent.

Figyelt kérdés
Nekem nagyon fontos, hogy ne legyenek rossz fogaim. Fél évente járok is szűrővizsgálatra. Nyár végén az egyik tömött fogammal úgy éreztem, mintha valami nem stimmelne. Arra gyanakodtam, hogy esetleg letört a tömésből vagy a fogamból. Szeptemberben el is mentem egy nagyon jónak mondott fogorvoshoz, aki azt mondta, hogy semmi baja nincs a fogamnak, ő nem lát rajta semmi olyat, ami miatt aggódnom kellene. Nagyon örültem neki, hogy ezt megúsztam. :) Majd alig egy hónap elteltével, úgy fájt 2 napig, hogy majd beleőrültem. Nem folyamatosan, inkább ilyen hasító fájdalomhoz tudnám hasonlítani, ami kb. 2-3 percig tartott. Ez egy nap többször megismétlődött, 2 napon keresztül. Rögtön kértem időpontot, de most egy másik fogorvoshoz. Elmondtam neki a történteket, de ő is azt mondta nem lát rajta semmit, ami arra utalna, hogy rossz, viszont ő már elküldött röntgenre is, de abból sem derült ki, hogy bármi baja is lenne a fogamnak. Így nem lett vele semmi csinálva. Abban maradtunk, hogy 3 hónap múlva újra találkozunk és új röntgen. Azóta nem fájt, nem volt vele gond, viszont most a napokban lüktet. Nem fáj, csak lüktet néha. Szerintetek?

2018. nov. 16. 18:26
 1/6 anonim ***** válasza:
igen
2018. nov. 16. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Lehet hogy be van gyulladva. Hidegre, melegre, édességre nem érzékeny?

Nekem úgy állapították meg, hogy valami hideg spray-el befujtak egy apró vattabucit és odaérintették a fájós fogamhoz. Ha hosszúra nyúlt a fájdalom akkor gyulladás.

2018. nov. 16. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Az utóbbi orvos nekem is csinálta, amit te mondasz, de nem éreztem semmit, talán egy nagyon picit.
2018. nov. 16. 18:39
 4/6 anonim ***** válasza:
Akkor azt tanácsolom hogy addig járj utána a provlemadnak akár egy másik vagy a meglevő fogorvosoddal ameddig meg nem lesz a válasz. 1.vtam
2018. nov. 16. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
De hány fogorvoshoz menjek még? Röntgen sem mutatott semmit.
2018. nov. 16. 18:55
 6/6 anonim ***** válasza:
Ne lovald bele magad. Sajnos előfordul, hogy a tömés alatt lassan elhal a fogideg. Ez lehet csendes és lassú folyamat, de olyan is, hogy 2-3 napot kegyetlenül fáj majd hirtelen abbamarad a fájás. A friss folyamatot nem lehet röntgennel sem kimutatni.
2018. nov. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!